Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Bata Imre: Weöres Sándor
ségben véli megvalósulni az alkotást. A különbözés iránt nem érzékeny. Antiromanti- kusan fogja fel a költői személyiséget, ahogy a lírai hőst is szívesen oldja a személytelenbe. Szintézisre törekszik: Szememnek Ady nyitott új mezőt, Babits tanított ízére a dalnak, és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak ezt-azt kívánó kordivat előtt. (Hála-áldozat) Első kötetei — Hideg van (1934), A kő és az ember (1935), A teremtés dicsérete (1938) — a másodlagos tartalmak és a megmunkált, bámulatosan érett forma jegyében a természettel azonosuló, távoli tereken képzelgő, filozőfémákon merengő költőt mutatják be. De a természetben is az ismétlődő mozzanatok ragadják meg. A négy évszakot énekli meg, köztük az őszt, bámulatosan érett formában: Hűvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hűvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hűvös és öreg az este. (Vales trieste) Az elmúlás mély szomorúságát dallamos ritmus ellensúlyozza, a halálhangulatra, természethervadásra telt, kerek mondatok és mozgalmas, még színekben is bővelkedő impresszionista képsor visszhangzik, s ebben a kontrasztban a teljessége elmúlásnak és megújulásnak. A forma tökéletes megmunkálása fölemeli a verset önmaga fölé, az ismerős őszi hangulat felett ott lebeg az állandóság szelleme, mely az ismétlődést Ígéri. A telet éneklő darab meg egyenesen varázsének. Haláltánc, de groteszk, mert játékos hangulatával feledtetni képes a fehér halált. Különös lírai hőse van ennek a költészetnek, tanúsítja a Hazaszálló filozófiába komolykodó játékossága. Maga jövő halálát énekli, s azt is elárulja, ami költészetét élteti:
