Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - M. Tóth Margit: Tardoskeddi táncok
Az eszköz minőségének megváltozása — az eszközcsere egyik igen lényeges mozzanata — mintegy jelzője lehet a tánc társadalmi rétegek közötti vándorlásának. A Kárpát-medencében élő eszközös táncok az utóbbi évszázadokban elsősorban a pásztortársadalomhoz kötődtek. így a szlovákság körében elsősorban a valachokra jellemző, a magyarságnál pedig a pásztorrend őrizte meg ezeket a táncokat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a földművelő parasztság körében egyáltalán nem találhatók meg, sőt, a dunántúli és alföldi magyarságnál éppen a pásztortársadalom felbomlásának utolsó szakaszában (a századfordulón) terjed el a falusi parasztság körében is. Ha táncéletükbe szervesen nem is épül be, az ügyesebb, tehetségesebb egyéniségek mintegy virtuskodásként, mutatványként néha bemutatják, s így a falusi parasztság tudatában is tánckészletük szerves része lesz. Tardoskedden a váskatánchoz kapcsolódó szóbeli adataink, melyek a tánccal kapcsolatos paraszti tudat megnyilvánulásai, világosan tükrözik, hogy e táncról szinte mindenki tud. A falu tánckincsébe szervesen beletartozónak érzik, de mégis állandóan utalnak a hajdani pásztorokra, juhászlegényekre, juhászokra, bojtárokra, csikósokra, akik e táncforma hajdani hordozói, igazi mesterei voltak. Ma azonban ezt a táncot már csak a falusi parasztemberek és a falu legjob táncosai ismerik. (Adataink közt szerepel például az első legények említése a váskatánccal kapcsolatban.) Természetes, hogy a falusi parasztság ezt a táncot a neki megfelelő, keze ügyébe eső eszközökkel táncolja, és nyilvánvaló, hogy a váska vagy seprű gyakori használata és emlegetése, a régi pásztortánc paraszti gyakorlatban való alkalmazása folytán válik elterjedté. Az eszköz megváltozása természetesen kisebb-nagyobb formai változásokat eredményez a táncban. Bizonyos mozzanatok (például botforgatás, botpörgetés), melyek a váskával végrehajthatatlanok, kikopnak a táncból, mások pedig az új ezköznek megfelelően beépülnek (például a láncos váska földhöz ütögetése, a földre helyezett váskára való rábokázás). A váskatánc fogalomköre, akármilyen különösnek is látszik, az eszköz nélküli változatokat is magában foglalja. A leggyakoribb eszközös forma mellett gyakran találkozunk eszköz nélkül járt formájával, mely lényegében — metrikailag, tempóban, zenekíséret tekintetében és a motívumkincs vonatkozásában is — megegyezik az eszközös formával. Hozzátehetjük még azt, hogy nővel járt formája is előfordul, gyakrabban az eszköz nélküli formákban. Az odzemok esetében is megfigyelhetjük, hogy az eszköz nélküli formák is gyakoriak (például két ember által, összefogózva járt formája), sőt nővel is járják. A hajdútáncra vonatkozó történeti adatok között találunk páros, nővel járt hajdútáncra vonatkozó adatot. A Tardoskedden rögzített táncok között előfordul egy olyan férfi szóló, melyet adatközlője cigánytáncnak nevezett. Kísérődailamának lényegéből, valamint a magányos táncolás fényéből logikusan következik, hogy ez a tánc a cigányos, magányosan járt férfitáncokhoz kapcsolódik. Figyelembe véve azonban azt, hogy a váska- táncot a rókatánc dallamára is szokták járni (ami nyilvánvalóan cigánytáncra utal), továbbá a tánc formai sajátosságait, motívumkincsét, feltétlenül jogosultnak látszik, hogy ezt a táncformát is a váskatánc változatai közé soroljuk. A magyar pásztortáncok (például a dél-dunántúli kanásztánc) esetében is rendkívül gyakori, hogy a táncot eszköz nélkül vagy párosán, nővel járják. Az eszköz nélküli és nővel járt formák feltehetőleg a tánc fokozott mértékű paraszti alkalmazása következtében terjednek el. A tánc funkciójával kapcsolatos adatokból kétségkívül kiderül, hogy olyan táncalkalmakon kerül sorra, melyeken lehetővé válik e mutatványos jellegű ügyességi tánc alkalmazása. A lakodalom hajnali órái, a fonók, a dudaház, a disznótor lehetőséget adtak arra, hogy ne csupán társadalmi jellegű, a szórakoztató társastánc funkcióját betöltő táncok kerüljenek sorra, hanem időnként az egyes jó táncosok különleges mutatványai is a mulatság részvevőinek szórakoztatására. Mint egyik adatunk említi, bál közben is előfordult, természetesen itt is mintegy szünet közbeni bemutatóként. A váskatánc kiszorulásának folyamata adataink szerint már meglehetős régen elkezdődött. Adatközlőink egymástól eltérő utalásai mintegy hatvanévnyi periódust ölelnek föl, nyilvánvanlóan aszerint, hogy ki mikor látta utoljára használatban ezt a táncot. Az első világháború körüli időszakban, a paraszti táncélet polgárosodásának fordulópontjától kezdve, egyre ritkábban táncolták. Végső kihalása azonban mégsem következett be, mert a falu legjob táncosai máig is őrzik és tudják.
