Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásihoz
kapcsolatainak sokféleségét tükrözi. A konkrét vizsgálódás mindig az eljárások egy bizonyos szinkretizmusát jelenti, amely a kapcsolatokat elsősorban az irodalmi mű befogadója, tágabb értelemben pedig a befogadó irodalom szempontjából vizsgálja. Ezek a tények egyrészt a kutatói álláspont differenciált értelmezésére (például merev irodalmi áramlatokban gondolkodás), másrészt a bilaterális elemeket is hordozó olvasói Ízlés differenciálatlan szempontjára utalnak. A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok fejlődési dialektikája megköveteli, hogy figyelmünket a két irodalom és általában a kapcsolatkutatás területén a visszhang fejlődési funkciójára összpontosítsuk. A visszhangot, azaz a magyar irodalom szlovákiai és a szlovák irodalom magyar- országi tudomásulvételét több olyan körülmény határozta meg, amely annak intenzitására, jellegére és jelentőségére is hatott. A szlovák befogadó kapcsolata a magyar irodalommal több csatornán futott. Erre a kapcsolatrendszerre elsődlegesen és alapvetően irodalmon kívüli tények hatottak. Az eszmei-politikai tájékozódást azonban nem szabad elszigetelten magyar ázni. Meg kell kísérelnünk az egész irodalmi folyamattal való összefüggéseinek feltárását, meg kell találnunk az irodalmi immanencia és a társadalmi kapcsolatrendszer összefüggéseinek kulcsát, a kölcsönhatást az irodalmi mint művészeti és az adott kulturális-társadalmi kapcsolatrendszer között, amelybe a másik irodalom szerzője és szövege az átvétel során belép. Az említett tények alapján aztán rá lehet mutatnunk, hogyan reagál az irodalmi élet szervezete bizonyos társadalmi- politikai programokra és mozgalmakra (meglátszik-e markánsabban a tájékozódásán, a rendszerességén, sor kerül-e műfaji áttolódásokra stb.) és arra, hogyan jön létre a feszültség az eszmei álláspont és az idegen irodalom befogadása, illetve az irodalmi folyamatba való beépítése között. Az irodalmi művek vlsszhanjának kérdése egyéb szempontok mellett bizonyos mértékig a kor és a kortársak irodalmi ízlésének kérdése is. Az irodalomtudomány nemcsak elemzi a művet, hanem azt is vizsgálja, hogy a mű milyen képzeteket és hatásokat kelt az olvasóban, milyen az irodalom társadalmi funkciója. Más szóval nyomon követi, hogyan értelmezik a művet, milyen értékeket tulajdonítanak nöki, milyen társadalmi környezet élteti, milyen jelentéskapcsolatokat idéz fel stb.1 Ilyen értelemben kell az irodalmi életet és irodalmi közösséget alkotó elemek összességében — azaz a szerző, a mű (szöveg) mellett — különleges helyet biztosítanunk a — konkrét és virtuális — befogadónak. Egyrészt annaik, aki elvegyül az olvasók tömegeiben (abban az értelmezésben, hogy az irodalom története az olvasók története is), másrészt a kritikusnak, az irodalomkritikának. Végül is az irodalomkritikai természetű anyagok jelentik a legkonkrétabb forrást az irodalmi művek visszhangjának tanulmányozásához. Ide soroljuk azokat az irodalomtörténeti anyagokat is, amelyekben az irodalomkritikai értékelés benne rejlik (kortársak levelezése, emlékirat, napló, társulati jegyzőkönyvek stb.). Az irodalomtörténeti és irodalomkritikai visszhang (konkretizálás) elegyítésével a folyamat és az időszerű jelenség értékelését egyesítjük, s a kor irodalmi normáját igyekszünk közelebbről megragadni. Ebben az értelmezésben a hangsúly az irodalmi műre és a mű konkrét vonatkozásaira esik (tehát egyetlen cikk a mű-olvasó viszonylatról2, de a mi esetünkben a szerző konkrét vonatkozásaira), tehát a szerző — olvasó viszonylatra is, amelyeket gyakran különleges mozzanatok határoznak meg (mint Kollár, Vajanský, Petőfi, Jókai, Mikszáth, Ady és mások esetében). A szerző-szöveg-befogadó kapcsolatban a szlovák befogadó többször a szerzőn keresztül nézte a művet; szöveg, műfaj, korszak helyett inkább a szerzőt választotta. Olykor a figyelem a polgári magatartásnak is szólt, s inkább antropológiai, lélektani, etnikai, faji és nemzeti, mintsem irodalmi szempontoknak. Különleges figyelmet érdemel a mérce, amely a mű eleven értékének határt szabott, vagyis hogy a mű esztétikai hatóerővé konkretizálódott-e, vagy már csupán történelmi értékként létezett. A visszhangot irodalomszociológiai szempontból is vizsgálhatjuk, tehát tekintettel arra a társadalmi környezetre, amelyben a mű, a szerző vagy az adott irodalom rezonál és ahogy az irodalmi értékek társadalmi hierarchiájában elhelyezkedik.3 Az irodalomtörténet és az irodalmi normák 1 Vö. F. Vodička, Literárnéhistorické studium ohlasu literárních dél, Struktura vývoje. Prága 1969, 195. 2 Vö. A. Bagin, K otázke konkretizácie Sládkovičovej Maríny. In: O interpretácii umeleckého textu 2. Bratislava 1970. 126. 3 Vö. F. Vodička, i. m. 210.
