Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Zádor András: František Hrubín (1910—1971)

a hálál terhe / és az élet terhe éneket szökkentett ki." — Az emlék persze csak a cselekményt szolgáltatja, a cselekmény pedig a költő múltját újraidéző, jelenét regisztráló és jövőjét előrevetítő kaleidoszkópképek mozgásának tengelyét. A Változásban alkalmazott két idősík, a múlt és a jelen itt ugyanis egy harmadikkal, a jövővel bővül, s mindháromnak belső és külső eseményei egymásba fonódnak, áthatják egymást, s az így összeálló szinkronizált történéskor élénk vetíti egy érzés- és gondolatvilág ellentmondásokkal terhes fejlődését, s megvonja a költő önmagáért és önmagával vívott küzdelmének mérlegét. De a mű más szempontból is szintézis: föleleveníti és magába sűríti Hrubín különböző korszakainak formanyelvi elemeit, stílusjegyeit, kifejezési módjait. Az első három kötet bonyolultan áttételes, par excellence költői metaforagazdagságát, a megszállási korszak egyszerűbb szimbolikáját, a Végtelen gyönyörű éZeínek a külső valóság jelenségeire támaszkodó képalkotását, a Hirosima és az Énekem pátoszát és a Változás már-már banálisan prózai környezetfestését. Csak a rím hiányzik, a káprázatos formakészséggel és nyelvi fantáziával megalkotott mindig tökéletes hrubíni rím. Valószínűleg azért, mert a vele járó kötöttség nem harmonizált volna a kompozíció oldottságával és a reáliákat leíró részletek prózaiságával, s talán a drámai lüktetés zaklatottságát is letompította volna.

Hrubín életművének egészéhez még három dráma és egy kisregény tartozik. Mind a négy mű magán viseli a vérbeli lírikus kézjegyét, anélkül, hogy műfaji tisztaságuk kárt szenvedne. A két első dráma, az Augusztusi vasárnap (Srpnová nedéle, 1958) és a Kristályos éjszaka (Kryštálová noc, 1961) az életigenlő bizakodás jegyében született. Mindkettőnek tárgya az aktivitás szembesítése a passzivitással, a kispolgári mentalitás összeütközése a tiszta emberséggel, végső fokon: csehovi eszközökkel megfogalmazott filozófiai vita a régi hrubíni témáról, az élet értelméről a mai társadalmi viszonyok keretei közé helyezve. A harmadik színmű az Oldrich és Božena című történelmi dráma. A német befolyás és a hazai oligarchia ellen küzdő cseh fejedelem tetteit mérlegelve az úgynevezett magasabb érdekek, az adott esetben államérdekek és az etikai normák ösz- szeütközésének problematikáját elemzi.

A kisregény (Aranyranett — Zlatá reneta, 1964) prózai ballada. Hrubín ugyanazokkal a modern eszközökkel formálta meg, mint a Románcot, de sokkal merészebb képzettársítással, nehezebben desifrírozható rejtjelekkel, egységesebb, s mondhatnánk köl- tőibb hangulatteremtéssel. És talán a filozófiája is mélyebb. Témája: egy ember újra akarja kezdeni elrontott életét s — akárcsak a szerző — a szülőföldből akar erőt meríteni vállalkozásához. Huszonnyolc év után visszatér megkeresni a lába nyomát, hogy újra onnan induljon, de „az ellenkező irányba“. A kísérlet nem sikerül. Az időt nem lehet visszaforgatni, és a belésűrűsödött tartalmakat nem lehet semmivé oldani. „fan megpróbált a kezén járni. De hátraesett és jekve maradt a jöldön." — Ezzel a mondattal kezdődik a történet, és valójában ennyi a tartalma is. A kritika egyöntetű elismeréssel fogadta a könyvet, s a várt közönségsiker elmaradását az átlagolvasó nem any- nyira intellektuális, mint inkább intuíciós képességeit meghaladó közlési módjával magyarázta. Ha helyesen, akkor ez a kis mestermű még megéri, hogy értéke szerint becsüljék.

Hrubín a jób éjszakájában Igazságtalanul rótta meg magát költői múltjáért. Ezt később, bár nyíltan sohasem vallotta be, maga is belátta. Igazi értékének azonban sohasem volt tudatában, az elismerés minden megnyilvánulása újra meg újra meglepetésként érte. A hiúság átka vagy ajándéka nem adatott meg neki. Ez is egyik titka volt vonzerejének és népszerűségének.

1971. március 1-én halt meg. Költőtársa és barátja, Vilém Závada búcsúztatta a prágai Művészek Házában. Amikor a gigantikus orgonasípok és a koporsót körülhullámzó színpompás virágtenger patetikus környezetében megszólalt a gyászinduló, a zsúfolt teremben egyetlen szempár sem maradt szárazon. Mert nagy költő és igaz ember ment el.