Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - JEGYZETEK - Zalabai Zsigmond: Két Illyés-vers elemzése
elreccsen az égen a vadlúdsereg / vonala színhely ahogy a réten át... ballagok recseg / elreccsen az égen a vadlúdsereg / vonala kísérőjelenség herseg a halott fű, sás torsa ropog A párhuzamok következtében már-már otthontalannak képzeljük az embert, mint a vadlúdsereget, de a Tzazöballagok Ige és a sor elején levő, nyelvtanilag és értelmileg is hangsúlyos arra kifejezés hirtelen eltéríti a verset az eddigi mondanivalótól, s új érzelmi-gondolati minőséget alkotva, a motívumok átrendeződése folytán mintegy szembeszáll az eddig állítottakkal: az otthontalanság helyett az emberi közösség megtartó erejét, a vacsora-füstöt gomolygató otthonok meghittségét és melegét idézi. Az Őszi este szépsége éppen abban rejlik, hogy mesterien kimunkált, tökéletes nyelvi formába öntött, nagy evokatív erővel biró, egymásba kapcsolódó, egymást gazdagító, árnyaló, erősítő, majd végül egymást tagadó motívumaiból a váratlanság esztétikai erejével ható mondanivaló fejlődött ki. „...mosollyal bírva mosolyra vonagló ajkad...” Koszorú) Utolsó nagy nemzeti költőnk — mondják sokszor Illyés Gyuláról, s tény, hogy a személyes élmények foganta önközpontú verseken túl költészetének számban és jelentőségben nem csekély hányadát a közösségnek, a nemzetnek címzett művek alkotják. Benne még erősen, ars poeticát meghatározóan él a Petőfi megfogalmazta figyelmeztetés: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed...“ Vörösmarty, Arany, Petőfi, a XIX. század csoda folytán itt rekedt fia ő? Vagy a még régebbieké? A Balassiké, a Zrínyiké, a Kölcseyeké? Szemet-fület bántó anakronizmus? Kései, tehát reménytelenségre ítélt próféta? Nem. Aki a „klasszikus költészet nagy légvételével" (Németh László) s ugyanakkor a modern költészet minden izgalmával tud szólni, mint ő, az sosem lehet kései. Akinek verse az intellektus olyan hőfokát sugározza, mint az övé, aki egy nyugtalan, kereső elme gondolatait úgy szikráztatja, mint ő, egyszóval: aki mindig odafigyelésre késztet, az sosem lehet megkésett. Inkább izgalmasan mai. Az alábbiakban is egy odafigyelésre kényszerítő verséről szeretnék szólni. Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva — sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid — írja a költő Koszorú című versében. A gondolat izzása, a vers feszültsége első olvasásra megfog. Ez természetesen nem csupán egy, hanem több — egymással bonyolult kapcsolatba lépő — tényező eredménye. Lássuk sorjában: Az első két sor antité- zise azonnal feszültséget teremt, a gondolat a vonzás és taszítás, az igenlés és tagadás ellentétpólusai között hullámzik: a nyelv nem bírhat fölmagasodni, de ennek ellenére még lobog, azaz fölfelé törekszik. A sorok közvetítette elvont gondolatot rögtön tárgyiasítja, képpé formálja, láthatóvá teszi a költő. Az igei metafora (lobogsz) a tűz képzetét kelti fel bennünk. A versnek ebben a szakaszában ez még csak sejtés, de a lángjaidat sző megjelenése világossá teszi a metaforikus utalást. Előttünk áll a kihamvadó, de ugyanakkor lángnyelveivel a magába roskadás ellen tiltakozó tűz képe. Nyilvánvaló, hogy a metaforikus kapcsolat alapja az emberi nyelv és a lángnyelvek közötti hasonlóság. A lángnyelvek ugyanis — akárcsak az emberi nyelv — nem némák, szavuk nagyon is hallható. Figyeljük csak meg a sűrű alliterációkat, a küzdelem hevében a „kíntól sziszegő“ lángnyelvek beszédét érzékeltető szavakat: fölmagasodni, bírhatsz, lobogsz, szél-kaszabolta, szintjén, sziszegvén, többször, szellemeid. Majdnem minden harmadik szó részt vesz ebben az erős és kifejező hangszimbolikában. A láthatóvá tett világ (a kép) után a költő elénk varázsolta a hallható világot is. A továbbiakban a versindító antitézishez egy újabb feszültségfokozó elem egy oxymoron („béna düh“) kapcsolódik, amely ismét összeütközteti a tehetetlenség (bénaság) és a kirobbanó indulat (düh) ellentétpárjait. A hosszú, öt sort kitevő, de összetettsége ellenére is lendületes, mert mellérendelt tagokból álló mondat után
