Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - Kázmér Miklós: A szófejtésről és az új magyar etimológiai szótárról
azzal a tehertétellel, hogy már nem csupán a nyelv iránti önzetlen érdeklődés (mint a görögöknél] eredményezte az etimonok gyártását, hanem naiv, romantikus, később nacionalista, sőt soviniszta célok. A külföldi felfogás vetületeként a magyarban is szép számban jelentek meg munkák, amelyek merész, de képtelen etimológiákkal bizonyítottak naiv őstörténeti koncepciókat, a magyarság „napkeleti“ származását, a legkülönbözőbb népekkel való rokonságot, vagy ennek merő ellentéteként a magyar nyelv eredeti és önálló voltát. Ez természetesen nem lenne baj, a baj az, hogy jó néhány ilyen munka nálunk már akkor jelent meg, amikor a nyelvtudomány túljutott ezen a naiv korszakon. Kitűnő tudósaink közül nem is egy még a XIX. században is ilyenfajta szófejtésre parazolta idejét, akkor tehát, amikor ez a fajta etimologizálás már valóban anakronizmus volt. Még nagyobb baj, hogy ennek a korszaknak a hullámai — ha kisebbek is — mindmáig elérnek, bizonyítva azt a tényt, hogy a magyar közműveltségben mennyire nem szilárd egyrészt a finnugor nyelvrokonság tudata (a nyelv- rokonítás szigorú kritériumait — magyar vonatkozásban — csak ez az elmélet tudja felsorakoztatni], másrészt az, hogy a szófejtésben csak a nyelvtudomány módszertani szabályainak szigorú tiszteletben tartásával lehet boldogulni. A magyar szókészlet eredetéről, rétegeződésérőil művelt embereknek is igen hiányos, bizonytalan vagy éppen téves fogalmaik vannak. Ezért természetesen nem ők a felelősek, hanem a múltban és ma is általános és középiskolás tanterveink, amelyekből a magyar nyelv múltjára és a nyelvrokonainkra vonatkozó ismeretanyag jóformán teljesen kimarad. Hadd lássunk a naiv etimológiák korszakának terméséből néhány — ma már persze derűt keltő — szómagyarázatot. A merész őstörténeti koncepcióra és ennek nyelvi bizonyítására legkirívóbb példaként Otrokocsi Fórtis Ferenc Origines Hungaricae című munkáját (1693] szokták emlegetni, amely egyrészt magyarokkal népesíti be az egész antik világot, másrészt a héber-magyar rokonságot akarja igazolni. Egy kis ízelítő szófejtéseiből: Ararát = ár + járat, Armenus = ormányos, Bosporus = Vas + poros, Meotis = mely + Jó + tó, Herkules = harkälyas, Helena = élő + anya, Alexander = Alak Sándor stb. Otrokocsi Fóris merész fantáziájától nem marad el Hor- vát István sem, akii viszonylag későn, a XIX. század huszas éveiben is nagy számmal gyártott olyan etimológiákat, mint Bareios = tarajos. Naiv etimológiák tömegét produkálták azok a törekvések, amelyek a magyar nyelv minden elemét belső keletkezésűnek magyarázták. Az effajta szófejtés ideológiai gyökere gyakran az a naiv, romantikus, de olykor soviniszta nemzetfelfogás amely az „Extra Hungáriám non est vita ...“ szemléletén alapszik. Arról a felfogásról van szó, amely értékesnek és magyarnak csak azt hajlandó elismerni, ami nem idegen eredetű, illetőleg minden jelenségről azt igyekszik bebizonyítani, hogy az sajátosan magyar produktum. A felhasznált magyarázati alapelv mögött az a nyelvszemlélet húzódik meg, amely hangalak és jelentés között mindenáron logikus kapcsolatot igyekszik kimutatni, s a racionális magyarázat kedvéért a legképtelenebb eszközöktől sem riad vissza: bátran szabdalja szét, csonkítja vagy éppen toldja meg a szavakat, önkényesen cserél fel hangokat stb. Ez a fajta etimologizálás, az ún. „gyökerészés“ sok olyan munkában is megjelenik, amely egyéb szempontból kitűnő tudományos teljesítménynek számít. A Debreceni grammatika (1795), a magyar nyelvtanirodalom jelentős alkotása az akar ige ak- elemét az akad ige tövével azonosítja: „mivel annak igyekezete, kívánsága, a ki valamit akar, az akart dologbann, mintegy megakad, ahoz ragad.“ Kassai József Származtató ’s gyöke- résző Magyar-Diák Szó-könyv... című művében (1832—1838), amely hatalmas anyaga miatt a magyar szótárirodalom kiváló alkotása, Ilyen magyarázatokat találunk: az olló a tarol-ból való (tarolni való szerszám), a nő a férjhez menő szerkezetből, a baka a bakancsos-ból rövidült, a bálvány az állvány-ból, a feslik, foszlik az oszlik-ból keletkezett „előtéttel“. Kassai elveit követte egy még jelentősebb munka, Czuczor Gergely és Fogarasii János A magyar nyelv szótára (1862—1874) című műve. Értelmező szótáraink típusában Czuczorék munkája a közelmúltig a legnagyobb vállalkozás, a múlt században a magyar szókincs legteljesebb gyűjteménye. Sajnos a szerzők az értelmezésen kívül a szófejtésre is vállalkoztak, és ebben Fogarasi Jánosnak, akkor már anakronisztikus nyelvfilozófiai elvei érvényesültek. Az agár eredetéről így nyilatkoznak: „Azt véljük, hogy ezen szóban az ag gyök, mint általán a g hang, görbülést, meg- V. előrehajlást jelent, mint pl. a sebesen futó kutyánál, lónál tapasztaljuk.“ Vagy az egér-ről: „Vastag hangon rokona az agár s átvetve hasonló hozzá ürge.“ (Czuczorék 334
