Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Nagy Barna: A filozófusi Böhm Károly

rá. 1870-ben ott érte őt a pozsonyi líceum (kitüntető meghívása, ahol megkapta a filozófiai tanszéket. Egymás után írja irodalomelméleti, kritikai dolgozatait G reg üss Ágostról, aki a bírálatot azzal hálálta meg, hogy 1873-ban a budapesti evangélikus főgimnáziumba ajánlotta rendes tanárnak. Pesti tanárságának második évében megházasodott, s Greguss Ágost unokahúgát vette feleségül. 1879. július 15-én felesége meghalt, s ő a munkában keresett vigasztalást. Ekkor kezdte rendszeres formába önteni filozófiai elgondolásait, s 1882-ben megindította a Magyar Filozófiai Szemlét. 1883-ban és 1892-ben jelent meg főművének első két kötete, amelynek alapján minden ellenszavazat nélkül, 1896-ban a kolozsvári egyetem meghívja őt a logika és metafizika professzorának. 1906. március 15-én itt jelent meg az említett mű III. kötete, amely Böhm gondolkodásának fénykorát jelzi. Míg az első kötetben, mint látni fogjuk, Kant és Comte pozitivizmusának meglehetősen eklektikus összeegyeztetésén fáradozott, addig a III. kötetben teljesen Fichte hatása alá került.

De a dél verőfénye korán szétfoszlott. 1906 után lappangó vesebaj támadta meg, s 1909-ben Makara orvosprofesszor kénytelen volt rajta műtétet végrehajtani. A műtét kitűnően sikerült, Böhm Károly állapota javult, ám 1911-ben, amikor művének IV. kötetét fejezte be, rákos jellegű hashártyagyulladás lépett föl nála, amely sírba döntötte őt. Kolozsvárról holttestét Besztercebányára vitték. Szülőházán a Madách Társaság díszes emléktáblát helyezett el.

Mielőtt Böhm Károly eszméinek rendszerbe foglalására mert volna gondolni, a következő állomásokon ment keresztül: Mint említettem, mindenekelőtt vallástudomány- nyal foglalkozott, de az irracionális hitet kezdettől fogva elvetette. Vallása észvallás, vagyis teológiai racionalizmus, melynek értelmében a kereszténység Istene a természet fölött s a mennyország az emberek lelkében van. Világos, hogy eszerint Krisztus pusztán ember, halhatatlanság pedig nincs. Böhm mint teológus az ész jogainak szószólója; mint egykori tanára megjegyezte: olyan teológus, akinek jobbik fele fizikus. Felfogása szerint az ész teremtette a világot, az ősanyag pedig ezek szerint formálódott: ez teljesen megfelel Aristoteles tanításának. Böhm ekkor elvet minden filozófiát — többek közt a tér és idő idealitásának kanti gondolatát, s ez az ellenvéleménye főművének első kötetében központi helyet foglal majd el —, s egy racionalista fizikához csatlakozik, amely véleménye szerint Herbartból indul ki. Lassan a lélektanhoz fordul, elemzi az evidencia problémáját, s ez elvezeti a cartezianizmushoz. De azok a következetlenségek, amelyeket már Spinoza kifogásolt — mindenekelőtt a pszichikai és fizikai világ merev szétválasztása, elvezetik őt a panteizmushoz, melynek legkövetkezetesebb alakját Hegel tanában látja. 1867-ben megismerkedik Feuerbach Wesen des Christenthums című könyvével, amely döntő hatással volt eszméi alakulására. Egyetlen valóság van — vallja ekkor Böhm Károly —, a végtelen és oszthatatlan természet, amely két részből áll: öntudatlan szervetlen anyagból s az emberből, aki munkája révén észlénnyé vált. Ezt a nézetét első, a Sárospataki Füzetek 1869-i évfolyamában megjelent cikkében, Az énnek fejtményében haladta túl. Itt jelenik meg először az a^ gondolat, hogy a transzcendentális felfogás fichtei változata az emberi értelem lényege; ebben viszont három részt különböztet meg: 1. az Ént mint létezőt, 2. az Ént a fejlődés folyamatában, 3. a kifejlett Ént. Nem nehéz fölismerni, hogy a cikk központi fogalma az erő, módszere a dialektika. 1871-ben alapvető jelentőségű könyvet ad ki Logika címen, amely a schopenhaueri filozófia befolyására keletkezett; akadémiai pályamunka volit, de nem nyert díjat, íöltehetőleg azért, mert az angolszász logikát nem vette figyelembe (Boole, Hamilton, Whitehead stb.j. Nem akarom műveit fölsorolni, de meg kell említeni Az ösztön és kielégítése (1881) című dolgozatát, valamint A realizmus alapellentmondása című tanulmányát, amelyben szinte előlegezi az Ember és Világának alapgondolatait.

Az Ember és Világa I. kötetében az az alapgondolat, hogy Kant amphibolikus szubjektív idealizmusa és a francia Comte pozitivizmusa kiegészítik egymást. Böhm kifejti, hogy a metafizika terméketlen áltudomány, a materializmus dogmatikus ösztönös belátásokon alapszik, de nem észérveken, ezért nem filozófia. Böhm Károly szerint az egyetlen megengedett álláspont a szubjektív idealizmus, amely szerint csak az ismerhető meg, amit magunk konstruáltunk, az ismeret tárgya pedig a kanti értelemben vett jelenségvilág jelentése. Ez önmagában megmutatja, hogy itt pusztán gnoszeológia szubjektivizmusról van szó, amely nem hozható összefüggésbe Berkeley elméletével.

323