Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - M. Tóth Margit: Tardoskeddi táncok
A táncra vonatkozó következő jellemzésünk során az 1966-ban filmre rögzített összes változatok figyelembevétele mellett felhasználjuk azokat a szóbeli utalásokat is, melyeket a teljes összkép kialakítása végett szükségesnek tartunk. A kapcsolódó dallamok között találjuk a szlovák odzemok tipikusan ismert dallamát, valamint az ennek megfelelő tánckategóriához használt magyar, ún. dudanótákat és a már korábban említett cigánytáncdallamokat is. Szóbeli adataink gyakran említik az ún. juhásznóták használatát, ami vonatkozhat az északnyugati palócságnál meglehetősen elterjedt jellegzetes kanásztánc, vágáns vagy kolomejka dallamokra is. A pásztorokkal kapcsolatban említették, hogy nemcsak hangszeres zenére, de saját nótaszójukra is járták a táncot. A szóban forgó táncfajta altípusait, változatait a fenti körülmények figyelembe vétele alapján tehát eszközös és eszköz nélküli formákra csoportosíthatjuk (mindkét altípus filmre rögzített változataival is rendelkezünk). Az eszközzel járt formákat az eszközfajták szerint differenciálhatjuk tovább, az eszköz nélküli formáknál pedig szóló és nővel járt páros csoportokat különböztethetünk meg. A rögzített változatok — melyek alapján a tánc formai elemzését a továbbiakban elvégezzük — mind szóló férfitáncok, vagyis a tánc leggyakoribb előfordulási formái. A tánc alapvető, általános szerkeszeti sajátossága, mely a magyar és részben a szlovák tánckincs zömére jellemző, a szerkezeti szabálytalanság, rögtönzött előadásmód. Ez azt jelenti, hogy minden táncos egy bizonyos, saját maga által rögzített és begyakorolt motívumkincs alapján mindig a pillanatnyi alkalomnak és hangulatának megfelelően alakítja ki a tánc menetét. Ebből magától értetődően következik, hogy a tánc nagyobb egységei a tánczene fejezeteihez (dallamsorok, frázisok, szakaszok, strófák) csak alkalomszerűen illeszkednek, nem olyan szigorúan és egyértelműen, mint a kötött szerkezetű táncok esetében (például csoportos odzemok, sárosi verbunk, leánykörtán- cok vagy polgári társastáncok). A rögtönzött táncok formai elemzésénél tehát a legcélravezetőbb módszernek az látszik, ha a tánc alapegységeit, formai építőköveit jelentő motívumokat, jellegzetes fordulatokat, mozzanatokat ismertetjük a rendelkezésünkre álló összes rögzített változat formakincsének teljes figyelembevételével. A vás- katánc formakincsének ismertetését a könnyebb áttekinthetőség érdekében két különválasztott, de a valóságos táncban egységben jelentkező szempont szerint végezzük el, mégpedig: 1. Az eszközhasználat jellegzetes módjai alapján, melyek alapvetően meghatározzák a tánc szerkezetét, menetét. Ezek jelentik azt a keretet, amely a tánc összképének a kialakítását a legnagyobb mértékben megszabja, s ez határozza meg általános vonásaiban az alkalmazható motívumkincset is. 2. A részletesebb vizsgálat érdekében át kell tekintenünk a tánc tulajdonképpeni motívumait is, melyek ez esetben a lábbal végrehajtott motívumokat, lépésvariációkat jelentik. Egy-egy eszközhasználati módhoz rendszerint többféle lábmotívum is kapcsolódhat. Az eszközhasználat módjai a következők: I. A váska kézben tartása, mozgatása 1. Az eszközforgatásra igen sok szóbeli adatunk utal. Ilyen mozzanat a rögzített táncváltozatokban nem fordul ugyan elő, mivel adatközlőink minden esetben váskával láncoltak, s ezzel a forgatás már úgyszólván lehetetlen. A régiesebbnek feltételezett botos változatok sajátossága lehetett ez. amelynek lefolyására a hasonló, más vidékekről ismert forgatós pásztortáncok alapján emlékezhetünk. (A nyugati palóc vidéken gyakran emlegetnek botforgatást.) 2. Az eszköz láb alatti átvetése kétféle módon történhet: az eszköz egyik végét a földre támasztják, és egyik kézből a másikba adják a láb alatt, a másik pedig, a középen fogott váskát lábuk alatt szedik át egyik kézből a másikba anélkül, hogy az földet érne. Közben a váskával a levegőben nyolcasokat írnak le. Ehhez az eszközmotívumhoz egy meghatározott lábmotívum kapcsolódik. A láb alatti eszközátvetés mindkét formája rendkívül elterjedt a magyar és általában a kelet-európai eszközös táncokban. Szlovákok körében inkább az első fajtája a földbe vágott fokos fölött; Moravské Slovácko tájain ugyancsak ismert mindkét forma.