Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Nagy Barna: A filozófusi Böhm Károly

szellem öntudata. Hasznossága abban áll, hogy minden mást magyarázni tud. A hasznossági érték ennélfogva nem lehet más, mint a tudomány önértékének megvalósulása.

Ezek után rátérek az Ember és Világa ötödik részének, az Erkölcsi érték tcndnak igen vázlatos ismertetésére.

Böhm Károly első morálfilozófiái gondolatai a hetvenes években kezdenek kialakulni, és Schopenhauer etikájának hatását mutatják. Eszerint az ember természetétől fogva gonosz, a gonoszság sebeket ejt, s ezeket a részvét gyógyítja. A későbbiekben azonban bölcselőnk változtat ezen a nézetén, s a boldogságot pozitívumként ismeri el. Amíg a zseniális német gondolkodó azt hirdette, hogy a boldogság nem olyasvalami, ami magától áramlik reánk, hanem mindig egy kívánság kielégítése; a vágy, a hiány tehát megelőző feltétele a boldogságnak, amely nem egyéb, mint egy fájdalomtól való szabadulás —, addig Böhm Károly szerint az erény, a jó önértékkel bírnak. Az elemzés az erkölcsi becslés vizsgálatával kezdődik. Böhm axiómaként állítja fel, hogy az erkölcsiség mértéke nem lehet az érzés, de az ész sem csak a szabadság; ennélfogva az erkölcsi értéket lehetetlen az élvvel vagy a haszonnal azonosítani. Az ami hasznos, az csak viszony az alany és tárgy között, ezért nem lehet egyetemes érvényű mérték. Itt van tehát a kérdés: mi lenne cselekedeteink abszolút célja? Böhm válasza az, hogy abszolút értékkel csak az öntudat bír, az erkölcsi ítélet tárgya tehát csak az öntudatos és szándékolt cselekvés lehet. Eszerint a szabadság, ésszerűség és kötelesség teszi a cselekedetet erkölcsössé. Ennek megértését a következők támasztják alá: minden értékelés alapja a íkedvérzet, ennek indexe a tetszés, de kedvérzet nem maga a mérték, hiszen a becslő ítélet épp a kedvérzet minőségének megítélése, s ez egy mérték alkalmazásából ered, amit azonban nem belőle veszünk, hanem csupán arra alkalmazunk. Minden becslés alanyi funkció; az érték a tárgynak nem objektív vonása, de az értéknek mégis megfelel valami vonás a tárgyban, tudniillik a tetszés kiváltója. Az értéket tehát az érzés nem megállapítja, hanem megalapítja; az érték az értelem műve, tudniillik ítélésnek az eredménye. A továbbiakban bölcselőnk kifejti, hogy önmagunkat is tetteinkből ismerjük meg; ha azonban az ember nem volna egyéb mint automata, akkor semmit sem tudnánk neki beszámítani erényül vagy bűnül. Böhm a leghatározottabban hirdeti az akarat szabadságának gondolatát, vagyis azt, hogy a helyes cselekvéshez szükséges, hogy az akarást megelőzze az öntudat. Az erkölcsi megítélés tárgya tehát a cselekvés; ennek forrása az önelhatározás, és ennek conditio sine qua nonja az akarat szabadságának posztulálása. E szerint a felfogás szerint a szabadság az operariba esik, nem pedig az essebe, mint Kantnál.

Bölcselőnk gondolatai némely vonatkozásban azt hangsúlyozzák, hogy az érték a lét egy aspektusa, de másfelől megengedik azt az interpretációt is, hogy az érték felsőbb- rendűbb, mint a lét. Meg kellene állapítani tehát, hogy melyik az abszolúte helyes cselekedet. Ehhez azonban egy abszolút egyetemességgel bíró mértéket kellene találni, de ha az érték fogalma egybeesik a summum genus fogalmával, akkor tovább már nem magyarázható, s ezért meghatározhatatlan. A tiszta logika, amelyet Meinong és Pauler fejtett ki, per definíció nem zárják ki a pszichologizmust. Böhm Károly nem jutott el idáig. Ha a kanti erkölcstan kötelezettség-fogalma kezdettől fogva céltáblája volt a praktikus ész elleni kritikának, mert Kant sohasem fejtette ki, hogy mi az ember kötelessége, akkor megállapíthatjuk, hogy Böhm se volt képes egyebet mondani, mint azt, hogy a kötelező erő az ésiz önértékéből származik, ennyit mondani pedig, mint láttuk, annyi, mint semmit sem mondani. Bölcselőnk maga is kénytelen volt bevallani, hogy a kötelezettség fogalma nem is magyarázható, s ezzel ő maga Í9 elismerte az elmélet üres formalizmusát.

Sokszorosan gazdag anyagot é9 mélyebb gondolatokat találunk az Ember és Világa VI. kötetében, amely az esztétikával foglalkozik. Nem kétséges, hogy Magyarországon mind a mai napig az egyetlen, e diszciplína majdnem valamennyi területére kiterjedő kérdésföltevések és válaszadási kísérletek Böhm Károly nevéhez fűződnek. Nyilvánvaló, hogy az esztétikai folyamatot csak félig értjük, ha csupán a tárgyat nézzülk. Az esztétikai tárgy függetlenül az ismertetelméleti értelemben vett tárgyaktól, a szubjektum abszolút „függvénye“. A szubjektumnak ezt a viszonyát a tárggyal „esztétikai szemléletnek“ nevezi.

Minden művészet föltétlezi az intelligenciát, a felszabadulást az ösztönök uralma alól, amelyhez a munka útján jutott el az ember. Szükséglet hozta létre az első szerszámokat, ezek alkalmazásával kialakult az ősművészet, s ezek azok, ahol az Én és

328