Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásihoz
kozásra is rámutat. Bújnák Petőfi-elméletét (bár lírája értékeit nem vonta kétségbe) az Arannyal való szembeállítás elve nyomatékosította, bár Skultétyval folytatott vitájában úgy védekezett, hogy könyvét „minden irányzatosság nélkül" írta, „s irányzatosságot benne csak elfogult ember láthat“.'-5 Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ő szlovák Arany-monográfiája (1924) kerek, objektív és mindmáig a legterjedelmesebb szlovák Arany-portré. Azokra a korábbi, múlt századvégi nézetekre kapcsolódott rá Stefan Krčméry is, amelyek néhány magyar költő életművében szlovák .szellemet“ kutattak. Petőfi és Madách című cikkében (1922) ezt írta: „Sládkoviő nem szerette Petőfit a bővérűsé- géért, és sokan rámutatnak, hogy bár Petőfi géniusza kétségtelenül szláv, poezisének szárnyalása, temperamentuma kifejezetten magyar. Mi nem úgy látjuk. Magyar a költészete nyelvében, tárgyában, irányaiban, színeiben, de aligha szárnyalásában, a költő egyéniségében. Állítsátok Arany kontemplatív poézíse mellé, Tompa költészete mellé, Vörösmarty költészete mellé. Petőfinek sok utánzója volt, de a magyar irodalomnak csak egy Petőfije. Hviezdoslav ifjúsága szerelmének nevezte őt, a (tőle idősebb) Janko Kráľ pedig oly rokon volt vele, mint a kor magyar költészetében senki“.16 A Kröméry- féle intuitív, bár józan értékelésben tagadhatatlan a lélektani szempontokkal hatványozott nosztalgia. Persze, ítélete nem negatív, hanem egyfajta spekuláció, amilyet analógiás egybevetésekkel más irodalmak között is elvégezhetünk. Krfiméry kedves magyar írói közé tartozott Madách is. Ö azonban „vallomásmélységeivel és bölcseleti hajlamával még szlávosabb“17, mint Petőfi. Annak ellenére, hogy nem bírt szabadulni Petőfi és Madách szlávos vagy szlovákos jellegének gondolatától, Krčméry nem volt földhözragadt nacionalista, az ő álláspontja nagyvonalúbb, s a magyar költészet kiváló ismeretére vall. B. Klein-Tesnoskalský terjedelmes, de meglehetősen zavaros Jókai-tanulmánya (Slovenské pohľady, 1925) Mikszáthról és más életrajzíróiból indul ki. Főleg Jókai Szlovákiához fűződő viszonyát, szlovákiai útjait és egyéb vonatkozásait hangsúlyozza. Elsősorban életrajzi kérdéseket vet föl, bár sokszor nem tudni, hol húzódnak az eredetiség határai. A tanulmány pozitívuma tájékoztató értékében rejlett. A szlovák hungariszttka jelentős értéke A. Göllnerová irodalomtörténeti munkássága. Ebből a Mikszáthot értékelő irodalomszociológiai kísérleten és számos cikkén kívül (Szabó, Móricz, Ady) elsősorban monográfiáját, az első — korában máig egyetlen — szlovák nyelvű magyar írómonográfiát kell kiemelnünk. Eötvös Józsefről írt könyvében (1937) Göllnerová bizonyos mértékig örökölte a korábbi nemzedék nézeteit, és Bújnák követőjének bizonyult. Eötvöst jelentős írónak tartotta, aki nemzetiségi türelméért is konveniált. Göllnerová mint embert, írót és politikust is bemutatja („a személyiség mint homogén egység“ keretében); elemzi esztétikai nézeteit, foglalkozik Eötvös műveinek témavilágával, szerkezetével és stílusával, végül műveinek romantizmusát és liberalizmusát taglalja, és megvilágítja Eötvösnek a modern magyar irodalom alapozásában betöltött szerepét. Göllnerová monográfiája a pozitivista anyagkezelést a szerző lélektani vizsgálatával egyesíti, s műve a magyar irodalomtörténetírás viszonylataiban is értékes munka. A szerző alaposan ismerte a magyar irodalmat és tárgyát is. Eötvöst európai karaktere miatt választotta, ám engedett az illúziónak, hogy Eötvös legfőbb érdeme a nyugati irodalom szellemének átvételében rejlik. A magyar irodalom nagy jelentőségű alakja, akinek a fordulat utáni szlovák irodalom cikkekben és gazdag műfordításanyagban is nagy figyelmet szentelt, Ady Endre. A szlovák irodalomtudomány egészében nem kételkedett költészetének értékeiben, mégis inkább csak részkérdésekhez szólt hozzá. Krčméry 1922-ben ezt írta róla: „Poé- zise kétségtelenül nagy. Igaz, hogy beteg. Mélypiros színű és mérges, nehéz illatú virág."1* Egy később róla írt cikkében így vall: „Szeretem és félek tőle. Ady Endre kétségtelenül Közép-Európa legnagyobb szellemi jelenségei közül való.“19 E. B. Lukáö Ady és a dekadencia című tanulmányát szentelte neki (1933), amely a magyar Ady- irodalom keretei között is értékes és jelentős, és Ady líráját valódi humanisztikus értékei nevében emeli lei. A harmincas évek elején a szlovák sajtóban nagy Ady-vita 11 Kézírásos jegyzet másolatban, azonosítatlan lejegyzőtől, a szerző tulajdonában. 15 P. Bújnák, Poznámka ku Škultétyho kritike. Prúdy 1925, 120. 18 St. Krčméry, Výber z diela IV. Bratislava, 1955, 325—326. 17 výber z diela IV. 236.
