Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - FIGYELŐ - Dénes Imre: A két háború közötti szlovák gyermekirodalomról és kritikájáról

Egy újabb ciklus: a Líra. Újra mitikus alakokkal találkozunk, de nem megverselt mítoszokkal, nem műszalruhás királyokkal. Az ismert versvilág bővül, nagyobbá és lakhatóbbá válik, benépesül. A mítosz gyakran elveszti jelentését (például a Közlemény Ikaroszról című versiben], s önkifejezéssé válik, önmeghatározássá. Lalié dialektikus költő. A feloldatlan ellentétek nagy szerepet kapnak (Nem magyarázza a dialektikát, mint például a francia A. Frenaud, hanem megjeleníti). S végül megtörténik a várt esemény — az ellentétek találkoznak, illetve keresztezik egymást, Rimbaud szavával: A tenger — egybegyúrva a Nappal. A Sötét vidék a látható és felfigyeltető dialektika vidéke. Űjabb titkos ajtó Lalié költészetének lényegéhez: „Aki leszakad, megbánja / Aki továbbmegy, megbánja.“

Újra az átformálás igénye. Az alkotás mozdulatainak kiállítása. (Kőfaragók Raguzá- ban, Dubrovnik dicsérete, Az építőkről stb.)

Az újabb költemények a vers, a szó helyét, az alkotás jelentését világítják meg. A Bizánc-allegória feloldódik, az ars poetica megtisztul. A történelem állandó jegyei

— az alkotás apoteózisa: „S a betűvetés sercegése a fehér mezőn / Hatványozott visszhanggal verődik felém / A jövendőből, mint szél morajlása, / Mint megütköző hadak dobaja."

A fordítás, úgy érzem néhol túlságosan híg. De Lalié műveinek a lényege nem sikkad el, s megmarad, amilyen volt szerb nyelven: életünneplő, bölcs költészetnek.

(Ivan V. Lalié: A szerelem művei, Dudás Kálmán fordítása, Európa Könyvkiadó, Budapest 1971.)

Varga Imre

A két háború közötti szlovák gyermekirodalomról és kritikáról

(Ján Kopal: Literatúra a detský aspekt, Slovenské pedagogické nakladateľstvo, 1970)

„A gyermekirodalom fejlődése általában nem állt semmilyen összefüggésben az irodalom fejlődésével. A gyermekirodaimat leginkább csak az iskolai oktatás befolyásolta, s a kor szellemében, a kor nevelői céljai szerint meghatározta, mit és hogyan olvasson a gyermek. Más befolyás, mint az említett, nem játszott számottevő szerepet — idézi a szerző O. Pospíšil és V. F. Suk jellemzését a XIX. század cseh gyermek- irodalmáról, s úgy találja, hogy ez a jellemzés érvényes a szlovákiai gyermekirodalomra is. Pospíšil és Suk azon megállapításait magáévá teszi, melyek szerint a fentebb elmondottakban kereshető az oka a gyermekirodalom művészi fogyatékosságainak. A gyermekirodalom keletkezésének társadalmi motivációja is ilyen jellegű: túlsúlyban van a pedagógiai-didaktikai felhasználhatóság mozzanata a művészi követelményekkel szemben.

Eszerint már a gyermekirodalom keletkezésekor rosszul értelmezték és magyarázták ennek lényegét és küldetését. Társadalmi és emberi szempontból is kis fontosságot tulajdonítottak a gyermeknek, s a gyermekirodalom is csak arra volt hivatott, hogy játékos módon közvetítse az erkölcsi intelmeket, amelyeket a gyermekeknek betéve kellett tudniuk.

Hibásan értékelték a gyermek antropológiai lényegét, érzésvilágát, a felnőttekhez való viszonyát is. Hosszú időt vett igénybe, míg a gyermek társadalmilag „egyen- jogúvá“ vált, s ez a hosszan tartó fejlődési folyamat jellemző a gyermekirodalomra is. Nem vitás, hogy a gyermekirodalomnak intencionálisnak kell lennie, de alkotó szellemben ilyennek. Nevelő szellemben kell hogy íródjanak az egyes művek, de ez a szempont csak az esztétikai funkció kísérő elemeként s annak alárendelve lehet jelen a műben.