Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásihoz

Tanulmányával a saját személyi és gondolati válságából is kiutat keresett. Részben a magyar sajtókampány hatására ekkortájt volt kialakulóban a szlovákellenes hangulat, és folytak az előkészületek a szlovák kulturális intézmények fölszámolására. A másik fontos impulzust az 1874-es Petőfi-kiadás körüli viták jelentették.7 A szabadelvű párt érvei bizonyos mértékig Banšell koncepciójára is hatottak, s ez abban is tükröződött, ahogy — kissé sematikusan — a magyar forradalmi költészet hangját az 1874-es nemzetiségellenes és reakciós kormány sajtóéval azonosította. Erre a védekező álláspontra azonban irodalmon kívüli motívumok szorították Banšellt. Ezt bizonyítják irodalmi kezdetei és pályája elején a szlovák-magyar közeledést célzó törekvései.

Petőfi meghamisításának kezdeményezője a magyar irodalomtörténetírásban Greguss Ágost volt, aki életművét az akkori reakció álláspontjáról magyarázta. Ez a félrerajzolt Petőfi-kép maradt hivatalos érvényben egész a Horthy-korszakig. Banšell azonban azon túl is, hogy pontosabban megítélhette a hetvenes évek hivatalos irodalompolitikáját — tehát a Gregusssféle „értékelés“ — és a Petőfi, illetve az 1848/49-es évek magyar költészetének forradalmisága közti minőségi különbséget, a kérdést (bizonyos egyoldalúsága ellenére) meggyőzően és kritikusan elemezte. A cikk fontos mérföldköve a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok vizsgálatának, mert olyan problémákat vetett föl, amelyöket más szerzők csak leegyszerűsítve és felületesen ismételgettek, sőt gyakran inkább elködösítettek. Ehhez hasonló kriti kai és egyúttal részben objektív értékelést a magyar irodalomról az államfordulatig úgyszólván nem is találunk. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a szlovák befogadó a hetvenes évek közepétől megváltoztatja a magyar irodalomhoz való viszonyát. Ettől fogva komplexebb módon nem is nyilatkozik róla senki a szlovák kritikai életben. Egész az államfordulatig túlnyomó részben csak alkalmi glosszák, kritikák jöhetnek számításba, amelyek jellemzően adatolják a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok és a magyar irodalom szlovák környezetben betöltött funkciójának fejlődését.

Koloman Banšell nemzedéktársainak viszonya a magyar irodalomhoz már nem volt olyan mély, átélt és személyes. (Hviezdoslav közvetlenül fordításaiban és műveiben adózott a magyar irodalomnak). Vajanský és Skultéty esetében ez a viszony differenc

iált volt ugyan, de ezt ízlésük, személyes hajlamuk, képzettségük, politikai koncep-, ciójuk, valamint a szlovák nemzeti és irodalmi életben betöltött sajátos helyzetük motiválta. Vajanský csakis alkalomszerűen és illusztratív célokkal nyúlt a magyar irodalomhoz. Skultéty úgyszólván egész életén át, ha nem is mélyebben, de gyakrabban foglalkozott vele. Ám a szlovák-magyar antagonizmus ebben az időben olyan kritikus szakaszába lépett, hogy együttműködésre vagy egymás megismerésére gondolni sem lehetett. Amikor Gustáv Izák lefordította és kiadta Jókai Páter Péter című regényét (a Románová bibliotéka második köteteként, 1883-ban), J. M. Húrban azt írta fiának, hogy „a szlovák név gyilkosainak népszerűsítését szorgalmazni a szegény szlovák nemzet körében... szinte a nemzetárulással egyenlő"? Ilyen helyzetben csak szórványosan került sor a szellemi értékek cseréjére; az irodalom, az irodalomkritika pragmatikus (nemzetvédelmi) funkciókat töltött be.

Svetozár Húrban Vajanský több ízben is mondott tömör véleményt a magyar irodalomról. Szerinte a magyar irodalom nem gyakorolt különösebb hatást a mienkre, bár Petőfit elegen olvasták és csodálták. „Hviezdoslav korán kibújt a hatása alól — Banšell maradt, de nem sikerült kibontakoznia. Paulíny csak néhány helyen ütött meg vele rokon hangokat. Jókai, hála az Ornak, nem talált utánzókra, az ő ultrajantasz- tikus, teljes , egészében egészségtelen irányától megmentett bennünket az egészséges szlovák ösztön és az orosz reálisták hatása. A többi szerzőnek nem akadt annyi ereje, hogy irodalmunkra tartós benyomást gyakorolhasson“. (Národnie noviny 1889, 72) Ez az eleve elutasító álláspont nem számolt a szlovák írók differenciáltabb és mélyebb viszonyával a magyar irodalom iránt Véleménye azt a programot fejezte ki, amely nálunk lényegében már a fölvilágosodás óta érvényben volt. igaz, más helyen Vajanský nem vitatja „e termékek eredetiségét“ (bár mint bortól és dohánytól bűzlő petőfiászok- ról beszél róluk, Vörösmarty Zalán Jutását pedig mint „egy nyereg nélküli lovakon ideszáguldott néptörzs ünneplését értékeli“), de elvitatja tőlük „a nevelő erőt és azt

7 Vö. Csukás István, Petőfi é!> a szlovákok. In: Szegedi Tanárképző Főiskola Közleményei, I, 1966. 26.

0 Korešpondencia Sv. H. Vajanského. Bratislava, 1967. 230.