Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Zsilka Tibor: A szovjet szemiotika sajátosságai
Zsilka Tibor a szovjet szemiotika sajátosságai A szemiotika vagy szemiológia a jelről szóló általános tudomány. A nyelvészetben már régóta létezik egy tudományág, amely a nyelvi jelekkel, a nyelvi jel jelentésével foglalkozik. Ezt a nyelvészeti tudományágat szemantikának vagy szemasziológiának nevezzük; megalapítójaként Michel Bréal (1832—1915) francia nyelvészt tartjuk számon. Ezt azért említjük, mert egyes szerzők a szemiotika helyett olykor a szemantika terminus technicust használják. A névcsere abból adódik, hogy mindkét tudományág kutatásának középpontjában a jelentés kérdései állnak. A névcsere mégsem szerencsés, a fentebbi okon kívül azért sem, mert a szemantika más értelemben Is használatos. A szemantika ugyanis — a pragmatika és a szintagmatika mellett — a Morris-féle, klasszikus szemiotika harmadik ága. így a továbbiakban az általános jeltudományt szemiotikának vagy szemiológiának nevezzük. Mindkét kifejezés ugyanazt a tudományágat jelöli: az angolszász, az orosz és a szlovák szakirodalomban az általános jeltudományt szemiotikának, a franciában és a csehben szemiológiának nevezik. Lényegében, legalábbis a szerzők többségénél, a szemiotika és a szemiológia fedik egymást, a jelentésük egy és ugyanaz. Az általános jeltudomány (szemiológia) keletkezésének lehetőséget Ferdinand de Saussure már a század elején, a genfi egyetemen tartott előadásaiban megjósolta. Ferdinand de Saussure 1906-tól 1911-ig három előadássorozatot tartott az általános nyelvészet köréből a genfi egyetemen. Előadásait, melyek ,,Cours de linguistique géné- rale" néven váltak ismertté, három tanítványa tette közzé az előadásokon készített jegyzetek alapján: Charles Bally, Albert Sechehaye és Albert Riedlinger. Érdemes szó szerint idézni Ferdinand de Saussure gondolatait, a szemiológia keletkezésére vonatkozó nézeteit; „A nyelv gondolatokat kifejező jelek rendszere, és ezért összehasonlítható az írással, a süketnéma ábécével, a szimbolikus szertartásokkal, az udvariassági formákkal, a katonai jelzésekkel stb. Csak éppen a legfontosabb e rendszerek közül. Elképzelhetünk tehát egy olyan tudományt, amely a jelek életét tanulmányozza a társadalmi életen belül; ez a társaslélektan, és következésképpen az általános lélektan része lenne, amelyet mi (a görög semeion ’jel’szó alapján) szemiológiának nevezünk. Ez arra hivatott megtanítani bennünket, miben állnak a jelek, s milyen törvények igazgatják őket. Mivel a szemiológia még nem létezik, nem tudjuk megmondani. hogy milyen lesz; de van létjogosultsága, s helye előre meg van határozva. A nyelvtudomány csupán egy része ennek az általános tudománynak; a törvények, amelyeket a szemiológia majd feltár, alkalmazhatók lesznek a nyelvtudományban, és ez utóbbi ily módon egy jól meghatározott területhez kapcsolódik majd az emberi jelenségek összességén belül:' (Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, Gondolat 1967: 33—34.) Ferdinand de Saussure nézetei a szemiológiáról mindmáig vita tárgyát képezik. Roland Barthes például — Saussure-vel vitába szállva — a nyelvtudományt tekinti a legáltalánosabb szemiológiai diszciplínának; szerinte a többi szemiológiai ág mintegy
