Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - FIGYELŐ - Kulcsár Ferenc: Gyufát meg kenyeret meg Magyar Szót
„a madarak az ágról lyukba pakolják fészküket toll levél helyet cserél“ ... „vér hullámzik a porc'elánszarvasban“ Magunkba gubózva nézünk kifelé, az események valami csoda folytán történnek eltárgyiasodott környezetünkben. A meggyötört szubjektum önmagával viaskodik. Válaszúton vagyunk. A szenvedő Én egyre erősebben érzi tehetetlenségét. Lázas, de megkötött, akár a „pókháló félemeleteivel / befalazott forró hangszer“. Kiszolgáltatottnak érzi magát, időn, téren, cselekvésen kívülinek: „ujjaim között magától gyulladt / magától égett végig a cigaretta! / a tükörből jól látni / a márványcigaretta hamuoszlopra / tartja világunk“. Mi lesz az értelemmel? Paradox helyzetbe keveredtünk? Az ész, akár a pók, megfonta szörnyű hálóját, s a zsákmány, mit várt (mondjuk a Nyugalom, a Megoldás, a Feloldozás) elkerülte? Az idegszálak, a fonalak közé maga az Ész zuhant? Közben a pók élvezi királyságát? Hm című versében Füst Milánra emlékezik, és így kérdez: „Valóban, hányadán is állunk ezzel a / nyálas kötéllel amin mint a / p ók / Aláengedjük magunkat / ... J A költők — / Mint szobámban a hét pók / És a hét mosatlan pohár". Mindezek ellenére Tolnai erősen agresszív jellegű költőegyéniség. Költészetének ez a jellemzőbb vonása. Kisebb versei mintha egy cíntányér alsó felét alkotnák, melyen hihetetlenül anarchisztikus zenebonával csattan a felső rész, a ciklus záróverse. A két cíntányér (vers) azonos anyagból ötvöződött. A záróvers izgalmas kísérlet. Címe: „is“, mintha arra utalna, hogy ez is, az is, emez is, amaz is megtörténhet és megtörténik, majd egybeolvad. Montázs, melyben futurista, dadaista, szürrealista elemek is helyet kapnak (és mások is), de nem jellemző módon. Lényege ezen elemeknek az összességében van, az „időszifiliszben“, vagyis a nincs-időben. A történelem, a mögöttünk hagyott idő egyetlen pillanatba sűrűsödik. És az időben történő végtelen számú cselekvés is egyetlen gesztusban tömörül. Megszűnik a hagyományos líra, epika, dráma felosztás is, mindháromnak az elemei szabadon vannak jelen. Néhol értelemmel is megközelíthető a „vers“, de inkább a gesztusok dominálnak benne. A szó is (mint annyi más) elvesztette funkcióját (főleg költészetben funkcióját), s ha valamire szolgál, legfeljebb a lexikonszerű adatok formális megnevezésére, a tízparancsolatnak, ismert irodalmi művek sorainak, politikai jelszavaknak a parafrazálására. Az a benyomásunk, hogy A ló meghal a madarak kirepülnek Kassákja van itt továbbfejlesztve, valamiféle hyppis Kassákká, esetleg egy szertelenebb Juhász Ferenccé. A költő ezt az utasítást adhatta volna az olvasónak: a vers beavatottaknak íródott; vagy: a vers komplett szakkönyvtárral olvasandó, vagy: a vers senkinek nem íródott. De ott van a vers mögött a költő kiábrándultsága is, tehetetlensége is, melyet iróniával igyekszik ellensúlyozni. A szó gesztus lett. A szavak gesztusok sorozata. A vers gesztus. A költő anyagot halmoz, ‘hogy kihámozzuk belőle a halmozót. Ez az anyag viszont mindent magába fogad: az értelmetlen értelmét és az értelem értelmetlenségét egyaránt; nincs abszolút, vagy ha van, az a nincs-abszolút abszolútuma. Ha hiányzik a sző, akkor a költő gesztussal helyettesíti, mint a színész. Ha hiányzik a gesztus, akkor azt szóval helyettesíti, mint a színész. Az anyag, ha kell, értelmet helyettesít. A vers a konkrétumok olyan állapota, amely se fel, se le nem épül. Állandósul az anyag, a tudat, a cselekvés, melynek (például Buddha és Marco Polo velencei sétája közben) részese lehet minden és mindenki. (Főleg a XX. századi olasz értelmiség — erre irányul Tolnai leleplező- ironikus figyelme.) De részt vehet itt Lenin is mint a Politikus, Einstein is mint a Tudós, Verlaine is mint a Költő. A vers végül is szimbólummá lényegül, Buddha, a Megvilágosodott lerombolja, azaz lelepzi Velencét (a verset is?), majd megkérdeztetik: „ha Szentséged meghalt, hogyan választják meg utódját / megkereshetik-e / a mai Ti- beiben azt a gyermeket, aki éppen akkor születik / amikor a dalai láma meghal egyszóval az / új élő Buddhát / a többi bizalmi ügy egy hashajtó megválasztása a Pei-san kavics-pia- / tóin csak irodalmi kiszúrt tészta görcse“.