Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - Kindernay Ede: Utolsó felvonás (próza)

— Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben, elvész a népünk, hogyha nem merünk ... —

Forgott a lemez, én meg úgy éreztem, mintha tüzes vason állnék. A lemez lassú csikorgással megállt. Nagy csönd lett.

— Figota — kiáltott ki az ajtón az egyenruhás.

A nevezett gyors léptekkel jött elő.

— Figota, hol van hely, ahova ezeket az új jövevényeket elhelyezhetnénk? Hányan is vagytok ... egy, kettő, három ... szóval hatan.

— Egyelőre nincs máshol hely, mint a Fischer-villában.

— Szállásolja el őket — rendelkezett a táborparancsnok.

Figota intett, 9 mi egyenként követtük őt. A Fischer-villa nagy, verandás épület volt.

Benne nagy szoba fogadott, A falak mellett földre szórt szalma, sátorlapokkal lete- ritve. Középen keskeny út vezetett. A szalmán 15 és 20 év közötti fiúk feküdtek. Lehettek vagy harmincan.

Éjfél felé haladt az idő. A mécsesek utolsót lobbantak. Sötétség borult a szobára. Teli voltam kétségbeeséssel. Mit hoz a holnap, mit hoz a jövő?

Szálasi Nagylégen

Márciusi szél szárította a hóolvadás utáni csallóközi mezőket. Másfél hónap telt el. Az ablaknál álltam, seprővel a kezemben. Takarítás volt az aznapi feladatom.

Nem folytathattam tovább a munkát, mert kinn az udvaron sorakozőt kiabáltak a nyilasok. Az udvar teli volt fiúkkal. Valami nagyon fontos dolog volt készülőben, mert megjelent Sziráky táborparancsnok is egész nyilas „táborkarával“.

— Gondolom és feltételezem — kezdte Sziráky —, hogy a másfél hónap, amely mögöttünk van, teljesen átnevelt benneteket. Remélem, hogy mindnyájan magatokévá tettétek az új Európa eszméjét. Tudjátok, miért kell küzdenünk. Nagy veszedelem fenyegeti Szent István országát. Ojabb tatárjárás vonul ellenünk kelet felől. S az, aki ezt a tatárjárást meg akarja állítani, a mi nagy vezérünk, Szálasi Ferenc államvezető testvér, országjárása során holnap Nagylégre érkezik. Mi az itt állomásozó honvédséggel és a német alakulatokkal karöltve, fényes fogadtatásban fogjuk részesíteni. Mindegyiketektől föltétlen fegyelmet és engedelmességet követelek. Mindenki tiszta ruhában és cipőben jelenjen meg a holnapi sorakozón. A részletekről majd holnap értesültök.

A templom előtti téren emelvényt állítottak össze a katonák. Leástak két zászló- rudat is. A nyilas raktárból előkerültek a nemzetiszínű anyagok, a német és magyar zászlók.

Másnap reggel felsorakozott a katonaság. Kivonultunk mi is, fiatalok. Az alezredes állomásparancsnok úgy találta, hogy legjobb lesz, ha az emelvény körül állunk fel. A német katonaság is kivonult. A helyi Wehrmacht parancsnok, valamilyen százados, sietve jelentette a létszámot az alezredesnek. Az emelvényre székeket hoztak a vendégek számára. A községi elöljáróság is megérkezett, a jegyzővel az élén. Tíz órakor kürtszó mellett felhúzták a zászlókat. A tisztek vigyázzt vezényeltek. Majd ismét éles kürtszó hasította a levegőt. Német és magyar motorkerékpáros összekötők futottak be. Utánuk hosszú autósor fordult be az országúiról a tér felé. Az ötödik kocsiból Szálasi Ferenc 9Zállt ki, honvédparancsnoki egyenruhában. Utána szárnysegédje és az összekötő tisztek. Szálasi lassú léptekkel haladt az emelvény felé. Az állomásparancsnok alezredes eléje sietett, és feszes vigyázzban leadta a jelentést. Mögötte felsorakoztak a magyar és német tisztek. Szálasi kezet fogott az alezredessel, aztán a tisztekhez fordult, akik egyenként bemutatkoztak.

Sziráky táborparancsnok lépett elő, óriásira méretezett nyilas karszalaggal. Szálasához ment, és engedélyt kért tőle az üdvözlő beszéd előadására. Majd fellépett az emelvényre. Széttárta karjait, mintha az egész sokaságot át akarná ölelni.

— Most üdvözlő beszédet kellene mondanom. Nem születtem szónoknak. Keresem ezért a megfelelő szavakat, amelyekkel ki tudnám fejezni örömemet. De először is kiáltsuk lelkesen: éljen Szálasi!