Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - Vallejo, Manuel Mejia: Hogy felébredjenek az álmaik (elbeszélés)

a szellem és a gondolat.

Ez volt az első világ, az első tér, az első pillanat...

Antel a huitotók álmaira emelte tekintetét, s ők így folytatták a Teremtés Dalát: Az apa egy álmodott fonállal az űrt kötözte meg.

Megragasztotta varázslatos gumiarábikummal, egy új varázserejű álom-fonállal,

(dohányfüst, vagy gyapotfonál)

Fogta a csalóka masnát, taposni kezdte.

A tömör álom-földre ült, és egyenesre döngölte.

Birtokába vette a kísérlet-földet, nyálat köpött rá, s így lett a víz.

Leült a káprázat-földjére, s helyére tette az eget: a kék eget és a fehér eget.

Antel a koguik álmaira nézett, akik énekelni kezdtek:

Kezdetben volt a tigris: az ősapa.

Nem állat-tigris volt ő, hanem aluna-tigris.

S akkor új világ keletkezett fönn, a harmadik világ.

Megjelent az ember. De nem voltak csontjai,

Olyan volt, mint a guasano, mint a kígyó, erőtlen volt az ember.

Olyan volt, mint a guasano, mint a kígyó.

A Ősanyától született.

így regéltek a kogui indiánok, s a sokaság lenyűgözve hallgatta a múlt varázslatát, hallgatta Sai-tará Ősapa történetét, aki megalkotta az embert. És megjelent az első ház az alunában, s a még tökéletlen ember először ejtette ki a szót: szal-szai-szai (éjszaka-éjszaka-éjszaka). Tovább fejlődött az ember, testében kialakult a vér. S még mindig nem virradt fel a reggel. A huitotók folytatták éneküket:

Rafuema (aki a mondákat meséli) ott lenn a földalatti világban három hosszú regét költött, hogy felhozzuk őket a föld színére.

Aztán megszülettek az erdők faóriásai A canaguche-pálma gyümölcsöt hozott, hogy szomjukat olthassuk vele.

Az ősapa vizeiben óriássá nőttek a fák és a liánok.

S ő megteremtette a szivart...

... a choruco- és a kukoricamajmot, a tapírt, a vaddisznót, a borigót, az övesálla- tot, a nutriát, amely halat eszik, és a törpenutriát, a szarvast, a hangyászmedvét, a levegőégen a sast, a sidit, a picónt, a törpepapagájt, az arapapagájt, a foglyot, a pávát, a keselyűt, a darut, a fecskét és a galambot. A kacsát, a denevért és a kolibrit.

Teremtett békát, kicsit és nagyot, amelyek most a vízben élnek.

... Farkukat a darázs csípte le.

Mert akkor még mind farkat viseltünk.

Mi, emberek is.

Az ősanya a béka farkát vágta le először, aztán az emberét,

s mikor már belefáradt a sok vagdosásba,