Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Tóth László: Gazdátlan gyermekdalok (vers) - Szitási Ferenc: Három vers
gazdátlan gyermekdalok Tóth László Szitási Ferenc 9. A szél mondta: erre-erre; lyukat varrtak a zsebembe. Lyukamat az este leste, mi pottyan ki estelente — pamm. 10. Madár-badár, hol a szárnyad? Az repül tán, ott, utánad? Madár-badár, hol a csőröd? A csőröd tán a te tőröd? Sem a csőröm, sem a szárnyam, nem repülnek én utánam. őszi fák A szél bepermetezi vérrel, fagy bűcsúzik tőlük fehérben. Leveleikben nincs kegyelem, ágaikban mozdulat. Szállnak a varjakkal a kiásatlan sírok felé. Udvar, 1972 augusztus Százhúsz talpnyi kikötő, tüskét növeszt a homok, az eső. Diófa lombja úszik a kerítés fölött, belőle kel ki a szél. A tyúkok szürke folyót kaparnak, benépesítik az ürességet. Minden visszalép önmagába: ajtók a diófába, üvegek a homokrakásba, kilincsek a mozdulatlanságba. Árok partján ecetfa. Olyan mint a Juliska. Disznót őriz a Sanyi. Orrát szívja — hallani. Sárból épít házat Sándor. Kizavarták a kőházból. Piros-biros, koszorú. A nagyanyja vasorrú. Tejfölös lett a Tóth orra. Ogy sír, mintha épp dalolna. Verse is csak ákom-bákom. Pedig költő télen-nyáron. 11. (csúfolódók) arcom mögött Arcom mögött múlt és jövő közé zárt jelen. Fák gyökereznek az időben. Benépesültem tájjal, vassal, mozdulatokkal, szeretőkkel. Tudom, ki voltam anyám, apám előtt. Kilépek a szóból, marék földdel, folyókkal, hidakkal. Homlokom a táj.
