Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásihoz

eldugottabb szlovák faluba is benyomják a magyar nyelvet, egyszeriben észreveszik, hogy az igazi magyar szellem pusztulóban". (Slovenské pohľady, 1896, 61.) Nem eredeti az az első híradás sem, amely a Slovenské pohľady olvasóit a Nyugat mozgalmáról tudósítja, csupán terjedelmes kivonat a román költőnek, Octavian Gogának, Ady harátjának és fordítójának a Románul című folyóiratban megjelent csikkéből. Skultéty a tudósításhoz írt jegyzetében azonosul Goga állításaival (Slovenské pohľady 1913, 63.) A szlovák olvasó Itt szerezhetett először tudomást a magyar irodalom új átrétegeződéséről. Goga cikke a magyar zsidó írók tevékenységét okolta a magyar irodalomban végbement — szerinte lkáros — változásért és azért, hogy a magyar irodalom nemzeti karaktere (az egyetlen Adyt kivéve) elveszett. A Slovenské pohľady helyesen mutatott rá a magyar irodalom változásának tartalmi elemeire, de azzal, hogy átvette a Nyugat-mozgalom íróit elhallgattatni akaró konzervatív tábor vádjait, a szlovák olvasó számára elködösítette a magyar irodalom új mozdulatainak igazi jelentőségét;10 konkretizálásuk tehát hamis, illetve deformált volt.

Skultéty önállóan csak elvétve és következetesen negatív értelemben recenzált magyar művöket. Mint „igaztalant, nem-realistát“ bírálta Jókai Tegnap és ma című regényét, Mikszáth Tót atyajiak]ábaxi pedig csupán szlovák önérzete sértő esetlen- kedést látott. Ahol csak tehette, cikkeiben, gilosszáiban alkalomszerűen egy-egy megjegyzést ejtett el Petőfi, Madách, Mikszáth és -mások szlovákos jegyeiről, illetve olyan szerzőktől idézett, akik ezt a véleményét igazolták. Mindamellett — ahogy azt a Matica levéltári anyaga bizonyítja — aránylag gazdag levelezőkapcsolatban állt olyan magyar tudósokkal, politikusokkal, fordítókkal, mint Asbóth Oszkár, Melich János, Sztripszky Hiador, Rákosi Jenő, Haiman stb.

A magyar irodalom fogadtatása, amit a realizmus korszakában Jozef Skultéty reprezentált, főleg a szlovák irodalomnak néhány más irodalomtól, elsősorban a magyartól való elszigetelésében, egyes képviselőinek és művelnek kritikátlan elítélésében nyilvánult meg. Skultéty mint a maga idejének egyik legjelentősebb szervezője, kritikusa, történésze, szerkesztője, fordítója és ízlésformálója, egyszerre képviselte pozitív és negatív értelemben a szlovák nemzeti mozgalom politikáját. Lényegében publicisztikai jellegű magyar irodalmi érdeklődése nem volt rendszeres, inkább véletlen- és alkalomszerűen, minden kiforrottabb módszeres tájékozódás nélkül foglalkozott vele. Igaz, a tudományban a pozitivista ténytisztelet felé hajlott, de a tényeket nemegyszer önkényesen értelmezte. Pozitivista tájékozódásmődja romantikus elemekkel kereszteződött, s bizonyos fokú önkényessége így koncepciós hátteret is kapott. Másrészt hangsúlyoznunk kell, hogy Skultétyt egész irodalomtörténeti és kritikai tevékenysége során a mű társadalmi funkciója, eszmei (és ideológia) küldetése izgatta egy olyan koncepcióban, amely az irodalmat, tehát a kritikát is a nemzet lét egyik végső bástyájaként fogta föl. Művészeti érzékét azonban nem lehet elvitatnunk, bár a magyar irodalom egy-egy értékét, apriori nemzetvédelmi pozíciójából, elutasítólag ítélte meg.

A 19. század utolsó negyedében és a 20. század elején a szlovák sajtó más-más vonatkozásban sűrűbben tesz említést Petőfi műveiről, s még inkább életéről. Skultéty, mint láttuk, nem a legpozitívabban értékelte költészetét, Vajanský pedig nemcsak magyaros jellegét, hanem forradalmlságát is bírálta. Banšell a kezdeti rajongás után a Petőfi-életmű egyetlen rétegét, főleg a nemzetiség- és monarchiaellenes réteget abszolutizálta. Petőfi szlovák fogadtatása többnyire az életmű egyetlen részére korlátozódott, kritikája eszmei indíttatású volt. Szlovák bírálói számára ő volt a jellemző példa, akin az elnemzetlenedés és magyarosítás ellen érvelni lehetett. Csak egyesek (mint Hviezdoslav) voltak képesek figyelmüket az életmű arculatára összpontosítani. Részben az elemzett törekvések fordítottjának tekinthető az a fajta Petőfi^értékelé9, amely költészetében például szlovák jelleget, szlovák szellemet kutatott, nem kimondottan nacionalista alapállásból, inkább kibékítő szándékkal.

A mút 9zázad vége óta Mikszáth is gyakrabban szóba kerül, ám ezek túlnyomó részt hézagos alkalmi (jubileum, elhalálozás stb.) megemlékezések voltak. A legfontosabb dokumentum S. Czambel-Danielovič viszonylag terjedelmes és avatott utószava az általa lefordított Miikszáth-novellagyűjteményhez, a Jó palócokhoz (1811). A szerző itt elsőid Vö. Csukás István, Lyrici Nyugatu a moderná slovenská literatúra. In: Dejiny a národy. Prága 1965, 218.