Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Dénes György: Versek
Dénes György remény Ha nincs remény, hát ne is legyen! — kiáltanék — de hirtelen meglegyint valami szégyen, valami ősi intelem. Nincs remény? — kérdi pírongatva, és felel nyomban, bizonyít: nincs veszve semmi, s nem is lehet, mert aki él, reménykedik. Az ember hordja, mint a borét, reményét, csalódásait, s bugyrában bajnak, szenvedésnek, — mit tehetne — bizakodik. Csalódunk persze, hiszen élünk, de nem bóklászhatunk vakon, reményünk mécse vezet által sors útján, csalódásokon. hazudj magadnak boldog őszt A lét konok. Nincsen menekvés, köt a test, mint habarcs a téglát; csak a lélek lesz egyre némább s elúszik táblás, vak egek alatt szeretetlen: füsteres zászló. Hazudj magadnak boldog őszt, hazudj magadnak eleven csodát — meglásd, akadnak elegen, akik nyomodban andalognak mosolyáért elképzelt angyalodnak. Ember emberhez így közelget, mostohához mostoha gyermek, havas pusztán kutatva menedéket, magát keresve benned s téged, te árva, árva költő. egy istenkönyörgött Egy isten könyörgött teérted, beteg isten volt, arca sápadt, mégis a napból tört le néked arany rügyekkel terhes ágat. Az ágat homlokodra tette, kigyúl, kigyúl a nap virága, telkedben föltetszik az Éden, angyalok hívnak, szól a hárfa. Harmos Károly: Szatirikus rajz
