Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Három nap Velencében

Énekeljetek neki vígan / gyönyörű szép új éneket! / Szép hangicsáló szerszámokban / Mondjatok ékes verseket! / Mert igaz mondása, / Állhatatos dolga: / Amit az Or szól, / Megáll igazságban, / Minden dolgaiban / Cselekszik jól. (XXXII. 2.)

Szép dicséretet / Néfci mondjon minden, / Lantokban ötét / £s citerákban / Dicsérjük vígan, / IVéfcí zengedezvén! (LXXXI. 2.)

Lantban és hegedűben / £s szép cimbalmokban, / Hangos citerákban / Dicsértessél zengésben! / Dolgaidon örvendek / Hatalmadat látván. / Kezednek csudáján / Örömömben éneklek. (XCII. 2.)

Úristen, kész az én szívem / £s azon vagyon én lelkem, / Hogy teneked énekeljen, / Hegedűben zengedezzen, / Nosza lantok és citerák, / Zendüljetek jel muzsikák, / Merr igyekezem én szivembe’ / így menni az Ur eleibe. (CVIII. 1.)

Az Ur nevét síppal és dobbal / Dicsérjétek, lanttal, kobozzal, / Légyen hegedűknek zengése / Neve dicséretire! / Mert az Isten az ő népit, / Igen szereti híveit, / A szegényeket segíti, / Sok jókkal szereti. (CXLIX. 2.)

Dicsérjétek őt kürtben / És ékes éneklésben, t Hegedűkben, lantokban / És hangos citerákban / Az Urnák zengedezzetek! / Sipokban, virgyinákban / És hangos orgonákban / Örvendjetek az Istennek!

Az Urat cimbalmokban / És egyéb szerszámokban / Mindnyájan dicsérjétek, / Citerát pengessetek, 1 Az Urnák nevét dicsérvén! / És minden lelkes állat / Dicsérje a nagy Urat! / Dicsőség Istennek! / Ámen! (CL. 2, 3.)

Magyar földön mégis másfél századig kell várni, amíg az első orgona bevonulhat a református templomba. (Bethlen Gábor kivétel, de halála után az orgonát papjai eltávolítják a gyulafehérvári templomból). Hangszer, kottaismeret nélkül hogyan tanulhatnák meg a magyarok a~ dallamokat? A hangszerek elleni állásfoglalások Molnár zsoltárai ellen is szóltak, egyáltalán a zene és a zenei művelődés ellen. Később elrendelték ugyan a tanításukat, lényegében eredmény nélkül, amit Misztótfalusi Kis Miklós nyíltan meg is írt Mentségében. Csak zenei kultúrával rendelkező emberek tudtak valamelyes eredményt elérni, Misztótfalusi fogarasi vállalkozása a példa erre.

Velencében mindenki dalolt, csoportba verődve énekelt, ezt Molnárnak is észre kellett vennie. Már 1574-ben, amikor III. Henrik francia király Velencébe látogatott, Giovanni Gabrieli unokabátyja, Andrea Giovanni rendezte az ünnepi műsort. Hatalmas tömegkórusok üdvözlik a királyt. A Canale Grande telve énekesekkel, a gondolák, a gályák, a házak föllobogózva, kivilágítva. Méghozzá spontánul, a néphangulat őszinte megnyilatkozásaként árad, száll a magasság felé az énekhang. Fényárban úsznak a lelkek is, nemcsak az utcák. Nem bűn az életöröm. S ez az ének, ez a zene pontosan oly gazdag érzelemvilágot takar, mint Giorgione, Tizián, Veronese festői világa színekben. Végtelen életkedv jut benne kifejezésre: élni szép, élni jő, bármennyire nehéz is — állapítja meg a város pezsgő életében a magyar föld vándora, miközben gondolán járja a' várost.

S egészen bizonyosan megcsapta valami rokon vonás Velence nyüzsgő, nyugtalan társadalmi életéből, hisz ez a város sem ismerte a megnyugvást. Tízévenként, gyakran váltotta a stílusokat, szellemi élete örökös változásban élt. Ez a nyugtalanság Molnárra is jellemző, csak nála a stílusokat a mindig másfajta művekkel való foglalkozás helyettesíti, és mindenek fölött a környezetváltozások jelentik. Három nap Velencében — nem is olyan kevés idő, s hogy semmit sem jegyez föl a rengeteg látni- és hallanivalóból, ez csak annak lehet bizonyítéka, hogy a Naplónál is fontosabb helyre raktározta be a látottakat, a benyomásokat. Nemcsak Velencében, hanem egyebütt is, ahol megfordult.

Velence e rövid három nap alatt is egész Európát jelenthette a számára. Nemcsak itt énekelt az utca népe kapásból két-három szólamban, nemcsak itt tapsolja a kialakuló vígoperát, a színházi énekeseket és zenekarokat. Nemsokára megnyílik az első állandó jellegű opera, ahova a gondolások is ingyen mehetnek elfoglalni a páholyok üresen maradt helyeit. Angliában pedig, ha összeül a társaság, már veszi is elő a kottalapokat, s megindul, csak úgy lapról, a többszólamú éneklés, — ezt majd egy Szepsi Csombor Márton nevű fiatal iskolamester jegyzi föl szem- és fültanúként. Magyarországon még a 19. század közepén ;s „lukótákat“ használnak a protestáns iskolákban, ha egyáltalán használnak valamit, s négyszáz évig kell várni, hogy a lapról