Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásához (Befejezés)

sítette. Több népdalt is megfigyel, és arra a következtetésre jut, hogy sok esetben nem lehet az eredetiség vitáját eldönteni. Szlovák kulturális kezdeményezésekről, főleg a szlovák Matica évkönyveiről (Letopisy), de más munkákról is viszonylag gyakran írt a Századok című folyóiratba Zsilinszky Mihály. Zsilinszky a szerzője a Dániel Krman- ról (1901) és Pavol Valaskýról (1910) szóló monográfiának is — az előbbi, Bachát fordításában, szlovákul is megjelent. Valaskýt azonban kizárólag egyházi szempontból értékeli. Zsilinszky munkáiból azt a hungarocentrikus szellemet érezzük, amely nagymértékben a kor nemzetiségi viszonyainak fejlődésében gyökerezik.

Haan Lajos szintén a szlovák irodalom magyar népszerűsítői közé tartozik. Több ízben is foglalkozott a területtel. Kollárról és a Slávy dcéráról írott cikke (Magyarország és a Nagyvilág, 1874) a költő Kollár első átfogóbb feldolgozása a magyar sajtóban. A szerző részletesen ecseteli Kollár és Mína „regényes szerelmét“, amelyből a Slávy dcéra „született“. (A szlovák irodalomtörténetírás máig sem figyelt föl Kollár és Frederika Schmidt szerelmének és házasságkötésének néhány mozzanatára, amelyekre Haan rámutat.) Annál kevésbé vizsgálja magát a művet, a szöveget, csupán leírva értékeli. Fordításokat is említ, ezeket máig sem sikerült megtalálni. Haan leginkább hibrid nemzetiségi esetnek tekinthető, amit egyrészt alföldi környezete, másrészt a sajátos és magyar körülmények magyaráznak. Mégsem volt „maďarón“ (renegát, újmagyar), inkább jellemezhetjük őt különleges kétnyelvű szerzőként, aki sohasem tagadta meg szlovák származását, bár magát inkább hungarusnak érezte a szó tágabb értelmében, s ez kétségtelenül érdekes lélektani és nemzetpolitikai probléma. Haan esetében ezt a mozzanatot a szlovák eredet és a magyar kulturális környezet belső ellentmondása is kiélezte. Magyar tudományos érdemeiért az archeológia területén a Ma gyár Tudományos Akadémia tagságával jutalmazta őt. Erre a tevékenységre „precedense" is volt Bél Mátyás személyében, akinek monográfiát is szentelt (1879), s azt eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia ülésén olvasta föl. Annak ellenére, hogy maga a mű módszertani szempontból vitatható, a szerző őszinte érdeklődése a problematika iránt vitathatatlan. Amikor arról beszél, hogy Bél négy nyelven írt egyforma tökéllyel (magyarul, latinul, németül és szlovákul), hangsúlyozta, hogy magyar anyanyelvű volt. Említi ugyan Bél szlovák vonatkozásait, de ritkán. Sűrűbben helyezi előtérbe a vallási problémákat. Haant jól jellemzik a történész Zsilinszky szavai (bár a Bél-analógia túlzó), aki emlékbeszédében így jellemezte őt: „Mint Bél Mátyás, úgy ő is tótul hirdette Krisztus igéjét; ám közben megőrizte lángoló szeretetét a magyar haza iránt. Mint Bél Mátyás, úgy ő is írt latinul, tótul, németül és magyarul, de bármelyiket használta e nyelvek közül, egész munkásságával a magyar irodalmat szolgálta“.27 Cikkével Haan először vezette be Kollár költői művét a magyar irodalmi tudatba.

A szlovák irodalom fogadtatásának fontos dokumentuma Wagner Lajosnak P. J- Safárik életéről és munkásságáról írt, aránylag terjedelmes tanulmánya (Egyetemes Philológiai Közlöny, 1878), amely eredetileg a budapesti filológiai társaság ülésén hangzott el. A szerző itt azt a célt tűzte maga elé, hogy „a nagy szláv író, Šafárik“ életrajzi vázlatát és irodalmi tevékenységét összefoglalja. Életét három, munkásságát négy korszakba tagolta. Ebben a keretezésben Šafárik tartalmas portréját nyújtja, megbízható pontossággal mozgatva a gazdag anyagot. A Hlasové o potrebe . . . című értekezést kommentálva helyesen jegyzi meg, hogy Kollár terve dugába dőlt, s ahogy ő a szlovák irodalmi viszonyokat ismeri, nem is fog megvalósulni, mert a szlovákok

— a békésiek, zólyomiak, liptóiak stb. — sohasem egyeznének bele, hogy irodalmi nyelvként a csehet használják. Helyesen hozza kapcsolatba a szláv irodalmak mozdulatait a nemzetpolitikai mozgalmakkal, és Šafárikot sem tekinti kivételnek, bár itt megjegyzi, hogy egyike azoknak a kis számú szlovák tudósoknak, akik legkevesebbet foglalkoztak politikával, s a legtöbbet tették és végezték a szláv irodalmak területén.

Ebbe a korszakba simul bele a költő, műfordító, hírlapíró Gáspár Imre szoklatlanul aktív, bár rövid és sokoldalú szlovák irodalomnépszerűsítő munkássága. Gáspár a> múlt század hetvenes éveiben elég szoros kapcsolatban állt a szlovák irodalommal. Fordított, glosszázott, személyes kontaktust tartott írókkal (Sládkovičcsal) stb. Ö voltaképpen az első olyan magyar író, aki magyar lapokban a szlovák irodalomról

27 Zsilinszky M., Haan Lajos. A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. VII. kötet, 9. szám, 1893, 2.