Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - JEGYZET - Zalabai Zsigmond: A homály fényei (Kísérlet Weöres Sándor Fuga című verséről)
a „habiét gyűjti folyton“ és a (habját) „elfolyatja“ ellentétpárhuzamra villan a figyelmünk, hogy az idézet befejező .soraiban a „tűz“ és a „süket éj“ ellentétes pólusai között vibráljon. Az ellenpontozás kezdettől fogva zaklatottá teszi a verset, amely a folytonos kie'légületlenség állapotát é9 a folytonos beteljesülés vágyát sugallja. Expozíció nélküli drámai indítás ez. Az idézett soroknak nincs „terjedelmük“, lineáris kidolgozásuk — mélységük, kavargásuk, egymást és önmagukat romboló-építő energiájuk van. Nagyszerűen támogatja a tartalmi feszültséget a polifonikus ritmus kifejezte „hangzavar“ is: mennyi forró szakadékból szomja felkél - u | | u u |---------| — u |--------m inden hűvös kútban veszti szomját 4 ] 4 | 2 fűzből emelt fejű kígyó — — | ü — | ü — |------a hány fűzből habját gyűjti folyton 4 j 4 | 2 annyi áradatban elfolyatja - U | — vj| — kj ] — u | — kj süket éjibe U u — | vj Az első és az ötödik sor ereszkedő lejtésű trocheikus ritmust ad, a második és negyedik trocheussal kombinált kemény magyaros tagolást mutat, a harmadik törékeny zenéjű jambus, az utolsó anapesitikus jellegű. A ritmus e bábelében érdes és lágy, dur é9 moll akkordok váltják egymást. Különösen a 4/4/2-es tagolású, de ugyanakkor trocheizált sorokban nyilvánul meg a riitmusinterferenoiából fakadó feszültség, amely a téma és ellentéma, a tónu9 és „ellentónus“ összeütköztetésével szinte már szétrobbantja a verssor dallaimformáját. Az ellentétek drámai küzdelme a továbbiakban hirtelen a „süket éj“ javára billen: zártan mélyen boltozódó mell bordái közt kovában és palában « teste gyűrűjébe bilincselten fúrja vak fejét emelten álmot hengerítő áramokba forrva kószán kúszva folyvást — de minit látjuk, az idézet befejező sorai ismét az ellentétek összebékítésére törekszenek. A szakasz különbéin kevésbé dinamikus, minit az előbbi, a „fúrja“ igén kívül egyetlen erős cselekvésmozzanatot kifejező szó sincs benne, annál több a különféle határozó, valamint a tompított cselekvéstartalmú melléknévi és határozói igenév. Állóképpé merevített verset kapunk, de nem sokáig, mert a következő sorok ismét az ellentétek kavargását tárják elénk: emelt ékkő fejű táncos imbolyogva mennyi álmot folytat ébren annyi ébrenlétet forgat álma őrzi s elfolyatja folyton elfolyatva őrzi... A fenti részlet újra kétszólamú: egyidejűleg fejezi ki a tehetetlenség és a fölfelé törekvés vágyát. A chiazmusszerű szójáték („mennyi álmot folytat ébren / annyi ébrenlétet forgat álma“) egy új motívummal, az álommal gazdagítja a verset. A „folyton elfolyatva őrzi“ kifejezés köznyelvi megfelelője az őrzi a hiányt, őrzi a nincset paradoxoné. De lehet-e célunk a hiány, emberi valónk hiányzó darabja? Nem, s ezért fúrva hogy a pala pattog kova sercen teste gyűrűjét kibontja forró szakadékból felszökellve éles feje tajtékozva múlhatatlan múlását dörögve buborékét sziporkázza égre 370
