Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Mészáros László: A kritika elfogadása

12. Kritizálni csak azt lehet, ami él, ami megváltoztatható. A befejezett munka (a mű) kritikája azért irányul áttételesen végrehajtójára (az alkotóra], hogy újra bizonyíthasson. A kritikának — ha csak lehet — lehetőséget kell adnia a bizonyításra.

13. A jó kritikáit (jó szándék, gondolatgazdagság, elfogadható szerkezet, következtetések és stílus stb.) becsülni kell még akkor is, ha esetleg téved, ha tételei, következtetései elfogadhatatlanok is az alkotó számára. Mert a jó kritika mindenképpen elgondolkoztat.

14. A kritika módszerei általában sokrétűek és változók. Az irodalomkritika valóságos határtudomány. (A kritikai „öttusa“ diszciplínái ezek lehetnének: irodalom, társadalomlélektan, filozófia, biológia és történelem.)

15. A kritika mindenképpen probléma-helyzetet teremt, mert így vagy úgy reagálni kell rá. Az első lépés: a probléma jellegének (minőségének) a meghatározása. A problémák általában kétfélék: meghatározásiak és módszertaniak. Az első típusra ezzel kérdezünk: Mi történt?, a másikra pedig ezzel: Hogyan tovább? (Mi történt, hogy XY így kirohant ellenem? Miért nem jelentkezik AB? Hogyan valósítsam meg a kritika hasznos tanácsait? Hogyan védekezzek?) A két kérdéstípus összekeverése mindig hibákat eredményez. Tévedéseink pedig, mint tudjuk, gyakran sorsdöntőek. Néha, persze, az igazán nagy művésznek a legjobb kritikáról is csak ez a véleménye: marhaság.

16. A baráti kritikának az irodalomban is nagy jelentősége van, mert az ilyen bírálat jó szándékához nem férhet kétség. A másik nagy előny a közvetlen kommunikáció, ami kétségtelenül megkönnyíti a vélemények kikristályosodását és megbízhatóbbá teszi az ítéletet.

17. A kritikusnak egyébként csak a hasznára válik, ha személyesen nem is, vagy csak alig ismeri az egyes alkotókat, mert így az esztétikai szféra elemzésén túl minden emberi vonatkozást is magából a műből kell kibontania.

18. Ha beavatkozunk a világ rendjébe (káoszába), akoióinkra törvényszerűen a reakció következik. Végeredményben azonban a saját célunknak, útirányunknak olyan erősnek kell lennie, hogy a különböző oldalnyomásokat ki tudjuk egyenlíteni. Hogy a viharban is tartani tudjuk az irányt. A kritika ugyanis néha csak a felszínt érinti, de nem fedi föl az alapvető célokat és motivációkat. Ilyenkor aztán egyszerűen mennünk kell tovább a saját útunkon.

19. De a sors ellen nem fellebezhetünk, hogy ninca olyan tehetségünk, mint amilyen például Daniénak vagy Einsteinnek volt. Tudnunk kell, hogy mit várhatunk önmagunktól.

20. Az igazi költő (a próféta) számára az alkotás fontosabb, mint a vers. A költészet fontosabb, mint a kötet.

21. Végezetül pedig: számolnunk kell a kudarccal is, sőt még azzal is, hogy tökéletesen zsákutcába jutunk. Ebben az esetben aztán félre kell dobnunk saját fontosságunk illúzióját — sohasem szabad túlságosan komolyan vennünk önmagunkat — és át kell csoportosítanunk megmaradt erőinket, hogy egy új fronton vehessük fel a harcot a műért a világgal.

35á