Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásához (Befejezés)
tálisabban a magyar műveltségi tudatba került, bár — mint a Nyugat példáján láttuk — a magyar irodalom hivatalos és jelentős része nem mutatott nagyobb hajlandóságot a szlovák irodalom megismerésére és befogadására. A felszabadulás után ezen a területen is javult a helyzet, bár az irodalom fejlődését nézve nem a légalkalmasabb föltételek között. Az olvasókat itt is, ott is gyakran traktálták olyan értékekkel, amelyekről később a fordítottja derült ki. Könyveljük itt el pozitívumként legalább Sziklay László néhány tanulmányát, cikkét, valamint a két magyar nyelvű szlovák irodalomtörténetet. Az első terjedelmes mű (1962) Sziklay László anyagban gazdagon megalapozott, egy életen át folytatott kutatómunkájának és önálló interpretációjának eredménye, amely sajátos összegezésmódjával a hazai kísérleteket is megelőzte. A szerző vitája Andrej Mrázzal a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatkutatás és a két irodalom belső kutatásának több lappangó szempontját fölvetette, bár sok kérdést csupán föltett, de nem oldott meg, mert a figyelmet nem az alap- problémákra összpontosította. A kritika részben megkerülte azt a nyilvánvaló tényt, hogy a mű más nemzet irodalmát tekinti át a magyar olvasó számára, s ezért a tárgy sajátos földolgozást kíván. Más helyen viszont jogosan figyelmeztetett Mráz arra, hogy az ily céllal interpretált irodalmat „sajátos törvényeiben kell megvilágítani, de kiemelve azokat a képzeteket és tényeket, amelyek a másik nemzet irodalmát összekapcsolják azzal, amelybe a fejlődésről szerzett ismereteket plántálják“.32 Ilyen szempontból Sziklay szlovák irodalomtörténete módszertani többletet is hoz, és egyedülálló esete annak, hogy más nemzet irodalomtudománya ösztönzőleg nyúljon a szlovák irodalomhoz. Különösen fontosak ezek a tények, ha meggondoljuk, mint a szlovák-magyar, illetve magyar-szlovák irodalmi kapcsolatkutatás, amely elől a szerző sem térhetett ki. Ha Sziklay a bevezetőben önbíráló megjegyzésekkel illeti első, 1942-es szintézisét (a szellemtörténeti iskola, a hungarocentrizmus hatása), úgy második, sokkal részletesebb szintézisében sok olyan kérdésre választ ad, amely mindkét oldalon összefüggött néhány makacs nacionalista téveszme megélénkülésével (Beniczky, Bél, Wal- laszky stb.), kutatja a szlovák és magyar történelmi és irodalmi fejlődés közös gyökereit, hogy ezáltal még inkább kidomborítsa a szlovák irodalom fejlődési specifikumát és kapcsolatait a magyar irodalommal. Míg Sziklay László szlovák irodalomtörténetének értékelése és vijája során valóban irodalomtudományi problémák vetődtek föl, addig Szalatnai Rezső szlovák irodalom- történetének (1964) célja a népszerűsítés volt, vitatható irodalomtörténeti kritériumok alapján. A szlovák és magyar irodalom kölcsönös visszhangjának bonyolult problematikája mind az államfordulat előtt, mind utána ellentmondásos természetű. A szlovák irodalmi élet a XIX. század hatvanas éveiig szinte semmi érdeklődést sem tanúsít a magyar Irodalom iránt; az érdeklődés később főleg fordításokban valósul meg, amelyeknek olykor politikai indítékaik voltak (például a Svornosťban, a Vlasť a svetben, néhány könyv alakú kiadásban stb.). A magyar irodalom kritikai és irodalomtörténeti fogadtatása a hetvenes évek és a későbbiek folyamán realizálódik, ám többnyire apriori kritikával mindennel szemben, ami magyar, illetve nem szlovák. Az államfordulat után a szlovák irodalomtudomány kezdett mélyebben érdeklődni a magyar irodalom iránt, azzal a céllal, hogy tudományos alapokra helyezze a szlovák hungarisztikát. Magyar oldalon a XIX. századi külső kapcsolatok eredménye gazdagabb; a forradalom előtti korszakban persze minimális, később — szlovák szerzők érdeméből is — aránylag terjedelmesebb. Az államfordulat után megint csak nincs híján ellentmondásoknak, tévedéseknek a szlovák irodalom magyarországi fogadtatása, de végül is vezető helyet vívtak ki maguknak a tiszta szándékú és széles irodalomtörténeti ismeretekkel bíró egyéniségek. A kölcsönös viszonylatokat, metamorfózisokat e kapcsolatokon belül sem szabad túlértékelnünk, bár kétségtelenül pozitív funkciójuk is volt. Ez legjellemzőbben a magyar és szlovák irodalmi és más sajtó — almanachok, folyóiratok, újságok — ismerkedési készségén illusztrálható. Az 1848—49 előtti szlovák lapok szinte semmi figyelmet sem szenteltek a problémáknak, a magyarok is csak valamivel többet. Az Aurora, az Elet és Literatúra, a Kritikai Lapok, az Athenaeum, a Tudományos Gyűjtemény, a Tudománytár, valamint az irodalmi tematikájú divatlapok nem figyelték 32 Andrej Mráz, Problém výkladu dejín literatúr iných národov. Československá rusistika 1962, 1. sz. 14.
