Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - HAGYOMÁNY - Mórocz Károly: Tőkehúzás

A tőkehúzás időpontja: hamvazószerda, tehát a húshagyókedd utáni nap, valóban ,,farsangfarka“, ahogy ezt a Mátyásfölden mondani szakás. Hamvazószerda a katolikusoknál a legszigorúbb böjti napok egyike, amikor a húsevéstől, mulatozástól tartózkodni kell. Ennek ellenére a tőkehúzók elfogadják és el is fogyasztják a legkülönfélébb húsételeket, sőt a bort, pálinkát sem vetik meg. Nem érdektelen az sem, hogy a tőkehúzók „bandájában“ katolikusok és protestánsok egyaránt találhatók. Sőt arra is van adatunk, hogy újabban még a II. világháború után Magyarországról Farkasára települt szlovák evangélikusok közül is sokan a tőtkehúzók közé vegyültek. Nem így van ez például a betlehemezéssel, amely Csallóközben csakis a katolikus lakosság körében terjedt el. Gondolom, ez is arra enged következtetni, hogy a tőkehúzás elemei a középkori vallásos világnézet és egyházi rendszabályok ellenére, valamiféle pogánykodó virtuskodás következtében mentődtek át a jelenbe. Az mindenesetre elég nehezen magyarázható, hogy egyáltalán miképp tudta a tőkehúzás átvészelni a középkori századok kemény éveit, hiszen általánosan elfogadott magyarázat, hogy ősköltészetünk java éppen az erős katolicizálás következtében tűnt el — gyakran nyomtalanul.

Ez után a bevezetőül szánt néhány gondolatfoszlány után nézzük meg, hogyan zajlik napjainkban Vágfarkasdon a tőkehúzás. Az áttekinthetőség kedvéért az alábbiakban négy részre bontjuk ezt a szokást:

a) az előkészületek

b) az öltözködés

c) a tulajdonképpeni tőkehúzás

d) a „pocita“.

a) Ahogy közeledik a „farsang utolja“, úgy kezdenek a legények vagy a fiatalabb életvidám férfiak készülődni. Előkerülnek a láda fenekéről, a „s-ublót“-ból vagy a padlásra feldobált régi holmik közül nagyapáik bő szárú „vászongatyái“, báránybőr kucsmái, csizmái, nagymamáik bő aljú, hosszú, sötét ruhái, a régi menyasszonyi ruhák stb.

Tőkehúzás, „Tyúkkosarak“ (Vágjarkasd, 1970)