Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Simor Ivánj S.: Akkor tavasszal (elbeszélés)

No nem sokáig emlegeti már. Ha vége, hát legyen vége mielőbb. Az érettségit úgyse érné meg, pedig az csak két év. Régóta készül a halálra, megbarátkozott a gondolatával, kár halogatni. S még ez a lelkiismeretfurdalás hozzá! Az kéne csak, hogy így gyötörje magát tovább!

Az egyik fiókban megpillantotta, amit keresett. Nem volt nyomban-ölő méreg, azoknak a kulcsát Lajos bácsi magánál hordja (nehogy anyu véletlenül rosszul adagoljon, elvégre Lajos bácsi a felelős gyógyszerész, anyué csak a haszonélvezés joga, addig, amíg ő, az idősebbik Hlatky-lány el nem végzi a főiskolát s át nem veszi a vezetést a haszonélvezeti joggal együtt, legalábbis így szól a szerződésük a községgel... Eh, szerződés!...), de azért ha teli üvegcsével bevesz ebből, akkor nem segít rajta semmiféle gyomormosás.

Megfogta a kis üveget, fölemelte a fény ellenében: opálos, áttetsző folyadék volt benne. Letette az asztalra és körülnézett. A leltározás után példás volt a rend. A kelendőbb orvosságokból több hétre szóló készletek sorakoztak a polcokon. Hiába, Lajos bácsi érti a szakmáját. Ës szereti anyut.

Eloltotta a villanyt, és kinyitotta a pultra nyíló ajtót. Kisétált a pult mögé, onnan a várakozóba. A kirakat előtt megállt. A nagy üvegtáblák közül több összetört már (no hisz, annyi robbanás, zakatolás, dübörgés körös-körül), a hiányzó részeket deszkával pótolták, de még maradt az ajtó mellett egy jókora ép tábla. Ha az ember az ajtó mellé állt, a sértetlen üvegen át kilátott Bögölyös, Hámod felé.

Eszébe jutott az apjuk, akiit rajongva szerettek Györgyivel, s aki olyan boldog volt köztük. Akkor még Hámodon laktak. Az apjuk halála után költöztek ide, az akkor vadonatúj legéndi gyógyszertárba, amelybe a község elöljárósága eredetileg az apjukat szemelte- ki vezetőnek, s amelyet aztán megözvegyült anyjuk kapott meg ideiglenesen, addig, amíg újból férjhez nem megy, vagy amíg idősebb lánya el nem végzi a gyógyszerészetit. Hámod felé piroslott az ég alja.

Visszasétált a pulthoz. Ha meg is hal idő előtt, talán jó lett volna valakinek tovább adni az életét. Györgyinek biztos sok gyereke lesz, Györgyi családanyának született, de az apjuk alighanem úgy képzelte el annak ádején, hogy a vére mindkét csatornán folyik majd tovább, az övén is, az elsőszülöttén.

Igen, tegnap még ő is úgy képzelte, hogy átmenti az életét valakibe. De ilyen áron???!

Ők szerették, körülrajongták az apjukat, éltek-haltak érte. De ha ő tegnap teherbe esett, ki lesz a gyerekének az apja? Hisz a nevét se tudja. „Gurtni“. Egy „Gurtninak“ szüljön gyereket? Vagy tagadja le? A sugdosást, találgatást, lehet, kibírná, de mi lesz, ha az apa önként jelentkezik a jussáért? Ha eltitkolná, ki a gyerek apja, az emberek zöme biztos valamelyik itt járt katonatisztre gyanakodna, talán Ákosra. De ha az igazi apa maga áll elő, s ha ennek tetejébe még a gyerek is süketnéma lesz, ezzel is bizonyítva hovatartozását, nem, azt már nem bírná elviselni.

Az ép kirakatüvegen mintha megmozdult volna a hámodi égalj pírja. Csak most kapcsolt az agya: Hámod tőlük nyugatra fekszik, nem keletre. Persze hogy nyugatra, tegnap a visszavonuló katonák is Hámod irányába tartottak. Az a pirosság ott nem a naptól van.

Odalépett a kirakathoz, arcát az üvegre szorította. A pirosság tényleg nem a naptól volt: a bögölyösi szeszfinomító óriás tartályaiból hatalmas lángnyelvek nyaldosták az eget. Alighanem a menekülő csapatok gyújtották föl a gyárat az éjjel.

Egy ideig elnézte a vonagló lángnyelveket a fölöttük gomolygó füsttel, aztán hátat fordított Bögölyösnek, Hámodnak, s vissza ment a laboratóriumba. Vége. Reggelre úgyis itt az oroszok.

Épp kidugaszolta a kis üveget, amikor az evangélikus iskola felől lábdobogást hallott.

Már itt is lennének? De hogy-hogy nem kelet felől jönnek? Egykutya. De legalább lásson még az életben valódi oroszt.

Az iskola sarkán ekkor bukkant föl a loholó alak.

Nem orosz uniformis volt rajita, nem is katonai viselet. Vászonzubbonyának, nadrágjának zöldes színe, derékszíja, csizmája ugyan a hadsereget idézte, de a fején tűzoltósisak ugrált, s az oldalát kis tűzoltócsákány verdeste.

301