Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - Szíj Rezső: Könyvesztétikai jegyzetek a Madách kiadványairól
az egész köteten. Tudom, ismét a nyomda a felelős, de a nyomdák is csak azzal a kiadóval szemben hanyagok, amelyik eltűri ezt. Azt is tudom, hogy a Madách nincs abban a helyzetben, hogy megregulázza azokat a — szintén kényszerhelyzetben levő — nyomdákat, amelyekkel dolgozni kénytelen. De a közönség ízlése, a kiadóra nehezedő nyomása olyan segítség, amit hivatkozás, kapudöngetés stb. formájában föl kell használnia. Vegyük kézbe Zdenek Adla Kleopátra a gitárban című kiadványát. A margóarány azért unalmas, mert a szöveg négy oldalán szinte teljesen azonos a szegély, emiatt arányérzékünket nem foglalkoztatja, semmi játékos örömet nem szerez a szemnek. Külön kérdés a könyvdíszé, az illusztrációé. A könyvdíszt ma ritkábban alkalmazzák, mint az 1920-as évekig. A puritán, fölfogás szerint a szöveg az elsődleges, a könyvdísz, az illusztráció csak kíséret. Többlet ugyan, de nem elrugaszkodás a szövegtől, a tartalomtól és semmi esetre sem annyira hivalkodó, hogy a szöveget elnyomja. Ebből viszont az következik, hogy akár külön, önálló oldalon, akár a szöveg közé helyezzék is el a rajzot, az illusztrációt, ne bontsa meg a könyv vizuális egységét. Az erős kontrasztos rézkarcok, fa- és linóleummetszetek a maguk erőteljes fekete foltjaival már szétrobbantják ezt az egységet. Még inkább, ha az egész oldalt befödik. Ugyanez áll a színes illusztrációkra is. Kivétel talán a gyermekkönyv, amelyben számos ok miatt a képre esik a nagyobb hangsúly. Ezt némileg ellensúlyozza, ha helyes érzékkel a betű nagyobb fokozatából szedik a szöveget s a festékezés erőteljesen fekete lesz (a szemrontó, kopott szürke helyett], A fönti klasszikus szabálytól napjainkban gyakran eltérnek a könyvet tervező grafikusok, mert ily módon szándékoznak a megszokottal szemben újszerűbbet nyújtani. Részben igazat kell nekik adnunk, de ez nem változtat azon, hogy ha a könyvben az illusztráció elnyomja a vele szemben levő oldal szövegét, általában a könyv szöveges részét, akkor a tipográfiai, művészi egyensúlyt fölbomlani érezzük. Különösen furcsa és megengedhetetlen ez a megoldás akkor, ha egy-két szakaszos vagy pár soros vers áll a súlyos, nagyméretű illusztrációval szemben levő oldalon. A könyvművészet az arányok művészete. Illusztrált könyv aránylag kevés akad a Madách felnőttek számára készült kiadványai között. Tóth Tibor Pozsonyi nyár című ifjúsági könyvét is a budapesti Zsoldos Vera illusztrálta. Pedig kitűnőek az itteni magyar grafikusok is, elég utalni a Madách grafikusán, Kopócs Tiboron kívül a pozsonypüspöki Nagy Józsefre, a nyltrai Kiss Sándorra, akik többet érdemelnének a csupán egyetlen rajzra vagy csak a burkolórajzra vonatkozó megbízásnál. Ne feledkezzünk el a Medvesháton élő Bácskái Béláról, a pozsonyi Túrosán Lászlóról, a révkomáromi Platzner Tiborról és Fügedi Jenőről sem. Az idősebbek közül be lehetne szervezni egyebek közt Szabó Gyulát, vagy akár Feld Lajost is Kassáról, hisz az utóbbi erősen realista felfogású rajzai bizonyos művekben nagyon is a helyükön lennének. Az oldalszámmal (pagina) napjainkban elég gyakori a visszaélés. Akad könyv, amelyben — nagy mérete miatt — az oldalszám a leghangsúlyosabb! Ez körülbelül ugyanaz, mint a hivalkodó aláírás a festményen. A Madách kiadványai között ilyen túlzással nem találkoztunk, de kisebb modorosság akad. Fábry könyveiben a pagina a szöveg mellett áll alul és szélről, ezáltal széthúzza a tükör adta egységes látványt, ahelyett, hogy lezárná az oldalpárt. Általánosságban elmondható, hogy a Madách kiadóban a könyvek belső kiképzését is mértéktartás jellemzi. Kivétel csak a szerző érdekében jelentkezik, ha rövid a szöveg és nyújtani kell, hogy kissé testesebb legyen a kiadvány (Tóth László A hangok utánzataI. Éltek ezzel a fogással a régi kiadók is, amikor Tóth Árpád Az öröm illan című versesfüzetében (Táltos kiadás], vagy Szabó Lőrinc Föld, erdő, isten című kötetében (Kner kiadás] „hizlalni“ kellett a kötetkét. De Tóth László könyve két ciklusának ez a fajta megoldása túlméretezett. Egy-egy óriás betű, illetve számjegy, magányosan a pár soros versszak élén, fölötte nagy fehér folt úszik a semmiben. Csak a kényszerhelyzet menti ezt az eljárást, bár Pilinszky János kötetében (Nagyvárosi ikonok, Budapest, 1971] egyetlen sorból álló verset is találunk egy egész oldalon. Ez azonban ott is modorosságnak hat. Külön kell szólni a Schiller szerzőpár Mindenki szakácskönyve című könyvének [1971] tipográfiai megoldásáról. Talán valamennyi Madách-kiadvány közül ez állította a könyv tervezőjét a legnehezebb feladat elé, s el kell ismerni, hogy megoldása 346
