Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - ÚJ HANGOK - Dénes Imre: Rekviem eternam (.novella)
öröm helyébe visszatolakodott az előbbi érzés, és hirtelen rádöbbent arra, hogy valami jóvátehetetlent követett el. Nem kellett volna így tennie. Nem lett volna szabad. Ha apa jónak látja, úgyis elviszi őt valahová. A döbbent zavar elfojtotta benne az örömet. Észbe kapott, s biztos volt benne, hogy apa nemsokára hazajön. Azt is tudta, hogy mindent titkolnia kell majd előtte. Ettől félt. Este megtudta, hogy anyja meghalt. Közömbösen vette tudomásul, bár látta apán, hogy valami nagy baj történt. Egy kis csodálattal tekintett magára, mert megbizonyosodott arról, hogy mától kezdve egyre erősebb lesz, még ha kevesen is fogják ezt észrevenni. Félénk örömmel nézett a holnap elébe. Dénes Imre rekviem eternam Két éve sincs még, hogy megfogadtam, örökre elfelejtem ezt a zenét. Ügy döntöttem, hogy a lemezt elajándékozom, vagy leteszem valahol az út szélére, mert összetörni nem lett volna erőm. Végül aztán mégsem vitt rá a lélek, hogy megváljak tőle. Ügy gondoltam, hogy a lemezesdoboz legaljára süllyesztem, és ottfelejtem. És íme, itt a következetlenségem eredménye: alig telt el másfél év, és ismét felhangzik — szórakozottságomban nem néztem meg, mit is teszek fel a lemezjátszóra — Dvorák Újvilág Szimfóniájának Adagioja, én pedig itt lapulok a karosszékben, és végig fogom hallgatni a zenét, amelyet végérvényesen el kellett volna felejtenem. Naiv elhatározás volt ez, persze, mert hogyan lehetne elfelejteni valamit, amit az ember három éven keresztül, heti két-három alkalommal úgy hallgat többször is végig, hogy közben a poklok tüze égeti, vagy aléltan fekszik a legmennyországibb csatatéren, esetleg éppen összeszedni készül maradék erejét, hogy egy újabb küzdelem hevében elfeledje, hogy azelőtt alig húsz perccel úgy érezte, nincs tovább. Hogy is lehetne elfeledni azt a zenét, amelyet nemcsak a fütyülés erejéig ismer az ember, hanem arra is emlékszik, hogy a Largo másképpen hangzik alkonyatkor, és megint másként, ha éppen hajnalodik. Ha csak rágondol is, testében érzi a borzongást, amit a Scherz üstdobjai idéztek benne elő még a legönfeledtebb boldogság pillanataiban is. Ha végiggondolja, akaratlanul, pillanatok töredéke alatt százszor is, hogy mi minden történt nem egészen két éve az Allegro fanfárjainak megszólalásától kezdve a finálé végső akkordjáig ... LA MUERTE ÉS LA MÄXIMA PRUEBA DE VIDA — mondta egyik előadásán Yerco Moretic professzor. HALÁL AZ ÉLET LEGNAGYSZERŰBB BIZONYÍTÉKA. Néhanapján, persze, meg kell hogy szűnjön egy vagy két, föld és a menny között szikrázó élet, hogy e gondolat igaza újból és újból bizonyítást nyerjen. Háromévi házasság alatt volt elég időm megszeretni a mozdulatot, ahogy kihúzod a csatot a hajadból, s az, mint a megáradt patak, végigömlik a válladon, s a válladat kulcsoló kezemen ... Az ember hétszámra nem rakja le válláról a terhet. Megszokásból? Kötelességérzetből? Hivatástudatból? A létfenntartási ösztönnek engedelmeskedve? — Nem hiszem. Szerintem azért hajtja fejét járomba, hogy időnként lerázhassa azt, hogy átadhassa magát az örömszerzés pillanatainak, hogy úgy érezze: Nekem jusson van ehhez az órához, mert magamat adtam cserébe érte. 358