Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - HAGYOMÁNY - Gál István: Babits a Tátrában
Dolgozatom végére érve, a hegysúri „tyúkverőkről“ és a farkasdi „tőkehúzáókról“ készült fényképfelvételeket nézve, s a mohácsi busójárásról szóló beszámolóra gondolva eltűnődöm: vajon hány évszázadnak kellett lefolynia, milyen történelmi katasztrófákat kellett átvészelnünk addig, amíg mindez így kialakult, eltávolodott egymástól és mégis oly hasonló maradt. Mindenütt megtalálható az állati figurára emlékeztető alak: a busó, a medve, a bundás tőkehúzó. A busók bundáján kolomp szól, a hegy- súriak medvéjét láncon vezetik, a farkasdiaknál láncon húzzák a tőkét, a tyúkkosaras oldalán csengő csilingel, a dorongosok botjain lánc csörög. A busók vállán is keresztül van vetve egy tarsoly, akárcsak a farkasdi „írnokén“. A busómaszkon hosszú bajusz és dús szakáll is látható. Ezzel összefüggésben talán még a farkasdi „írnok“ hosszú kend erszák áll a is más megvilágításba kerül. S a busók pufók gatyaszárai? Csakis a hajdani farkasdi dorongosok szalmával kitömött gatyaszáraira emlékeztetnek. A hideg ellen védekeztek vele? Lehet, de bizonyosan más magyarázata is van, amiért így alakult ez a szokás. A farkasdiak és a hegysúriak is házról házra járnak, s adományokat, élelmet gyűjtenek, de elfogadják a pénzt is. Hasonló a kosaras öregasszony figurája is. Hát a menyasszony, vőlegény Farkasdon, a násznép Hegysúron és a busók között is?! S a név: maskarák. Mindenütt zenebona, sikoltozás, vígasság kíséri őket. Gál István Babits a Tátrában Babits a Halálfiai végén fölsorolja, hogy hosszú éveken át készülő nagy művét hol írta, s Üjtátrafüred is szerepel az alkotás színhelyei között, sőt ez az utolsó helység. A regény 1.927 áprilisában jelent meg, tehát Babitsnak hónapokkal azelőtt kellett ott lennie. Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában őrzött Babits hagyatékban több olyan dokumentumra akadtam, amely pár adatot tartalmaz a nagy író tátrai tartózkodásáról. Több útlevele közül, sajnos, éppen ez nem maradt fönn, de megvan fürdőigazolványa a kedvezményes vasúti utazásra, van egy nagynénjétől, a híres szekszárdi Nennétől a Tátrába küldött levelezőlap, egy újtátrafüredi nő ismerősük egyik levelében szó van tátrai tartózkodásáinaik jótékony hatásáról, és végül mindezt megkoronázza egy fénykép, amely a költőt a tátrai csúcsok alatt örökíti meg. Hogyan került Babits éppen Ojtátrafüredre és éppen -a Palace Szanatóriumba, nem lehet megállapítani, de közeli föltevés, hogy az egy évtizede oda járó és a tulajdonossal jó barátságban levő Tóth Árpád ajánlhatta neki. Jóval karácsony előtt kellett indulniuk, mert Az Est-lapok triászának (Pesti Napló, Az Est és Magyarország) délutáni orgánumában, a Magyarországban már az 1926. december 25-i, tehát a karácsonyi szám közli Vonaton, Tátra felé című versét. A pesti taposómalomból kiszabadulva már a vonaton is verset írt az új izgalmakról és a reá váró élményekről: VONATON, TÁTRA FELÉ Világ, világ, mily gyönyörű tudsz lenni, és milyen csúnya! — Még szép volt reggel, bár a Tél, mint egy levetkezett tavasz, csontig mezítelen és kacér ... De jött a hő, s a régi Hegy, 367
