Irodalmi Szemle, 1972

1972/1 - Zýka, Jaroslav: A vándor

gadta magához a hatalmat. Azt már ismered, hogy harci elefántján elpusztul. Utál az ország válságba került, és szomszédai leigázták. De nézd meg a fojtagatót mutatott a kötél mindkét végét tartó alakra. — Ez ugyanis az egyetlen kép, me a Vándort ábrázolja.

Mike Farell közelebb hajolt a képhez. A sovány, fojtogató alaknak a vásznon hoss karja volt, vékony ujjai s kegyetlen, ám valamiképp réveteg, különös arckifejezéí

— A Vándor, így hívták — folytatta Gordon O’Connor —, feljegyzések vannak erri s voltaképpen a halált szimbolizálta. Senki nem tudta, honnan jön, de mindig me jelent, valahányszor erőszakos halál volt készülőben, s amit vártak tőle, végrehajtót' Állítólag mindig transzban volt, s növények furcsa illata követte mindenütt. Azt beszi ték róla, hogy örökkévaló, s a Vándor nevet adták neki. Sohasem szólalt meg, az emberek felismerték, mert kezében vékony kötelet hordott, azt használta. Ez a 1 keres az egyetlen róla készült ábra, s korabeli adatok szerint a festőt, aki az égé tekercset elkészítette, röviddel azután, hogy az utolsó képet is befejezte, holt találták.

— Feltételezem, hogy megfojtva — kommentálta szárazon az elbeszélést Mike Fari —, hogy összhangban legyen az egész titokzatos légkörrel.

Gordon O’Connor megrázta a fejét:

— A külöbség a te félesztendős itt-tartózkodásod s az én ittlétem között hoss éveket tesz ki. S lehet, hogy van még valami egyéb különbség is közöttünk. De tökéletesen megértelek. Hisz magam sem fogtam fel mindmáig mindent, amivel találkoztam. S ez a Vándorral való eset, ez voltaképpen akkor kezdődött, amikor k nappal ezelőtt a tekercset idehoztam. Ugyanoda függesztettem fel, ahol most füj s amíg néztem, egyszerre csak különös érzés uralkodott el rajtam. Ügy tetszett, mint valaki körülfogná a torkomat, s észrevétlenül kezdené összeszorítani a kezét

s Gordon O’Connor letörölte homlokáról az apró izzadságcseppeket.

— Nos — mondta Mike Fapell —, szerintem ez valami tudat alatti reakció le minthogy folyton a kép felfedezésére áhítoztál... s hozzá ez a sok mindenféle h tória.

— így gondoltam én is — bólintott Gordon O’Connor —, s estére két whiskyt m altatót vettem be. S összetekertem a képet. Csakhogy még sötétben felébredte s alig bírtam lélegezni.

— Ez esetben még egy whiskyt tanácsolnék neked — reagált tárgyilagosan Mi Farell.

Két dupla adagot vettem be — hangzott kurtán a a válasz —, a másodikat akk amikor rájöttem, hogy a kép egyáltalán nincs összetekerve, hanem kifeszítetten fe szik ott, ahová tettem. S úgy éreztem, hogy a Vándor engem figyel.

— Hát — vélte a másik férfi —, szerintem ez attól is függött, mennyit öntöt abból a whiskyből. Emlékszem, hogy egyszer éhgyomorra kiittam néhány skót whisl jegesen, s utána felkértem táncra a nagybácsimat. Erről ma is úgy beszélnek, mint

— Idenézz — szakította őt félbe komolyan Gordon, s félrehúzta az inggallérj A itorka körül keskeny, megvörösödött folt látszott, s néhány helyen véraláfutásl hasonló valami. — Ezt reggel fedeztem fel, az után az éjszaka után.

— Gordon — mondta barátságosan Mike —, egyszerűen nyugalomra van szűk ged... mindez a túl érzékeny idegállapot következménye. Lehet, hogy a kép ha sára valami látomásod volt, s magad érintetted meg a torkodat... vagy lehet, he az egész idegreakciő csupán.

— Idegreakció — mondta elutasítóan Gordon —, s mivel magyarázod, hogy mine másnap is megismétlődött... napközben is, bármikor léptem a képhez, az volt érzésem, hogy valami láthatatlan dolog közelít felém, s a torkomat markoláss így hát elzártam a kofferbe a tekercset, s egy teljes napot meg éjszakát a szoms; tánchelyiségben töltöttem. Senki ismerőst sem akartam hívni, hogy elmondjam élményeimet, mert mindenki azt gondolná, hogy bolond vagyok. Reggel jöttem cs haza, s felnyitottam egy újabb whiskys üveget. De ez arra ösztönzött, hogy isi megnézzem a képet, és hát megnéztem. Egy pillanaig még az is felrémlett előtt* hogy nincs rajta a Vándor. Aztán meg úgy rémlett, akit ki akar végezni, engem n s közben folyton az a réveteg tekintete... végül becsuktam a tekercset a koffe végérvényesen... s azokat az üres üvegeket, azokat te is láttad.

— De hát legalább a telefont vetted volna fel. Hívtalak.