Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Bata Imre: Weöres Sándor
Az „én, te, ő" itt ugyanegy, szent nyájunk tagolatlan-egy; nincs külön lény, csak áram. Ezt az áramot akarja megérzékíteni mindig ez a líra, 9 később majd hatalmas hang- szerelésben a személyes mássá, személytelenné változását játssza el újra meg újra. De most is, mert alig változik e költészet természete az évtizedek során, most i9 mélyen rejtőzik a lírai hős, Dávid tánca lejt előttünk, Ojszövetségi apokrif levél nehéz szavai hullanak, s ha anyjához ír himnuszt, minden anya képe lebeg előttünk, középkori Mária-himnuszok dallama hullámzik, mert a költemény mindig a lét ritmusára hangolt, s ehhez képest mozdul természet, élmény és nyelv. Tágas térben és pillanatnyi időben bontakozik a lírai történés, az időtlenséget, az állandóságot — a végtelent idézi. Az ősidőt a Fű, fa, füst; az élet előttit, a közöset. Ilyen lírát Weöresig csak Füst Milán ajkáról hallottunk, akit a fiatal költő mestereként tisztel. Ha a személyes át akar változni, legkézenfekvőbben a mítoszban teheti, ősi kultúrák mitoszvilágába illeszkedik Weöres is. Istár pokoljárását fordítja. Gulácsy Lajos szürrealizmust mutató képére, a Na Conxy Panra ír versváltozatot. Az éjszaka csodáit énekli. Közben rengeteg ötletforgácsot, ritmus- és dallamtanulmányt jegyez föl. Ezeket gyűjti össze, s egy életen át szaporítja a Rongyszőnyeg sorozatban. Alom, éjszaka, játék, a lélek átváltozásra alkalmassága teszi ezt a lírát most már — a Medúza című kötettől kezdve — saját tartalmúvá. Előbb még a gondolatok fontosak számára. Azok közül is csak az, ami az ember léthelyzetére vonatkozik. A földi életet szörnyű lakomának, tolongásnak érzékeli. A földi élet alapképét, modelljét tömören így definiálja: Kedvből búba, bánatból örömbe lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le óhatatlanul... (De profundis) Ilyen az élet szellemi állapota is: Az ész itt az Esznek satnya fattya: csak a dolgok héját tapogatja, csontig sose jut. Eber-álom félhomálya rajtunk, így vesződjük mocsár-mélyi harcunk honnan nincs kiút... Költészetéhez mindez azonban csak kiindulópont. Nem sokáig Időz az élet filozó- fikus elemzésénél. A Háromrészes ének kapcsán írja pécsi barátjának: „A forma mellé megjelent nálam a tartalom, de minden eddigitől eltérő módon. Ennek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és melléktémák, keringenek, anélkül, hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva." Weöres eltalált itt a csak versben mondható tartalmakhoz, s ezáltal nemcsak a gondolatot, a gondolat érzés-vetületét is versbe vonhatja. Költészetének premitikus szakaszát éli a negyvenes évek elején. A mítosz: a különállás biztosítéka is számára. A háború és fasizmus-embertelen világából Így vonja ki magát. E költemények olykor csak tárgyat választanaik a mítoszból, másszor még azt se. A mítoszi anyagkezelés és gondolkodásmód saját anyagot alakít. Ellensúlynak kell a mítosz. Mert a förtelem beözönlött a lét szívéig, mert az iszonyat betört a nemlét szívéig: a halálban sincs béke többé. Ne vállalj mást, csak a teljes homályt, a tökéletes sötétséget húzd magadra, burkolózz bele.
