Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet

Ehó. Mindentudóság lelke nem közös velem,

Melyért kívánom, hogy ne tisztelj engemet,

Hanem szeress, csak úgy szeress, mint jó leányt,

Akit nem a mély elme, hanem a szív tanít.

Nárcisz. Tisztelni valakit, vagy szeretni, azt hiszem, Azon-egy. De kérlek, hogy tekintsd szüléimet,

Tekintsed őket, és mutasd meg utamat,

Boldog leányka! Oh siess, tégy jót velem.

Ehó. Kedves szüléid boldogok, Nárcisz, nem én!

Ők boldogok, nem én, ha itt hagysz engemet.

Ah mely sok ifjú Szatirokat s Vadászokat Ismertem eddig, akiket fel sem vevék,

Bármint kívánták kedvemet megnyerniük;

Te vagy legelső, akiért szívem dobog.

Nárcisz. Szűnjél, leányka! mert nem értem, mit beszélsz.

Ehó. Szeme szól Erósznak, s hogy megértsed, lény szemes — Hallottad ezt a közbeszédet, gondolom.

Nárcisz. Nincsen figyelmem — mert szüléim fájlalom.

Ehó. Fájlald szüléid, arra nincs mit mondanom,

De hogy nem érzesz, éktelennek tartalak.

Nárcisz. Tarts éktelenek, csak mutasd meg utamat.

Ehó. Megmutatom utad, csak fedezd fel szívedet.

Nárcisz. Szívem nem ismér semmi nemtelen tüzet.

Ehó. Nincs nemtelen tűz, afíol a lélek nemes.

Nárcisz. Kérlek, ne késsél megmutatnod utamat.

Ehó. Megmutatom édes Nárciszom — hanem jere,

Jer előbb tanyámra — jersze, lásd meg, hol lakom — Leszen gyümölcsöm, friss vizem, hűvös szobám,

S örömest cselekszem, amivel szolgálhatok.

Nárcisz. Nem bánom, istenasszony, én is megteszem,

Amit lehet, csakhogy bocsáss útnak hamar.

(Elmennek.)

Tiréziász (jön).

Bár meg ne bánnád sohasem, édes Nárciszom!

Nehogy a ma történt tétovázásod miatt Még éltedet is el kelljen örökre vesztened.

(Karjait égre tárva imádkozik.)

Jer azért Apollo! jer, kérlek, ihless engemet,

Adj bölcs tanácsot, hogy segítsek Nárciszon,

Mert szánom őtet — szívemen fekszik nemes Erkölcse, mellyért jobb szerencsét érdemel.

(Táncol néhány lépést.)

Hálám! sugallott csakugyan a Mindentudó,

Hálám! cselekszem, mert nagyon bölcs a tanács: Tiréziásznak, ama szerencsés jósoló Vak öregnek a képét veszem fel s úgy fogom Bevárni Nárciszt, hogy ha mint védistene Nem mondhatom meg néki szabadon ítéletem,

Mint idegen, álorcám alatt mondjam meg azt.

De haliga! melly nagy lárma zajong lenn? — Megyek, Hogy észre ne vegyen Ehó — megyek, mingyárt megyek, S amott az úton állapom meg, míg jövend.

(Elrejtőzik.)

(Nárcisz és Ehó jönnek.)

Nárcisz. Nem, nem vakítasz — nem vakítasz meg soha, Akárki légy is, mondhatom — mert esküszöm Szentül ezen kézívre, mellyet még ősöm