Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet

Nyert Artemisztől, hogy felülmúlt másokat,

Err’ esküszöm, hogy nem vakítasz meg soha!

Ehó. Nárcisz! te éktelen! valid meg, miért buzog Olyan felettébb ellenem bosszús epéd?

Nárcisz. Szép istenasszony vagy, becsülhet a világ!

Ehó. Hát mért? mit árték, vagy mi kárt tevék neked? Mert lásd, ha mérész csőkomat kárhoztatod,

Az még köszönetét, nem gyalázatot érdemel. Nárcisz. Mézes beszéded nyájasan hízelkedik,

Szíved pediglen mérget és fortélyt kohol.

Ehö. Ah Küprisz! ily bért kell lakolnom énnekem?

Hogy magamat egy nyomorult halandóhoz tevém! (Elmegyen.)

Nárcisz. Ah Artemisz! mért engedéd ide buktomat?

Mért nem bocsátád rám talán a legfenébb Vadkant is inkább, hogy szerencséltess vele:

Most vagy hevernék, vagy csodálna a világ.

Imitt pedig még károsabb volt a veszély,

Mert nem is ügyeltem arra, hogy védjem magam! Tiréziász (jön).

Jobb kézre, édes gyermekem! jobb kézre tarts, Bízzál, ne csüggedj — élnek a te istenid!

Nárcisz. Légy üdvöz, jő öreg, hogy keservem enyhíted. Tiréziász. Csak azt cselekszem, amivel köteles vagyok. Nárcisz. Eltévelyedtem, nem tudom, hol is vagyok, Kérlek, mutasd meg, vagy nevezd ki utamat. Tiréziász. Csodállak ifjú! hogy neked nem kell egyéb, Mikor itt vagy is már — amidőn nagy Férfiak, Bölcsek, Vitézek messze földről is gyakor Meglátogatnak s felkeresnek engemet,

Hogy megtanulják tőlem életök útjait.

Még maga Ulüsszesz sem került el, az okos!

Mióta pedig itt lakozom a Thesszália Földén, Kephisznek, egy nemes polgárnak is Mondék jövendőt, már talán négy ízben is,

Nárcisz fiáról — és neked nem kell tanács? Nárcisz. Hiszen én vagyok az a Nárcisz, akit emlegetsz, Kephisz pedig atyám, akinek Tiréziász Mondott jövendőt —

Tiréziász. Én vagyok Tiréziász.

Nárcisz, örvendek jöttödön, nagy és bölcs férfiú,

Noha már az Örökök ellen is panaszkodám. Tiréziász. Hallám pörötöket, s jól tudom történeted, Melyért kimondom rólad igaz ítéltemet,

Amit tanácsiok — még te ifjú vagy, tanulj:

Körben forognak mindenek az ember körül,

És a vezérsugárokon folynak belénk,

Melyek csupán a gondolat nyüst-szálai.

Boldog, ki a csendes középponton pihen,

Nem tántorog, s nem függ sem egy, sem más fele; Ellenben akit akármi tárgy kikaphatott Nyugvó helyéből, azt az örvény rántja be.

A szépnem ellen csak szemes légy, nem kemény, Mert tüzesen érez minden ösztönt; jól tudom,

Mert voltam asszony: láttam és már lángolók; Hallottam egy igét, kész valék akármire.

Válassz magadnak egy nemes polgárleányt,

Kivel, tulajdon nőddel, oszdd meg szívedet;