Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Nagy Barna: A filozófusi Böhm Károly

Károlyt ez a pszichologizmus és kétes értékű szubjektivizmus gátolta meg abban, hogy , felismerje az érték és szellem, szellem és lét dualitását, pontosabban az értéknek a léttel szembeni elsőbbségét. A kanti formalizmus végkövetkeztetése az volt, hogy minden embernek meg kell tennie a kötelességét. De hogy mi ez a kötelesség, azt már nem mondta meg. Böhm Károly ebben a vonatkozásban egyetlen ponttal sem ment tovább, mint Kant. Az A megértés mint a megismerés középponti mozzanata 1910 című kitűnő tanulmányában mégiscsak kénytelen volt a Wiindelband-Rickert-féle fölfogáshoz közeledni, hogy az axiológiának a lételmélettől független elsőbbségét fenntarthassa.

Mielőtt röviden érinteném Böhm értékelméletét, mellyel a külföld filozófusait messze megelőzte, s mielőtt megkérdezném, hogy vannak-e ilyen értékítéletek egyáltalán, egy pillantást kell vetnünk a logikára.

■ Hozzáértők véleménye szerint fölösleges bizonyítani, hogy Lotze, de különösen Husserl tevékenysége óta — s ez a zseniális Bolzano hatására vezethető vissza —, különbséget kell tennünk az elgondolt tárgy és az elgondolás pszichikai aktusa között. A létező világ e felfogás szerint azáltal létezik, hogy alá van vetve a logikai törvényéknek, vagyis azokhoz igazodik. Az igazság maga e szempontból valamely „magánvaló tétel“, amely magánvaló képzetekből tevődik össze. Az igazságok terjedelme eszerint végtelen, míg a létező dolgoké véges. Ezt a felfogást a Russell-Witgenstein- féle doktrína olyan megsemmisítő bírálatnak vetette alá, amellyel szemben, úgy látszik,

f nincs védekezés. Az elmélet sarkköve az a halmazelméleti kutatások által is alátámasztott tény, hogy nem az általánosság, hanem a változók jellemzik a logikát. E felfogás értelmében S-P1 típusú ítéletek egyáltalában nincsenek. Az elméletet a véksőkig gondolva, eljutunk a tolerancia-elvhez, amelynek az a lényege, hogy „a logikában nincsenek morális parancsok“. Mindenkinek jogában áll felépítenie agy olyan logikát, amilyet akar, de egy megkövetelendő tőle: metafizikai érvek helyett szintaktikai szabályokkal álljon elő. Russel és Carnap ennek alapján kétségbe vonták minden metafizika jogo■ suiltságát. Én azonban azon a véleményen vagyok, mint Bolyai, aki abból, hogy az V. posztuláitum nem bizonyítható, nem azt a bizarr következtetést vonta le, hogy nem lehetséges geometria, hanem azt, hogy elvben határtalanul sok geometriai rendszer lehetséges. Szerintem is határtalanul sok metafizikai elméletet engedhetünk meg.

. Böhm Károly nem jutott el odáig, hogy differenciálja a lét és érvény fogalmait;

, azzal pedig, úgy látszik, nem sokat törődött, hogy Russel Londonban másvalamin törte . p fejét. Ezzel a fenntartással tekintsük jogosultnak az általa kifejtett axiológia rend. szert, ámbár én azon a véleményen vagyok, hogy a benne szereplő tételek nem . formalizálhatok, s ennélfogva ellentmondástalanságuk mindig megkérdőjelezhető.

.. Böhm saját filozófiáját a benne lakozó intelligencia legteljesebb önkifejezésének . .„tekintette. Úgy látszik, nem kételkedett az extramentális valóság létezésében. De hogy ; képzeteink megegyeznek-e azzal vagy sem, arról szkeptikusan nyilatkozik: „jeltétien agnoszticizmus a sorsunk“. (1. m. IV. p. 6.) Kifejti, hogy a világ bennünk nem teremt képzeteket, csak megindítja azok keletkezését. Ezeknek a képzeteknek az .összekap- ... csokisa a szubjektum-predikátum típusú létítélet. Az erre alapozott véleményt, amelyet .egy bizonyos mértékkel vetünk össze, értékítéletnek nevezi. Nem szólok arról, hogy . Lewis és Goodman, valamint mások tagadják ennek a létezését. Böhm szerint az érték • fogalmának gyökere az Én projekciójának állítása. Az érték különböző lehet az Én , ; természete és fejlettsége szerint, annyi azonban bizonyos, hogy minden eszközi érték egy önértékre utal, amely a tárgynak az a vonása, amely azt a maga önlétében . pusztán természeti minősége alapján megilleti. Pauler az eszközi értékeket nem is . -sorolja a valódi értékek közé: úgyszólván álértékeknek tekinti őket. Kétségtelenül : igaza van, hogy Böhm Károlyt pszichologizmusa akadályozta abban, hogy eljusson á tényleges igazság és az abszolút érték fogalmának felismeréséig.

Miint említettem, Böhm Károly nem hagy kétséget afelől, hogy szerinte valamennyi /.ismeretünk viszonylagos, és sohasem tudhatjuk, hogy az adequatio rei et intellectus esete fennforog-e vagy sem. Minden megismerés alapja, úgymond, az Én önkifejlési folyamata. Egész ismeretünk struktúrája és folyamata kétségtelenné teszi, hogy csak ,a mi belső valónk kifejlődéséről van szó, ennek célja pedig az öntudat tisztasága és szabadsága, amiben az ember életének egész objektív értéke rejlik. A világkép,

4 szubjektum — predicatum. (Szerk.)

325