Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásihoz
története a művek ún. hamis konkretizálásait is felöleli; ezek azt bizonyítják, hogy egy-egy korszak nem értette meg, vagy egy-egy társadalmi réteg, osztály (stb.) irodalmon kívüli érdekeire használta ki az irodalmi művet — bár a vizsgálat számára ez a fajta visszhang néha közömbös.4 Az irodalmi visszhang tanulmányozásához kezdetben a művelődéspolitikai közeg nyújt kiindulási alapot, ez azonban fokozatosan átterjed az irodalmi folyamatnak és sajátos fejlődési törvényeinek a területére. Eközben nem a puszta adatolás a fontos, hanem egy adott irodalom kritikai és irodalomtörténeti érdeklődése a másik iránt, ennek értékelése, elsősorban a befogadó irodalmi folyamatának fejlődési szemszögéből. A külső kapcsolat jelei (amelyek közé magát a visszhangot is soroljuk) határozzák meg a belső fogadtatást is. A problémák ilyen értelmezése lehetővé teszi a két szempont differenciálását, s egyúttal az az időrendi elv sem sikkad el, amely a tárgy vizsgálatához föltétlenül szükséges. Ennek során kiderül, milyen mértékben beszélhetünk tudatos, „rendszeres“ tájékozódásról, azaz meddig tekinthetjük az illető anyagot fontosnak, lényegesnek a két irodalom kapcsolatainak szempontjából, és hol hamis a konkretizálás, hol véletlenszerű az anyag, amelynek ily módon nincs irodalomtörténeti értéke. 1 A magyar irodalom szlovák fogadtatását egészen a közelmúltig erős politika-nemzeti mozzanatok határozták meg. Ez így megmásíthatatlan tény, másrészt azonban figyelembe kell vennünk a kétirodaLmiság következményeit is, lamely ezt az „érdektelenséget“ a magyar írásbeliség ismerete révén mind a szlovák irodalmi életben, mind az olvasók tudatában implikálta. Mégis, mind a magyar irodalom Szlovákiában, mind a szlovák irodalom Magyarországon (különösen az államfordulat előtt) csak ritkán került a kifelé hangsúlyozott hivatalos figyelem központjába. 1918-ig a szláv és a ru- szofil tájékozódás volt az elsődleges. Az irodalmi körök aktivitását a magyarországi irodalom vonatkozásában „védelmi pozíciók“ is megszabták, olyan függetlenségi törekvések, amelyek az irodalmi folyamatra olykor fékezőleg is hatottak. Így például a nemzeti költészet koncepciója, amely a német, az angol, a francia, sőt a magyar és más irodalmak ellenében alakult ki, a múlt században sokszor ilyen alapon képezi a norma részét a szlovák irodalmi életben. Ma ezt az elszigetelődést (a provincializmusba fulladás állandó veszélyével) a „hamis tudat“ és illuzionizmus bizonyítékának tekintjük5, s annak, hogy nem értékelték, sőt lebecsülték az idegen irodalmak objektív értékeit. A magyar irodalom 1918 előtti fogadtatására is jellemző ez az alapállás, amint az Jozef Škultétynak a Matzenauer-féle Petőfi-fordításokról írt recenziójából is kiderül. „A mostani idők“ írja Skultéty 1893-ban, „bizony nem olyanok, hogy méltányos volna a magyar irodalom gyümölcseinek — akár Petőfinek — átültetése szlovákba; bárhogyan is fognak kényszeríteni bennünket, hogy elismerjük a magyar kultúrát, mi csak a kötelező önvédelemnek adózunk, amikor hátat fordítunk neki. Az erőszakos magyarosítás idején mi kizárólag szükségből fordulhatunk a magyar irodalomhoz — kí-ki hivatása szükségletei szerint. A harc — harc. Éspedig olyan, amelyet nem a szlovákok indítottak. Hogy a magyarok ezt teljesen így értelmezik, annak bizonyítékát abban látjuk, ahogyan ők a szlovák irodalmi műveket ignorálják.“6 Ilyen formában állandósult a magyar irodalom fogadtatása az államfordulatig. Egyrészt — a kétirodal- múság* és az azt kialakító föltételek következtében (azaz ha az olvasó két irodalom nyelvét használja, két irodalmi jelrendszerrel dolgozik) — a magyar irodalmat ismerték, benne élt az olvasók és szerzők tudatában, másrészt, főleg irodalmon kívüli okokból, elutasításra talált. Az adott felfogás dialektikája részben érthető, ha újra meggondoljuk, hogy az irodalom mindkét oldalon elég jelentős mértékben a politikai egyenjogúsító, illetve uralmi, elnyomó programok része és eszköze volt. A fölvilágosodás, klasszicizmus és romantika korában (1848-ig) külső irodalmi kapcsolatokra csak nagyon ritkán és véletlenszerűen került sor. A magyar irodalomról — negatív értelemben nagy szigorral — több szerző Is említést tett. Szó sincs azonban 4 Vö. Zd. Pešat, Výstavba diela a vonkajší kontext. Romboid 1970, 3., 49. 5 Vö. A. Bagón, i. m. 132. 6 J. Skultéty, Alexandra Petőfiho lyrické básne. SP 1893, 37.
