Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Válek, Miroslav: Versek
az alma Miroslav Válek tél Cselényi László fordításai Az alma a szekrényről a földre pottyant. Szedd hát a holmidat, és elmehetsz. Hátával az ajtót támasztotta, s a szeme fölsikoltott: Könyörgöm az égre, ne tedd! Am ez egyszer tudtam, torkig vagyok egészen; fölálltam, fölemeltem a poros s még szinte zöld almát, s az asztalra tettem. Tovább könyörgött, odajött az asztalhoz, zokogott. Nézett rám, törölgette az almát, zokogott. Míg rá nem szóltam: Tedd le az almát, és eredj! Az események úgy alakultak, ahogy föltételeztem. Mit számít az, hogy más sorrendben! Kinyitotta az ajtót, elsápadtam, s így szóltam: Maradj! De ő összecsomagolt, és elment. Az alma a szekrényről a földre pottyant. Télen a dolgok tisztábbak és fehérebbek. Hó van és fehérség mindenütt, hogy szinte fáj. Csak ő fésüli szurokhaját — mint az ár —. A szélvész, mint borotva, bőrükből kibontja a fákat, felnyüszített bennem valahol egy állat. Közeleg az éj, a hold lencséjét elfordítja, megtisztítja, s reggelre minden oldaláról lefényképezi. S ez már a tél, sötétkékkel teli. Az én telem fehér. Véletlen szelek alig vakkantanak a kapuk alól. Az én telem jó Dobjuk el a ír.elankólia ócska kalapját, s fussunk hajadonfőtt a meredek partjára. Az én telem gyöngédség, csillagok szikrázása, hó tiszta villogása. Vannak egyéb telek is, közülük tested rózsaszín telére emlékezem. Teleszívtam magam rózsaszínű téllel, s megutáltam fehér telem. Elfáradtam, mint egy uszály, minden telektől. Korty levegő a tüdőbe, mint a kés! Hallani akarom a kovacsuklók pattogását. Ujjaim köré csavarni a szurok tél nyers haját. Köznapi, vörös embervér csepegjen a hóra.
