Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - Štraus, Tomáš: Ľudovít Kudlák
felé kapcsolatba kerül az érsekújvárá születésű Kiássák Lajos körével. Kudlákot vonzza a forradalmasodéi kritika és a civilizációs elllenállás, a programszerű antikonzerva- tizmus, az egyértelműen új orientáció. A már Budapesten megalapozott együttműködés a magyar, román és más írók, költők, zenészek és festők avantgard-aktivista gárdájával a bécsi emigráció idején tovább erősödik. Az ifjú autodidakta Kudlák, aki eleinte inkább erélyes, provokatív költőként lép fel, a sorok közül könnyen kiolvasható civilizációs és anarchista lázadás jegyeivel (Gitár és konflisló, Bécs, 1920) az aktivistáik mozgalmába az intellektuális elemzésmód jegyeit viszi be. A Ma ünnepi számában, amely a Kasisák-féle híres Levél Kun Bélához a művészet nevébent hozta, a magyar moderneknek ezt az alapvető program-manifesztumát Kudlák cikke, a Jegyzetek az aktivizmushoz kíséri. „Nem az én, hanem a világ áll érdeklődésünk középpontjában. Nem álmodozni akarunk, hanem belemerülni az örök világegyetem mozgásába: és ez a mozgás a tett “ — hirdeti 1919-ben a fiatal költő, kritikus és festő. A művészetet a feltörő dadaizmus szellemében mint „megtisztító tényt“, mint a visszatartott érzések szabad folyását vagy mint „társadalmi neurózist“ fogja fel. Kudláknak az 1919—1921-es években írt cikkei azt bizonyítják, hogy a korabeli művészetelmélet, filozófia és mélylélektan területén egyaránt tájékozott. (Kritikusoknak és pszichoanalitikusoknak, MaVI-6). Nem hiába ajánlja Kassák hálája jeléül a kötetét Kudláknak ( Világanyám ) : ebben az időben őt tartja legközelebbi eszmei fegyvertársának. Kudlák korabeli tanulmányai elegendő elméleti program-platformot nyújtanak az átmenethez a lázadó dadaizmusból a húszas évek művészetének újabb civilizációs és konstruktivista koordinátái közé. „Többé nem az ember lesz az ellenség, hanem a föld, a vas, a gáz és a világmindenség. A harc és ezek legyőzése egy új aktivitás és energia forrása lesz. Ember és ember viszonya egy új, szüntelen öröm konfliktusmentes Jellegét fogja ölteni.“ Ľudovít Kudlák: Litográfia (1920)
