Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - FIGYELŐ - Bata Imre: Tőzsér Árpád új versei (Tőzsér Árpád: Érintések)
Cselényit Párizsba, ez fordította önmagára Tőzsér figyelmét is. Emberi és költői válságát meghaladni, ez volt a szándék, ez a kétségbeesett akarás. Amit megértett, nem kevés. Megértette, hogy személyisége megrázkódtatásait csakis akkor tudja költészetté formálni, s ezzel önmagát is megmenteni, ha életének lineáris élménysorát, mindazt az antinómiát, amely személyiségét pattanásig feszíti, akár majdnem szétszakítja már, ha azt mind anyagnak veszi, ha távlatot tud kivívni életrajzához. De mi más a távlat, mint tájékozódás, művelődés kérdése. A művelődési hevület művészetfilozófiái, történelmi irányba hajtja. Megjegyzem, hajthatná másfelé is. Tájékozódásaiban van némi egyoldalúság, ami a doktrinérség veszélyét rejti. De most költészete érdekét tekintjük, s épp ez irányban eredményesek a törekvései. így néz szembe a csehszlovákiai magyar irodalmi hagyománnyal, most tudatosul benne a Fábry—Forbáth—Győry tradíció mint ösztönzés; most nyílik a szeme a kísérletezni kész fiatalokra is. S még az is ide tartozik, hogy pályát változtat. Fiatalok közé megy, tanítani. És közben megírja azokat a verseket, amelyekben végre meg tudja teremteni két antinóm világ — régi falu és új város, természet és civilizáció — elviselhető, sőt hatékony egyensúlyát. Most is két ciklusba rendezi verseit, mint előző kötetében tette. Most azonban a kettő egyensúlyban van, a könyv homogén. — Kőlegelőn jár, ott lesz megérintett. A kőlegelő azt teszi, hogy már ilyen tájon is járni-kelni, mozogni tud. Mert a kőlegelő nem szó szerint értendő. Metafora, mert csakis így van értelme. S ne feledjük, Tőzsér az értelem poétája! A metafora jelentését a lengyel költőtől vett idézet világítja meg, mely magyarul, íme: „Az erdő nem metafizikus üreg, hanem termelő zöld ipar.“ További megvilágító motívumokkal is szolgálhatunk. Másik verse szerint már lemálltak róla a gyolcsok, a szándék, a szülőföld és a halál; minden, amiben eddig — a Mogorva csillag és a Kettős űrben verseinek tanúsága szerint — látható volt. A táj most befelé nyílott ki, a szülőföld odáig szűkült, hogy már csak ujjhegy-érintésnyi. Milan Rúfus- szal mondja: „Űh, igen, te vagy az. Tudod, honnan jössz. Tudod, hogy hívnak. S ez minden. A környező ür arcán a tisztaság könnycsepp. Sok ez, vagy kevés? Mi a válaszod? Az, hogy a gyermekek elalvás előtt legalább ujjuk hegyével akarják anyjuk testét érinteni." Holtponton van Tőzsér? — Igen, ha a holtpontot annak értjük ami, a lendülő kerék határállapotának: amikor éppen átlendülőben van. Mert a holtpont nemcsak az, amikor a kerék megállani látszik, az is, amikor új pályaszakaszának nekilendül. A huszonnegyedik és az első óra közti mérhetetlen, de létező pillanat. A pillanat, amelyet azért állít meg Tőzsér, mivel tudja, hogy végtelen. Az emlékezés és a folytatódás szférája. A lehetőség és a nyitottság minősége. ilyenkor a száj lényege a torok a vörösen dülledő mandulák mögött a magány kukorékolni készül Igen, a magány készül kukorékolni, de jó tudni, hogy az emberi őstapasztalás szerint a kakas kukorékolása a hajnalt hirdeti. S milyenkor van, amit meghatározott? A vers első része mondja. Arra is érdemes figyelni: az ajkak mögé zárt éjszaka ínyében a fogak indulattalanok a kemény zománc alatt csak magukrúl tudnak kerítésük mögött a nyelv halott öregasszony
