Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - Tőzsér Árpád: Versek
Ivan Meštrovič Jób-szobra előtt Tőzsér Arpád (Papucs után motozó lábad megtalálja az éjszaka párját a reggelt) A felkelt időből ösvényként ágazó árnyék vetül Jób elé Ül megroskadva az elágazás lábához kötve Levegőtlen arca megrepedezve égre tátott szájában horpadt sötétség Arcában nehéz a keze arcában nehéz a lába Koponya liftaknában emelkedik süllyed benne az iszony Va’ahol becsapnak egy ajtót döngve bezárul a melle Két karja kétoldalt egyenest a tüdejéből kap ki levegő után élet után Kilöki szája a szót mint dugaszt Sivít a lékből a puszta panasz „Uram leszakadozott rólam udvarom házam rétjeim eldobva tetves rongyok Lemálltak rólam a gyolcsok szülőföld szándék tett halál minden amiben látható voltam Csak kezed érzi hogy vagyok Testből kihúzott végső suhintás Hull rám a kékmázas égből nagy cseppekben az ecet“ Ül Jób a szenvedés falai között idegenként teste gödrében s átragyog rajta egy éneklő halott (Milyen messzire kellett jönnöd hogy meglásd magad e tátott kőben Fölborzolt női nemiszerv fenekéről meglásd fedőként rádzárt apádat s rátalálj egy új befelé táguló tájra Ach, áno, si to ty.* Vieš, odkiaľ ideš. Vieš, ako sa voláš. A to je všetko. Slza čistoty na tmavej tvári prázdna dookola. Málo, čo veľa? Co odpovieš? Ze deti pred usnutím špičkami prstov aspoň chcú sa dotknúť matkinho tela. Szülőföldjük: egyetlen ujjhegy s az álmodás a valóságuk) utolsó vacsora Tintoretto vette a szenet s az apostolok körülülték az asztalt Az asztalfőre a rúgástól heges arcú korán őszülő edző ült s melléje — kobaltkékben — a kapus Az edző magasra emelte kelyhét Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre s a meccs előtt álló apostolok savanyú képpel itták a ribizlimustot kialudtak az utcai lámpák Az előbb kialudtak az utcai lámpák. Kinéztem, s nem ismertem rá a Bajkál útra. Sötét, sejtelmes folyónak tűnt, amelyben villogó pisztrángokként úsztak a kocsik. A toronyházak tömött lombú, titokzatos fákként álltak a partján. Ez volt az első benys- másom. A második pedig az, hogy ... milyen otthonias így ez a táj! Azaz, hogy fények nélkül táj lett a negyedünkből. Olyan közönséges határrész, mint otthon a Kisrét vagy a Halyagos.. S hogy így sokkal ismerősebb, sokkal több emlékem van róla. Időnként kihuny a város, s kigyullad bennünk a falu. * A szlovák szöveg Milan Rúfus Zvony című kötetéből való.
