Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Csanda Sándor: Néhány szempont egy modern vers elemzéséhez
különböző ellentétes részekre is: a múlt és jelen ellentétes egységére, az egymásra törő nemzetségekre, a győzőkre és a meghődítottakra stb. Sajátságos ellentét tükröződik az „a honfoglalók győznek velem holtan“ szóképben: a) a győztesek is elpusztultak, b) tovább is élnek a költőutódban, akiben viszont benne van a legyőzőitek kínja is. Az ellentétek dialektikus egységét tükrözik a következő metaforikus szóképek is: a költő „szívében“ Árpád és Zalán (nemzetiségi ellentét), Werbőczy és Dózsa (osztályellentét) „kavarog“, s úgy érzi, hogy ezt a zavaros múltat „a mai magyaroknak“ szelíd (békés) jövővel kell jóvátenni. Az ellentéteket szemléltető metaforák halmozása után tehát megoldásként (szintézisként) konkrét politikai programot (megbékélést, összefogást) javasol. Az utolsó versszakot a költő programszerű ténymegállapítással kezdi: „Én dolgozni akarok“, s ennek feltételeit, az ellentétek szintézisben való megoldását részletezi a következő szóképekben. A keserű múltat „be kell vallani“, de a Duna mintegy szimbolikus példát mutat a megoldásra: „egymást ölelik lágy hullámai“, s ez a megszemélyesítés egyúttal felhívás is a testvéri (internacionalista) összefogásra. A szomszédos népek egymás ellen törő viszálykodását „békévé oldja" (megérti, megbocsátja) „az emlékezés“ (a dialektikus materialista értékelés, elemzés), s nekünk most a boldogabb jelen és jövő érdekében kell rendeznünk „közös dolgainkat“. Mint minden valóban kiváló alkalmi vers (például Petőfinek a forradalom alatt írt költeményei), )ózsef Attila költeménye is aktuális programadással, tettre való felhívással fejeződik be. Szerkezet. Az A Dunánál három részből álló verskompozíció. Az egyes részek tartalma összefügg, de formai szempontból különböznek: az elsőben négy hatsoros strófa, a másodikban három négysoros, a harmadikban pedig négy nyolcsoros versszak van. Az egyes strófák szerkezeti sajátsága, hogy ténymegállapítással vagy részletező szóképpel kezdődnek, s általánosító, bonyolult, tömören kifejező trópusokkal végződnek. A vers gondolatmenetének szerkezeti felépítése a dialektika törvényszerűségeit követi: konkrét, egyéni élmény költői ábrázolásával kezdődik, második részében eljut a legáltalánosabb gondolati absztrakcióig, befejezésében visszatér a valósághoz, de annak egyetemes, társadalmi szintézisét tükrözi. A költemény első részében az egyes versszakok közt erős gondolatváltás, gondolatugrás észlelhető, míg a második és harmadik rész egyes szakaszai tartalmi és formai szempontból is szorosan egybekapcsolódnak. A verssorok száma az egyes részekben néggyel osztható számtani arányban áll egymással: 24-12-32. A kompozíció első részének szóképei a Dunára vonatkoznak, a második részé a költő őseire, az idő és az anyag egységére, a harmadik részben pedig szüleire, őseire, a magyarok és a velük harcoló népek múltjára és jelenére. Az utolsó strófa szóképeiben visszatér a Duna, s a szimbolikus öleléssel azt sugalmazza, hogy a szomszédos népeknek is úgy kell egyesülniök, mint e nagy folyam hullámainak. Az egyetemes emberiségszemléletet a költő az idő és az anyag egységéről alkotott dialektikus szóképeivel hangsúlyozza, s a világ egységéről alkotott nézetet költői kifejezéssé mélyíti. Verstani szempontok. A költeményben főként filozofáló költői gondolatokat találunk, s az ilyen tartalomhoz nem illene a hangsúlyos, erősen ritmizált verselés, amely a figyelmet a dallamosságra, a formára terelhetné. A mély gondolatokat a költők már régebben is szabadversekben (például Petőfi: Az apostol) vagy kevésbé kötött formában fejezték ki. József Attila eme versének ritmusa váltakozó és gyakran szabálytalan, míg rímei pontosan meghatározhatók és szabályosak, az I. részben: ababcc, a Il.-ban: abab, a III.- ban: ababcdcd. A rímek nagy része tiszta rím vagy választékos asszonánc: ültem — merülten, dinnyehéj — mély, tova — Duna, ás — mozdulás, mesélt — szennyesét, ember — ernyedett el, állt — határt, hullt — múlt, ölém — felém, ők — temetők, éve — egésze, hirtelen — velem, kapáltak — leszálltak stb. A tíz és tizenegy szótagot számláló sorok váltakozása pontos összhangban van a rímek váltakozásával, ami azt bizonyítja, hogy József Attila a költeményt verstani szempontból is -tudatosan komponálta. Verselésében időmértékes lábakat, főként jambusokat találunk (elsősorban a ritmust meghatározó sorvégeken):
