Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Simor Ivánj S.: Akkor tavasszal (elbeszélés)

Meg sem állt a szegényház kapujáig. (Jól ismerte a bejárást, nem a süketnéma miatt, bár érte is volt itt már vagy háromszor, de tavaly nyáron a fiúk kedvet csináltak neki a lovagláshoz, s attól kezdve késő őszig, amíg a leventéket el nem vitték, szinte minden reggel kijött lovagolni. Azóta a csődöröket is magával sodorta a visszavonuló hadsereg.) Keresztülvágott az udvaron, a hágatóoszlop mellett, 9 benyitotta a süketnéma ajtaját. Kis kamra volt a férfi lakása, valamikor fát tarthattak benne, most is lehelte magából a fürészporszagot. De a férfi pedáns volt a maga módján, azért is költözött külön, nem bírta elviselni a községi koldusok bűzét, piszkát, bolháit. (No meg nem akármilyen családból származott ő, a nagyapjának még földjei toltak itt a faluban, s miután az anyja — egyetlen gyermeke szüleinek uras életre vágyva városba szökött, s ott lányfejjel megszülte őt, ő éveken át többet volt itt, a nagyszüleinél, mint az anyjánál. Libapásztorkodott, barátkozott a falusi gyerekekkel, később segített nagyapjának a mezőn. A vele egyívásúak eleinte húzódoztak tőle, gúnyolták süketnémaságát, később azonban tisztelni kezdték tekintélyt parancsoló testi ereje miatt, meg azért, hogy nem lehetett vele összeveszni. Aztán a nagyanyja meghalt, az anyja pedig férjhez ment a városban, 9 őt maga mellé vette. A nagyapja halála után az anyja örökölt mindent, de sem ő, sem a férje nem akart falura költözni, hát eladták a földeket meg a házat. Akkor a mostohaapja eltűnt a pénzzel, az anyja meg beállt egy gyárba s ott dolgozott, amíg bele nem pusztult. Ö csaknem gyerek volt még, amikor visszahozták a városból, valami ismerős vagy hatósági ember hozta vissza, jó tizenöt évvel ezelőtt, örült neki, hogy idehozták, a városban nem érezte magát otthon, ott nem is barátkozott össze senkivel. De az anyja mellett eltöltött évek során volt falusi játszótársai elszoktak tőle, fölcseperedtek, ki-ki ment a maga jövője után. így hát, alighogy hazajött, azon vette magát észre, hogy teljesen magára maradt. De a falubeliek még emlékeztek rá kiskorából, .9 emlékeztek a nagyszüleire, hát adtak neki szállást és munkát. Később az önkéntes tűzoltótestületbe is bevették, s ott különösképpen kitűnt rendszeretetével, bátorságával és testig erejével. De a sehova-nem-tartozás érzése hamar gyökeret vert benne, süketnémasága miatt amúgy is szemlélődő, magába forduló alkat lévén visszahúzódott, mihelyt úgy vélte, valakinek a terhére van. Önállóvá igyekezett lenni, elintézte, hogy a község szegényházában adjanak neki helyet, aztán ott i9 külön kamrát rendezett be magának. Munkájában senkitől sem függött: akkor dolgozott, amikor akart — többnyire kora hajnaltól délig; a délutánjait, estéit magánéletének meg a tűzoltóságnak tartotta fönn: főzött, mosott, varrt magára, pihent odahaza, vagy tett-vett a szertarban, s az esti tömegrendezvényeken, műkedvelő előadásokon, moziban ő volt a mindenkori tímbiz

£qS és csak olyan helyekre szegődött, ahol jól bántak vele. Napszámos volt,

s a négyezer lakosú községben bőven akadt napszám.) A lány orrát hasonló^ szagkeverék csapta meg, mint a Gelence-parti moziban: pornódé, olcsó szappan, fűrészpor, döngölt padló, cigarettavégek, petróleum szaga. De most nem bánta.

A férfi az ágyon feküdt, félig betakarva. Csukott szemmel feküdt, arccal az ajtó felé, egyik keze a takarón, másik a feje alatt.

A lány odament hozzá, leguggolt mellé, és nézte.

Percekig guggolt ott a lány az alvó férfi mellett, nem gondolt semmire, csak nézte a férfit, figyelte a mellkasát, amint ütemesen emelkedik és süllyed a félig lecsúszó takaró alatt, s meglepődött rajta, hogy a férfi arca még egész fiatal. Igaz, nem sokkal lehet több harminc évesnél, de az arca most olyan, mintha huszonnégy éves volna. Közelebb hajolt hozzá, s jól érezte a frissen borotvált bőrön a timsó szagát. Körülnézett, de timsőt, borotvát, pamacsot sehol sem látott. A csöppnyi helyiségben tisztaság és rend uralkodott.

Ekkor megint keresztülvillant az agyán az a fölismerés, amely az orvosoknál már kétszer átcikázott rajta, s amelyet eddig nem sikerült rögzítenie. Most, amióta itt guggol és nézi a süketnémát, és tudja, hogy itt biztonságban van, mert ide senki be nem teszi a lábát — a szegényház lakói azért nem, mert idegenkednek az önállóan élő, tisztaságszerető férfitól, a falubeliek meg azért, mert mindenki a közelgő frontra gondol, s akinek volt fűrészelni vagy ásni valója, azt már előbb elvégeztette, az ő kertjük maradt utolsónak —, most, amióta itt guggol a férfi ágya mellett, valami nagy-nagy nyugalom költözött belé, de ez alatt a nyugalom alatt különös, elfojtott izgatottság bújt meg, igézet, csodavárás, vagy mi, s ez mintha finomabbá tette volna az érzék295