Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Zádor András: František Hrubín (1910—1971)

is, a jövőben is megtörténhet, hogy csak utólag fogják aktuálisnak elismerni. Bizonyítja, hogy a szocialista költészet küldetése... kimondani olyan kérdéseket, amelyekre meg nincs válasz. Mert egyes kérdéseket időben kimondani nagyon sokat jelent, néha mindent, ha meghallgatják őket, s ha arra kényszerítik a társadalmat, hogy feleletet keressen rájuk.“

A Hirosima elutasítása után Hrubín csupán gyermekverseket jelentetett meg, és nyolc év alatt kiadott tizenkilenc kötetével világirodalmi rangra emelte a cseh gyermekköltészetet, amelynek Sládek óta nem akadt olyan kiváló művelője, mint ő.

1956-ban jelentkezett újból „felnőtt“ költészettel. Énekem (Műj zpév) című kötetének első részében a természettel, halott költőtársaival, Halasszal, Horejšível és önmagával beszélget, a kötet második része ismét visszatérés a Sázava-parti földre és a délcseh tóvidékre, ahol évek óta nyarait töltötte. Ez a keret. De a kereten belül is visszatérés játszódik le. Visszatérés a kiindulóponthoz, az alapélményhez, az élet és halál kérdéséhez, amely számtalan változatban tulajdonképpen végig ott lappangott költészete alján. Ezt a hazatérést azonban új mozzanatok élénkítik, a nemrégen átélt belső válság finom jelzésekkel megrajzolt emlékképei és a depresszión vett diadal öröme. S mintha ez a diadal meghozná az alapprobléma megoldását is, a megbékélést az elmúlással az egyetemes élet örökkévalósága jegyében. Ez csendül ki a számvetést és egyben indokolatlanul korai búcsút tartalmazó himnikus zárókantátából, amely látszólag paradox módon Az életszeretet éneke (Zpév lásky k životu) címet viseli.

1957-ben jelent meg, de 1952—1956-ban keletkezett az ovidiusi címet viselő Változás (Proména). Hrubín mintha csak a négy év előtt megszakított gondolatmenetet akarná folytatni, ismét az atomhalál látomását eleveníti föl benne. Az indítékot egy kísérleti bombarobbanás adta, mintegy jelezve a világnak, hogy a pusztulás árnyékában él. A poéma parabola. Tárgya Daidalosz és Ikarosz története, s a súlyos mondanivaló rendkívüli szuggesztivitással fejeződik ki benne. Már az antik témának minden Izében modern megjelenítése is különös hangulatot kelt. A cselekmény két térben és két időben játszódik. Az egyik Daidalosz szárnyszerkesztésének és repülésének ideje és tere, a másik egy fürdőzőktől megszállt prágai Moldva-sziget 1952 valamelyik vasárnapján. Az idő és tér szimultaneitásának hatását meghatványozza az egyik térben és az egyik időben lejátszódó tragédia és a másik térben és a másik időben lejátszódó banális történések ellenpontos módszerrel kiáltó ellentéte, amely a könnyelmű gondtalanságot hivatott ítélőszék elé állítani. A mű ezzel a négy sorral záródik: „lkáriának / nevezték el a földet / ahol fiát eltemette Daidalosz. / Ki nevezné el a Földet rólunk?“

Mintegy az Énekem folytatása, az önmagát megtalált ember és költő vallomása az 1960-ban megjelent Egészen a szeretet végéig (Až do konce lásky) című kötet. Mintha az élet céljának ha nem is megértéséért, de legalább megérzéséért vívott önmarcangoló küzdelem végre győzelmesen befejeződött volna, mintha a költő most megtalálta volna azt az egyensúlyhelyzetet, amelyből már semmi sem tudja kimozdítani. Persze, nem mond ki semmiféle filozófiai tételt, nem fedez föl semmi újat, csak magába fogadja a modern tudomány szondái nyomán kitágult világot, és rajta keresztül megérti önmagát. Ha mégis meg akarnánk fogalmazni azt, ami ebből a filozófiából kiérződik, talán arra a következtetésre jutnánk, hogy az ember küldetése etikai küldetés — .. kibontani I önmagunkban) mindent, ami az emberhez még hiányzik..." — s azt a belső biztonságot, a bizonyosságok összességét, amire mindannyian vágyunk, csak úgy találjuk meg, ha ezt a küldetést akarjuk teljesíteni és teljesítjük is.

Ennek az új, pozitív életérzésnek kifejezője utolsó lírai műve, a Románc szárnykürtre (Romance pro krídlovku, 1962). Különös és talán nem csupán etimológiai összefüggés van Hrubín kódrendszerében a szárny és a szárnykürt között. Sokféle magyarázatot lehetne találni rá, de annyit puszta szövegelemzéssel is megállapíthatunk, hogy mindkét fogalom szabadságvágyat fejez ki. Daidalosz a Változásban szárnyalva indul a szabadság felé, a szárnykürt hangja is szárnyal (bár nem ezért hívják így), elszabadul a földtől és száll a maga szabadsága felé. De a szárnykürt a cseh falusi temetések elengedhetetlen kelléke is, s így Hrubín legkoraibb gyerekkori emlékvilágának része. A költemény másik címszava kétségkívül ezt a jelentést hordozza, mert a Románc az első nagy szerelem és az első közvetlen halálélmény emlékét eleveníti föl a lét titkainak kutatásán kívül, azét a két ihletforrásét, amely Hrubínt tulajdon vallomása szerint költővé tette. — „Örökké több lesz bennem / azzal az emberrel, akiből a szerelem és