Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Lotman, Jurij M.: A „kezdet” és a „vég” fogalmaik szerepe a művészi szövegek modellálásában

azoknak az ellentmondásokkal terhelt kultúráknak felelnek meg, amelyeken belül helyezkednek el a konfliktusok s tudatosítják e konfliktusok tragikus voltát.

5. 0. A művészi struktúrákban már lényegüket tekintve is élesen körülhatárolódik a közlés. A szöveg kezdete és vége sokkal kifejezőbben nyilvánul meg bennük, mint általában a nyelvi közlésben. Ennek az a magyarázata, hogy a művészi szövegben a „nyelv“ és a „beszéd“ síkjának sajátságos viszonyával van dolgunk. A művészi szöveg nem értékelhető egyértelműen csak szövegként vagy csak mint a szövegrend segítségével megvalósuló interpretációs modell. Bizonyos művészien strukturált megnyilatkozásokhoz való vonatkozásában a szöveg egy absztrakt modell konkrét inkar- nációjaként működik közre. A reális világhoz való viszonyában viszont maga a szöveg válik valamiféle modellé; ennek megfelelően kétféléiképpen interpretálható: a szöveg mint egész is, de annak egységei és szintjei is. A műalkotás — mint a maga nemében a valóságos tények véget nem érő „szövegének“ véges modellje — eredeti formájában funkcionálisan mindenféle művészi szöveg elengedhetetlen feltételévé teszi a körül- határoltság és a végesség mozzanatát: így értelmezendő a (zenei, szóbeli stb.) szöveg kezdete és vége; ilyen a festészetben a keret, a színházban a rivalda.

5. 1. Jellemző, hogy a szobortalapzaton álló élő figura, a képkeretben levő valóságos arc, a színpadon levő néző a művészi szöveg konvencionális modelláló keretében ide- genszerűen hat.

5. 2. Ennek következtében az a tény, hogy a műalkotásnak nincs eleje vagy vége, rendkívül sajátos szerkezeti jellegzetesség. A befejezetlenség imitációja megfigyelhető Laurence Sterne Érzelmes utazás Francia- és Olaszországban c. művében, de a Jevge- nyij Onyegin szintén csaknem befejezetlen; érdemes megfigyelni azt is, hogy az Onyegin 7. fejezetének a végén van a „bevezetés“, vagy hogy Pirandello drámáiban a cselekmény kilép a színpadi keretből stb.

5. 3. A jelentés kettősségének sajátos hatása igazolódik olyan esetekben is, hogy ha ugyanabban a művészi szövegben a körülhatárolás törvénye érvényesül, s ugyanakkor kiáll valamely meghatározatlan kezdetű (épp ezért valamilyen jelleges végű) eszmei rendszer vagy ezzel épp fordított rendszer mellett. így vetődik fel a „jó végződés“ problémája: a folklór mai felfogásában a mágikus végződés átértékelése művészivé; a nem logikus szerencsés végződés mint a népi gondolkodás rekonstrukciója Osztrovszkij drámai alkotásaiban; a szerencsés végződés a filmdrámákban. Hozhatnánk fel példákat a kezdet hasonló hangsúlyozására is.

6. 0. Sajátos esettel van dolgunk akkor, ha a rendszerben a kezdet és a vég fogalmát olyan szövegeknek tulajdonítják, amelyek egy ember életútjáról szólnak. Példák L. Tolsztojtól a kezdet megjelölésére: Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság; a végződés jelölésére: Három halál.

6. 1. Különleges esetnek tekinthető, hogyha a költő (vagy az olvasó) a valóságos életet valamely hasonló szöveg törvényei szerint modellálja. (V. ö. Cvetajevova, M.: „Emberként élt, és költőként halt meg", vagyis a költő modelljével megegyező életpályának, kezdés- vagy végzéstípusának a tudatosítása.) V. ö. a valóságos életrajzok irodalmi átértékeléseit.

Fordította T. T.

Jurij Mihajlovics Lotman a szovjet szemiotikái iskola egyik legmarkánsabb képviselője. 1922-ben született Pétervárott (Leningrád). Jelenleg az észtországi Tartuban él. A Tartui Egyetem orosz irodalomtörténeti tanszékének vezetője. Ö a kezdeményezője és szervezője a tartui „nyári iskolának“, amely az ún. másodlagos modelláló rendszerek tanulmányozásával foglalkozik. Az ott elhangzó előadásokat külön tanulmánykötetekben adják ki, amelyeknek ő az állandó szerkesztője. Eddig három, világszerte elismerést kiváltó tanulmánykötete jelent meg: Lekcii po sztrukturalynoj poetyike, 1964; Sztruktura hudozsesztvennovo tyekszta 1970; Sztatyi po tyipologii kultyuri 1970. Az utóbbi tanulmánykötetet egy új tudományág, a kulturológia tárgykörének szentelte. A kötet több tanulmányt tartalmaz a kulturológia meghonosítását, kidolgozását illetően. Itt közölt tanulmányában Lotman a kultúrák két típusát tárgyalja, amelyek közül hol az egyik, hol a másik típus jut domináns szerephez.

Zs. T.