Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - FIGYELŐ - Karsay Katalin: Beney Zsuzsa: Tűzföld - Szuchy M. Emil: Jozef Hollý és Thurzó Gábor színművei a MATESZ színpadán
A Beney-versek valóban az ellentmondásos nevű, hideg éghajlatú dél-amerikai szigetcsoportot, a Tűzföldet idézik. Ködös reggelek és párás beesteledések vidékét. Az olvasó „üvegzománc alá zárt égő tájban“ bolyong hó és hóhullás, „jégtűz“, „parázsló jég“, „gyűlő telek1' és csillagok, „csillaggömbök“ között. A táj tüzét nem érzi, az üvegzománc nem engedi át a meleget. A fájdalomból, a halál-emlékekből, a személytelen magasság légszomjából pattant ki ez a líra, de nem fejlődött kemény daccá, hanem inkább ellágyuló megadássá. A fájdalom, a bánat, a múlt- jelen-jövő komor képeinek alaköltése csak kevés esetben egyértelmű, markáns. A versek váza, a szerkezet, mely sokszor hagyományos, csak nehezen tudja összefogni és szilárdan tartani a néha túltelített képeket. A megvalósult alak nem szilárd, inkább elcsorduló — mintha ezzel a sokszor túlzott lágysággal és túlédesített gyöngédséggel meghazudtolná fogantatását. Jég idejéről, hidegen izzó, magányos csillagokról beszél a költő, mégsem kop- pannak keményen a szavak. Olyanok, mint a hóhullás. Pedig a költő valósága mást is hordoz. Ezt bizonyítja a kötet Beney Zsuzsa: Tűzföld mottója („Tested szétszórta a tenger / felitta a lelked a nap. / A csontom, a testem, a lelkem, / az életem élete vagy.“), vagy ez a sor: „semmivé vékonyul / szélszaggatta jégkérge a világnak“, amelyek tagadva állítanak és felülkerekednek, akarást demonstrálnak, nem felhígított pesszimizmust. Az olvasó ennek a magatartásnak a költői megvalósítását is elvárja. így kapna nagyobb súlyt és sűrűbb mélységet a három portrévers (Eurydiké, Orpheus, Iokasté) s a Magányos dalok is, és nem tapogatózna bizonytalanul a Haiku vágya sem. A kötetnek mintegy zárószava az A cér- nahangra-ciklusből. Az üde, talán gyermekeknek szánt verseket könnyedén, de biztonságosan teszik fegyelmezetté a képek és hordozóik, a szavak pontos fedése, anyaguk sokrétűsége. Hasonlóan a két, Weöres Sándoréknak ajánlott verset (Két álarc), amelyek még néhány verssel párosulva, e cikluson kívül, szintén a költő formaértését és nagy zenei érzékenységét tanúsítják. Beney Zsuzsa a Költők egymás közt című antológiában mutatkozott be. Úgy tűnt, csatlakozott Tandori Dezső mellé, akiről Weöres Sándor írta: „... a szemé- lyiség-idő-tár közti viszonylatoknak új, ismeretlen, gazdagabb formát adott.. A bemutatkozás jól sejtette ezt az önálló kötetet, de a fent elmondottak miatt egy kis hiányérzettel csukjuk be. Karsay Katalin Jozef Hoilý és Thurzó Gábor szcnművei a MATESZ színpadán Ismét bebizonyosodott, hogy a komáromi MATESZ-részleg színészi összetételéhez inkább a vígjátéki zsáner, mintsem a nehezebb tételeket tolmácsoló drámai alkotás illik a legjobban. Jozef Hollý Furfangos diák című vígjátékában most is nagyszerű paródiával szórakoztatják a nevetni vágyó nézőt. Ezt a már klasszikusnak számító szlovák színművet a társulat jó értelemben vett „túlexponált“ játékmodorba helyezi:. Kacagtató helyzetek, bohózati jelenetek, helyzetkomikai körülmények váltakoznak! pergő változatokban. S annak ellenére, hogy a játék hevében egyik-másik szereplői már-már torzképet fest az amúgy is humoros kispolgárok fennhéjázó magatartásáról, az előadás érdekes, olykor sokatmondó, időszerűen ostorozó. 1 Hollý jól ismerte társadalmát és annak emberét. Karikatúrát rajzolt korának ismert; típusairól, azok előkelősködő társadalmáról, úrhatnám, nagyképű viselkedésükről^ Mivel azonban az előadás során két síkon Is folyik a cselekmény, inkább a játék, formai látnivalója kerül előtérbe. Felnagyítódnak a darab fogyatékosságai, s olykor' háttérbe szorul az eredeti szövegből kisugárzó bírálat is. A „leporolás“, az átírások.
