Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Válek, Miroslav: Versek
a fű történelme Miroslav Válek Oldrich Mikulásoknak Szeretnétek látni azt a foszfort! A karóraként világító rétet, ahogy tavaszt mutat! Lábikrája még puha, az izmai fájnak, de a lejtőn már rebben zöld kabrioléja, ó, fű-akceleráció! S a klorofill! S a tavasz sarjadása! S kétszázezer egyéb mihasznaság! Bele se sajdul fejetek, s a fű már új menetbe lép. Énekelj valami vígat, énekelj, de gyorsan! Riadtan ,mint a szarvasok, öregedünk a fű szemén. Ez már nem a versenykocsi, tavaszi motorok dübörgése, lelátók őrülete. Csak egy bús söröskocsi áll itt, habos torkú zöld üveget dobnak ki belőle, vágtatást mímelő csikókat, réti lovacskákat. Egy, kettő, térdet emelj, énekelj! így ért meg az ember ezer évet. Csak futnia kellett, előzni habzó torokkal, nem kérdezte senki: „Miért?“ s „Hová?“ S ki kérdezte a füvet, hova nő és miért? Ki faggatta belső világa felől? Ki ültetett át egyetlen fűszálat emberi nyelvre? Semmi, csak tűz meg eső. S a fű dolgozik: vakondárkok fölött, sír fölött, sír fölött, tengersírást hallgat, ütőér zörejét, változtatja a nap tüzét, a félrebeszélő vizet, a holt tárgyakat élőkké változtatja, önnönmagában szenved, helyes formáikat keresi. Meg van írva: a háborúk története, a bélyeggyűjtés, a futball története. A fű történetét senki meg nem írta. A fű szemszögéből mindez érdektelen. Történelme hosszú és folyamatos. Expresszvonatok közlekednek benne, s a portyázók a lósörényt harapják. Belehull a fej, az aranyhajú, sok kakas vesztette benne a taréját, ó, ismeri a bolygó csillagokat! A fű tudja, miért folyik a vér. Emlékszik minden nyári szerelemre, házasságtörésre, gyilkosságra. Am a fű türelmes és érzékeny. A fű mindent betakar. Hallgat. Ne nézzetek reá fölénnyel. A fű tudja, mitől fáj a halottak foga, a fű mindent tud életről és halálról. Pontos jegyzéke van reményről, könnyről. Kiszámította végleges formátokat, zölddel aláhúzta, és vár. Egyszer mindent megértek, s fölfedem előtted a dolgok titkos kapcsolatait. Gyere az éjszakába, hallgasd a fű fájdalmas vajúdását, gyökerek vad görcsét, sejtek pattogását, nedvek sistergését. Megértek én már mindent, mintha fű volnék magam is. Nyugtasd kezed az éjszaka hátán, hallgasd figyelmesen, amit mondok: Semmi, csak tűz meg eső!
