Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - HAGYOMÁNY - Mórocz Károly: Tőkehúzás
közben huncutul fityeg a hasa alatt. Az ő kalapjának a karimája csikós módra fel van tűzve, a társáé „keletiesen“ le van hajtva. A „hátsó dorongos a tőkezúzó tökéjét irányítja, hogy valamibe bele ne akadjon, meg a gyerekeket ijeszti el, hogy ne gyüjjenek utánunk ...“ c] Miután mindenki elkészült a munkájával, megkezdődik a tulajdonképpeni tőkehúzás, amelynek lefolyása az elmondottakból nagyjából már elképzelhető. A tőkehúzók házrói-házra járnak, s ahol nyitott ajtót, kaput találnak, oda be is térnek. Igyekeznek viszont az idejüket úgy beosztani, s olyan útvonalat választani, hogy a legközelebbi ismerőseik ki ne maradjanak, mert ennek esetleg harag lehetne a vége. Az utcán többnyire a következő sorrendben vonulnak: elöl — mintegy előőrsként — szökdel az „első dorongos“, utána karonfogva a menyasszony és vőlegény, őket a harmonikás“, az ,,írnok“ és a „tyúkkosaras4* követi. A sort a nehézkesen kullogó „tőkehúzó“ zárja a „hátsó borongással“. De nem afféle sablonos felvonulás ez. A sor minduntalan megbomlik, rengeteg improvizált ötlet és mókázás tarkítja a felvonulást. A tőkehúzók a legkülönfélébb módon igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Az első dorongos gyakran meg-me,glódul, rúdugróhoz hasonló módon szökdel egy-egy kapu felé, felkapaszkodik a palánkra, felmászik a diófára, hogy belásson az udvarba; fölemeli csörgős botját, megrázza a bámészkodó gyerekhad felé, megnyugtatja a kutyákat stb. A tőkehúzó gyakran mímeli, hogy elsett, végighemperedik a járdán, árokparton, kavics- vagy homokkupacon, s ilyenkor mindkét dorongos a segítségére siet, dorongjával bökdösii, piszkálja, sőt néha, „lészát“ formálva a két dorongból, cipelik^ is néhány méternyit, mint az elejtett vadat, majd igyekszenek őt lefordítani a „lészárói , s ennek többnyire újból hempergés a vége. Néha a „hátsó dorongos“ szándékosan el is akasztja a tőkét, összebogozza a láncot, aminek kiszabadítása újabb mókázásra ad alkalmat. Amikor a tőkehúzó a földre esik, nagyokat rikkantanak, majd csörgetik botjukat, huhognak stb. Közben szinte megszakítás nélkül szól a harmonika, néha még a tyúkkosaras vagy az írnok is táncra perdül. Ha nagyobb ácsorgó, bámészkodó tömegbe kerülnek, a menyasszony és a vőlegény még az utcán is ropja a táncot. Farkasdi maskarák, „Tyúkverők“ (Hegysúr, 196 )
