Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Lotman, Jurij M.: A „kezdet” és a „vég” fogalmaik szerepe a művészi szövegek modellálásában

más eredetmítoszoknak) nem kell feltétlenül páros oppozícióban lenniük az eszkatoló- gikus szövegekkel.

3. 1. 3. Aminek van kezdete, az létezik. Ezért azok az államok, amelyeknek van kezdetük (államalapítókról szóló legendák, mondák), úgy állnak szemben azokkal, amelyeknél ezek hiányoznak, mint politikailag létezők a nem létezőkkel: azok az államok, amelyek meg tudják nevezni előzményüket, politikailag léteznek. Erre vezethető vissza a korai orosz történelmi szövegeknek mint a kezdetről szóló elbeszélések sorozatának szerkezete („Sze povesztyi vremennih let, otkudu jeszty posla russzkaja zemlja“).

3. 2. Ezzel egyszersmind elhatárolható a szövegek egy bizonyos csoportja, amelyekben a „vég“ kategóriáján van a hangsúly, míg a „kezdet“ kategóriája jellegtelen. Ilyenek többségükben az eszkatológikus szövegek. A világ végéről szóló történetek közül nem mindegyik eszkatológikus; a földi élet megszűnéséről szóló olyan történetek, amelyek szerint a világ nem isten alkotása, hanem a bűnbeesés következménye, inkább a „jó“ és a „rossz“ „gyökerének“ ellentétét bizonyítják. A rossz, értéktelen, ördögi vagy anyagi világ megsemmisül, de az a világ, amelyet isten alkotott, megsemmisíthetetlen. („Vszja gyela bozsija nyetlenna szuty. Szamovigyec jeszm szemű

___

j

egda Hrisztosz idij v Jeruszalim na sztraszty volnuju, 1 zatvori szvojima rukama vrata gradnaja i do szevo dnyi nyeotvorimi szuty“ — Poszlanyje arhijepiszkopa novgo- rodszkovo Vaszilija ko vladice Tferszkomu Fteodoru.)

3. 2. 1. Az eszkatológikus szövegek mindennemű érték pusztulásáról szólnak, s abból a feltevésből indulnak ki, hogy magának a pusztulásnak a ténye bizonyítja a jelenség értékét (hősi énekek: Hogyan haltaik Iki Oroszországban a lovagok, Oroszföld pusztulásáról szóló ének).

3. 3. A jelenkori kulturális rendszerekben ezeknek a szerkezeteknek ilyen felfogások felelnek meg: „az értéknek az elsőbbség a bizonyítéka“, „az értéknek a pusztulás a bizonyítéka“.

3. 4. A „vég“ fogalma korántsem azonos a tragikus elmúlással mint a világ alapvető modelljével; az olyan rendszerek sokaságát sorolhatjuk fel, amelyek modelljei „szerencsés véget“ feltételeznek.

3. 4. 1. A jelleges kezdetű é9 a jellegtelen vagy kevésbé jelleges végű rendszereknek felelnek meg az olyan szövegek, amelyek az „aranykorról“ mint az emberiség történetének kiindulópontjáról szólnak; azokban a rendszerekben, amelyekben a végen van a hangsúly — adekvát módon —, a történelmi mozgás vége lesz harmonikus.

3. 4. 2. Az elsőre itt a francia Mably kommunista utópiáját hozhatjuk fel példának: a kezdetben ideális emberi társadalom idővel elkorc9osul. A Mably-féle típusú rendszerrel szemben feltehető a kérdés: „Mi következik az adott rossz rendszer elérése után?“, de nem adható fel a kérdés így: „Mi volt a jő rendszer kiindulópontjáig?“. Az úgynevezett jó rendszer ugyan itt elsődleges, de -az emberiség elkorcsosulás felé haladása végtelen. A második típusú rendszerrel szemben nem tehető fel hasonlóképp az a kérdés: „Mi következik az »aranykor« elérése után?“. Azt feltételezik, hogy az „aranykort“ követően a történelmi fejlődés megáll, vagy megszűnik „történelmi“ lenni.

3. 4. 3. A legsajátságosabb és a legbonyolultabb változat a Rousseau típusú szerkezet legkiemelkedőbb műveiben: az eszményi rendszer időben nem esik egybe a mindenkori renddel (nem is előzi meg, nem is követi), hanem eszményi normaként a dolgok lényegében rejlik. De a strukturális alapelv, a (kronológiai vagy tipológiai) kiindulópont jelenléte, a későbbiekben pedig az ettől való eltávolodás is megőrződik.

3. 5. Ehhez a „helyes“ történelmi fejlődésnek két koncepciója kapcsolódik: 1. a kiindulási ponthoz való visszatérés, 2. a végpont megközelítése, vagyis a történelem menetének folytatólagosságában, illetőleg regresszlvitásában való felfogása.

4. 1. Azok a világmodellek, amelyekben a „kezdet“ és a „vég“ egyforma hangsúlyt kapnak, a bemutatott típusokból vezethetők le.

4. 2. A „kezdet“ és a „vég“ kategóriájára épülő rendszereken kívül léteznek még ciklikus, továbbá akronikus rendszerű világmodellek is.

4. 3. Minden jel arra vall, hogy a jelleges kezdetre épülő struktúrák azoknak az önmagukat igazoló fiatal kultúráknak felelnek meg, amelyek éppen tudatosítják önmaguk létezésének tényét. Ezekre a kultúrákra az jellemző, hogy önmagukat ellentmondásmentesnek, egységesnek tudják, a konfliktusokat kirekesztik magukból, és az előző kulturális viszonyoknak tulajdonítják. A jelleges végre épülő struktúrák viszont