Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - FIGYELŐ - Cselényi László: Egy esszé-kötet kivonata [George Steiner: Egyre távolabb a szótól)
a pont, -ahol megbotlanak a hangzók: a Tóth László-i költészet mondandója és formája nem hogy párhuzamosan futna egymással, hanem keresztezi egymást. Az utóbbi lerombolja az előbbit. Kár. Kár, mert „egyszál sínvilágunkban szükségünk van a kerekek törvényeire" (Litánia II). A szembenézésre és továbblépésre késztető törvényekre pedig különösen szükségünk van. De törvényt fogalmazni csak szigorúan komponált, egésszé álló, stílusunkban és felépítésünkben is törvényerőre emelt versekkel lehet. Zalabai Zsigmond egy esszé-kötst kivonata (George Steiner: Egyre távolabb a szóitól, Európa — Modern Könyvtár 183. kötet) * Mielőtt tovább mennénk, hadd magyarázzuk meg e gyanús fogalom általunk való értelmezését. Kivonatolni tudvalévőén egy-egy értékesebb (vagy értéktelen) egyetemi (vagy nem egyetemi) előadást szoktak. S olykor-olykor egy-egy érdemes könyvet (lásd a Filozófiai Füzeteket'.). Manapság rengeteg — önmagát esszének, kritikának, jobbik esetben recenziónak álcázó — könyvismertetés jelenik meg világszerte, ám legtöbbjükben mintha az általuk ismertetett könyv vagy szerző csupán „megtűrt idegen" volna a szövegben a legkülönbözőbb színvonalú esszéisták, kritikusok, recenzensek árnyékában. Nos, jelen ismertetésük nem szeretné álcázni magát, látszani is annak akar, ami valójában: egy izgalmas tanulmánykötet tematikájának az összefoglalása, ha úgy tetszik, kivonata. Kivonatolója restell.t voln George Steiner gondolatai között a saját agyszüleményeivel téblábolni, ezért inkább csak a kéretlen kalauz szerepére vállalkozott, hagyva a szerzőt, illetve szövegét beszélni. Ezért a számtalan idézet. Elnézést értük. „Ha a kritikus a háta mögé néz, egy eunuch árnyékát látja. Ugyan ki lenne kritikus, ha író is lehetne? ki küszködnék, hogy Dosztojevszkij legmélyére lásson, ha csak egy hüvelyknyi Karamazovot alkothatna, s ki fejtegetné a lawrence-i egyensúlyt, ha formá- la tudná önteni a The Rainbow (A szivárvány) szabadon áradó életét? Minden írás le dur dé sir de dure r-ből ered, a szellemnek a halál elleni dacos leleményéből, hogy az alkotás hatalmával kijátszhatja az időt." Ezzel a szkeptikus bekezdéssel kezdődik az utóbbi esztendők egyik világviszonylatban is legjelentősebb esszékötetének, George Steiner Egyre távolabb a szótól címmel megjelent gyűjteményének első tanulmánya. Kicsoda George Steiner? A kortársunk, ahogyan a Modern Könyvtár sorozatban megjelent kötet utószavában Sükösd Mihály jellemzi. „Született 1929-ben, bécsi anyától, prágai apától, zsidónak. A korán óvatos szülők jóvoltából Párizsban született, igazi hazáját, az írásaiban rögeszmésen idézett Közép- Európát tehát tapasztalatilag sosem élte át, csak felnőtt - értelmiségiként ismerte meg“. „A nyelv és a csönd" — ez volt S-teiner kötetének az eredeti címe, s e két fogalom tökéletesen fedi szerzőjének tán még az előbb idézettnél is fontosabb két rögeszméjét. A magyar nyelvű gyűjtemény címadó esszéjében, az Egyre távolabb a szótól címűben, R. P. Blackmurral szólva, azt fejtegeti: „Ki tudja, hogy nem olyan korszak lesz-e a következő, amely egyáltalán nem szavakkal fejezi ki magát“. Ugyanebben az írásában kijelenti, hogy „A legnagyobb modern filozófus az volt (mármint Wittgenstein), aki a legelszántabban menekült a nyelv csapdájából". (Ludwig Wittgenstein 1921-ben megjelent, korszakos jelentőségű és magyarul is olvasható Logikai-filozófiai értekezése ezzel a lakonikus, de az egész kötet bonyolult, matematikai pontosságú meghatározásai után sokat sejtető mondattal fejeződik be: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell“.) A Wittgenstein-iskolára esküvő Steinert is ugyanez a probléma izgatja kötetének szinte minden esszéjében. A költő és a csönd című tanulmányában azt állítja, hogy „Ö az (ti. a költő), aki megőrzi és megsokszorozza a beszéd életerejét. Általa tartják meg csengésüket a régi szavak, emelkednek ki az újak az egyedi tudat termő sötétjéből a közös világosságba. A költő veszedelmesen hasonlóvá válik az istenekhez“.
