Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásához (Befejezés)
hang a pusztaságban, amely ebben az időben magyar részről a szlovák irodalommal és kultúrával foglalkozik, hogy közeledni akar akkor, amikor a két nemzet vezető társadalmi rétege közötti különbség szakadékká tágult, sőt, hogy a szlovák irodalomtörténet első összefoglaló műveit is megelőzi, hiszen Vlček első ilyen irányú munkája csak 1881-ben jelent meg“29, bár legalább Húrban művére (Slovensko a jeho život literárny) támaszkodhatott volna. A kor viszonyainak megfelelően Gáspár tevékenységét tartózkodón ítélték meg. Mindez abból a közönyből is látható, amellyel a Národnie noviny a Gáspár kontra Svornosť (Grünwad, Kubáni) politikai vitákat nézte. A légkör, a korkép kiegészítésére, amelybe Gáspár könyve belecsöppent, eklatáns idézetet hozhatunk föl a Magyarország s a tóiok című nyomtatott füzetből, ahol a szerző, a már alig ismert Pelsőczi, így ír: „Tót nemzeti műveltség, tót irodalom nincs,. .. Ami van, az lehet cseh, orosz irodalom, könyv, de nem tót.“30 Ilyen körülmények között Gáspár népszerűsítő ténykedése is más fényben tűnik föl, s minden következetlensége és tévedése mellett sem vitatható el tőle a pozitív előjel. A szlovák irodalmat népszerűsítette a magyar olvasók körében Daniel Bachát-Dum- ný. (1873-tól Pesten működött). Itt főleg Sládkovičról és Detvanjáról írott terjedelmes magyar nyelvű tanulmányát kell említenünk (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1881). Bevezető részében áttekintette a szlovák irodalom és nyelv fejlődését a 18. század óta, s a két irodalom néhány fejlődési párhuzamára is rámutatott (Tablic — Csokonai, Hollý — Vörösmarty). Ezek után aránylag gazdag alapozású anyagon főleg Andrej Sládkovičcsal és műveivel, a Marinával s főleg a Detvannal foglalkozik. A fordított részek ritmustalanok s a kor másodrangú költőinek nyelvén szóltak a magyar olvasóhoz (Szász Károly). Magyar Marína-fordításának (1882) olvasóit Sládkovičcsal ismertette L. Podhradský is, aki részben Grossman és Maliak tanulmányaiból merített. Néhány magyar párhuzamra (Petőfi, Tompa, Vajda stb.) is tekintettel volt. A szlovákok, látjuk, ebben az időszakban aránylag gyakran írtak magyarul a szlovák irodalomról, a magyar olvasó pozíciójából, hogy a szlovák problémákat szorosabban hozzáközelítsék. Tichomír Miikin a Magyar Állam című klerikális politikai napilap 1890. december 16-i számában pozitívan értékelte Vlček szlovák irodalomtörténetét (Dejiny literatúry slovenskej) mint „valóban klasszikus, figyelmet érdemlő művet“; Vlček jellemzésmódját „kiválóan szerencsésnek“ mondja. Hangsúlyozza, hogy „a magyar nemzetnek érdeklődést kell tanúsítania a tót nép szellemi fejlődése, azaz irodalma iránt is, főleg oly módon, hogy törekedni fog ezt az irodalmat nem elhanyagolni, hanem a helyes irányban tovább fejleszteni“. Vlček irodalomtörténetét részletesen elemezte a Budapesti Szemlében Ján Kvačala (1891). Ö a magyarokat a szlovák irodalom mélyebb és rendszeresebb megismerésére ösztökélte. Részletesen ismertette olvasóival a Vlcek-mű tartalmát, főlég Vlček megértő magatartását emelve ki a szlovák irodalom önállóságával szemben; dicsérte a kritikai alapállását és ragyogó stílusát. Mindössze ott élt fenntartásokkal, ahol Vlček a kortárs irodalmat értékeli — s ez ösztönözte Skultétyt az egész recenzió meggondolatlan elutasítására és arra, hogy — fölöslegesen — magyar érzelmekkel gyanúsítsa Kvačalát. A Kollár-centenáriumra Várnai Sándor írt aránylag terjedelmes tanulmányt, ahol Kollárt mint lelkészt, tudóst és költőt is méltatja (Protestáns Szemle 1893). Forrásanyagként többek között a Pasternák-féle évkönyvet (Ján Kollár 1793—1852, Bécs 1893) és Haan cikkét is fölhasználta. A tanulmány viszonylagos elfogulatlansággal az egész Kollár megértésére törekszik, bár az értelmezésben, valamint bizonyos nemzeti mozzanatok kiemelésében (túlzó nacionalista gondolatokat ír Kollár rovására, pánszlávizmusát hangsúlyozza) hibáktól sem mentes. A századfordulón már néhány összegező szlovák irodalomtörténeti vázlat is eljutott a magyar közönséghez. Samo Czambel tömör cikket írt Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1899) című, többkötetes kiadványban a szlovák nyelvről és irodalomról, a szerzők terjedelmes fölsorolásával, de kisebb tárgyi és értelmezési hibákkal. Jozef Skultéty már komolyabb és részletesebb szlovák irodalomtörténetet írt a magyaroknak (1911). Itt a szlovák irodalom fejlődését magyarázza, s helyenként magyar irodalmi párhuzamokról is beszél (például Hollý Svätoplukja és Vörösmarty Zalán 29 Sziklay László, A századvég ellenzéki irodalmának történetéből. Gáspár Imre. Bp. 1955, 85. 30 Pelsőczi, H. Gy., Magyarország s a tótok. Bp. Az Athenaeum Társulat, XXX. 1882, 7.
