Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Bata Imre: Weöres Sándor
párába borult paripák dobognak, megvillan tajtékos tomporuk, áthallik ércpatáik csattogása, füled mellett süvít a híg elem, bőrödet érinti a végtelen és sistereg és hártyát növel, mint jégtől az olvadt acél. Szólít — vagy képzeled? Ha arra riadnál, hogy nem rideg, nem idegen! hogy eleven, hullámzó szerelem! hogy rokonabb veled önmagadnál! Egyelőre még az jellemző erre a lírára, hogy nemcsak a magától zengő dallamot, de Indítékait és hátterét is kibeszéli Weöres. Nemcsak eredményét, magyarázatát is adja áradó lírájának. Megtágult világ, a kozmosszal rokon ember énekel itt, terét a végtelenbe tágítja, az időt térré változtatja. S minden jelenségkomplexumnak megkeresi ősi vetületét, alapjait. A föld meggyalázása is ősi változatában jelenik meg e költészetben, a mitikus feldolgozás a jelenkori meggyalázottság forrásvidékét is megmutatja. Sokáig tartott a vita a magyar kritikában, van-e köze Weöresnek a társadalom szférájához. Sok kijelentése, törekvései nyomán úgy ítélt a kritika, Weöres nem kíváncsi e földi dolgokra, s neheztelt rá. Pedig érdeklődése nagyon is megnyilvánul. Amit mitikus általánosságban jelez, olykor konkrét társadalmi összefüggésben is érti. A föld meggyalázása hátterében ott a kiszolgáltatottak és felelőtlenek világa. A Relációk groteszk hangulatú képei a kispolgárságot idézik, a montázsszerű megmunkálás pedig artra utal, hogy a megragadható itt a viszonylatokban van inkább, nem magában az anyagban. A Konyhán című darab például azáltal nyeri költői formáját, hogy a költő Mancit és a konyhát — együttesen — kicsit kilógatja az űrbe: MANCI hajló háta vonalán lüktet a falak közti üresség lüktet az ablak-üresség szakadék a semmi bércei közt végtelen híd a semmiben Ilyen távlatban a hétköznap is megmutatja igazi természetét. A banális élet áttekinthető rétegeire rendeződik. Majd a későbbi nagy költemény, az A szörnyeteg koporsója tanúsítja ennek az anyagnak abszurditását, a kiszolgáltatottság és felelősség mértékét, ft teljesen felbomlott világ megmutatására a végletesen részleges és töredezett kisvilág nyújt analógiákat. Miként lehet a társadalommal kapcsolatos élményt egyesíteni, arra példát vehetünk e költészetből. A Le journal szürrealisztikus szerkesztő technikája, álomszerű képfejlesztése birtokba veszi a költőit alig hordozó anyagot, s így születik meg a kafkai látomás, melynek groteszk játékossága, nagyvonalúsága a földhözragadt- ságból a tündéribe emeli a nehéz naturát: álmodban fordulj mit tehess város felett sápad az éjjel nem Pegasossal csak gebével korán indul a szemetes leáldozó csillagörvényben röpke papírt gyűjt tőrhegyen míg ébred pálmafák ölében a Ganges partján Debrecen a Déri-múzeum előtt szárongban sétál Sárika mósuszillat tölt levegőt hatlábú az Arany Bika
